A mondás szerint egy kép többet mond ezer szónál, és ez a megállapítás érvényes a képeslapokra is. A XXI. század embere vizuális típus: olvasás helyett szívesebben nézeget képeket, hiszen – amellett, hogy szellemileg kevésbé megterhelő – ezzel rövid idő alatt relatíve több információhoz jut. Nem véletlen, hogy reneszánszát éli a fotók és képeslapok gyűjtése, azok digitalizálása. A digitalizált képek pedig megjelennek a virtuális térben, és a közösségi oldalakon is nagyon népszerűek.
Ez a trend adott motivációt a Délvidéki képeslapok a XIX. és XX. századból című, frissen megjelent kiadvány szerzőinek/szerkesztőinek is, hogy a gyűjteményeikben lévő képeslapokat mutatós kötet formájában, nyomtatásban tegyék közkinccsé, a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
A Délvidék alatt szűkebb értelemben a történelmi Magyarországnak az SZHSZ Királysághoz csatolt területeit értjük, jelen kötet pedig a mai Vajdasághoz tartozó részt tárgyalja.
A képeslapok nyomtatása, kiadása a XIX. század végén vett lendületet, az 1910-es évek elején, közvetlenül az első világháború kirobbanása előtt már nemcsak a délvidéki városokról, hanem számos községről is léteztek reprezentatív képeslapok. A kisebb települések esetében a 100–120 évvel ezelőtt, alapvetően kis példányszámban megjelent kiadványok ma már ritkaságnak, valóságos unikumnak számítanak. Az első világháború pedig megtöbbszörözte a postaforgalmat – a levelek, levelező- és képeslapok továbbítását –, hiszen ez jelentette az egyetlen kapcsolatot a front és a hátország között.
A szerzők a közreadott 83 képeslaphoz apró történeteket, kevésbé ismert érdekességeket fűztek, amelyek rávilágítanak egy-egy település múltbéli történelmére, meghatározó eseményeire.
Ezzel azonban még nem érték be! Az 1867–1945 közötti időszakot három korszakra osztva – a határokat az impériumváltások képezik – három tudományos igényű tanulmányban adják meg a vizsgált terület történeti hátterét. Bács-Bodrog, Torontál, Temes és Szerém vármegye 1920-ig terjedő története és a népszámlálási adatai mellett szó esik a két világháború közötti időszakban a Délvidéket érintő politikai és társadalmi változásokról, az alkalmazott oktatáspolitikáról, sőt a magyar nyelvű sajtó helyzetéről is.
Az 1941–45 közötti időszakra vonatkozó rész alapvetően a Bácskában történt eseményeket ismerteti az 1941-es visszacsatolástól az 1944–45-ös német- és magyarellenes megtorlásokig.
A bőséges irodalom- és levéltári forrásjegyzék remek kiindulási alapot nyújt azok számára, akik bővebben kívánnak foglalkozni a Délvidék történetével.
Fejős Sándor – Forró Lajos – Molnár Tibor szerk.: Délvidéki képeslapok a XIX. és XX. századból. Vajdasági Kutató Központ Egyesület, Magyarkanizsa, 2020.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. május 15-i számában)
E könyv írója amellett, hogy nagyszerű, unikális költő, az irodalmat, a szakmáját remekül ismerő irodalomtörténész és esszéíró is. Esszéista hozzáállása némileg Babitséra emlékeztet, aki irodalomtörténészként is nagyot alkotott ‒ gondoljunk csak Az európai irodalom története című művére ‒, vagy Szerb Antal is eszünkbe juthat róla, pontosabban egy olyan Szerb Antal, aki nemcsak prózaíró, de lírikus is.
X. Leó pápa alatt ért tetőpontjára a reneszánsz egyház dölyfös, dőzsölő uralma, a pápa is búcsúcédulákat árult, ez a bűnbocsánati lehetőség az egyházi hatalom legjövedelmezőbb üzletágának számított. Az üdvösséggel való kereskedéssel szemben indult el a reformáció, és ezáltal lettek Luther Márton és a pápa esküdt ellenségek.
Ígér valamit az olvasónak Szabó T. Anna Szabadulógyakorlat című, harmadik novelláskötete; a novellák felmutatják a szabadulás lehetőségét a sorsszerűség sémái alól, az olvasók megtalálhatják bennük a saját életükhöz, kérdésfeltevéseikhez is közel álló forgatókönyvet...
Nem túlzottan rajongok a kortárs költészetért, mert a szerzők sokszor túlzottan a formaiságra helyezik a hangsúlyt. Ennek következményeképpen elveszik az érzés és a mondanivaló, amely mindenképpen fontos, hogy megjelenjen bármilyen jellegű írásban is.
„A könyv mindig jobb!” Valószínűleg mindannyian találkoztunk már ezzel a kijelentéssel, és attól függetlenül, mennyi ráció lapul mögötte, egy dolgot egyértelművé tesz: sokak szerint ez a két művészeti forma szemben áll egymással. Pedig erről szó sincs, már csak azért sem, mert a filmművészetnek sok más önkifejezési forma mellett az irodalom is meghatározó összetevője.
Ebben a pikareszk kisregényben van minden. Már az első oldalon szembesülünk a Vatikán hörcsögének kirúgott gondozójával, aki ugyancsak kétes értékrenddel rendelkezik, kapunk hozzá egy Grófot, aki nem is igazi gróf, de a lényeg, hogy egy rezesbandát akar megszelídíteni.
Gyűjtsünk csokorba tizenhét érdekfeszítő írást – elbeszélést, novellát –, találjunk ki egy viszonylag hangzatos címet, jelentessük meg ízléses könyvben, amely kiállja az idő (keménytáblás) próbáját. Mi kell még a sikerhez? – semmi, mondhatja egy laikus. Nono, azért szükségeltetik hozzá Gerencsér Anna tehetsége is.