Gerencsér Anna Az ajtó másik oldalán című debütkötete tele van tökéletes mondatokkal. Feltéve persze, hogy létezik tökéletes mondat. Mert a tökéletes mondat, ha van, elsősorban azt mutatja meg, „hogy az élet mindig több, mint amennyit leírhatnak róla” (Darvasi). Ez utóbbit hajlamos elvárni az olvasó egy szépirodalmi műtől. Ehhez még azt is hozzáteszem, gyakran olvasó, aki vagyok, hogy olyat is mutat a jó szöveg, amit eszem ágában sem volna sem olvasni, még kevésbé tudni. Gerencsér Anna kötete ekképp számomra mindkettőt megvalósítja.
Egyfelől tele van jó szöveggel. Tizenhét (ez is milyen tökéletes, príma szám!) simára csiszolt, gördülékeny, professzionális novella, sok helyen lírai érzékenységű mondatok (A gyógyítás angyala című evangélium-parafrázis), jól adagolt feszültség (a Szürke vonalak látszólag semmiségekkel operáló, vér és tragédia nélkül is félelmetes szövege), élesen látszódó karakterek, kellő mennyiségű humor (az egyetlen nagy geg aprólékos kibontására épülő A szomszédaim szeretik egymást), benne szintén kellő mennyiségben sötét humor) és remek zárlatok. Gerencsér Anna úgy ír, mintha világ életében ezt csinálta volna (egy interjúból megtudható, hogy egyébként igen, nagyjából világ életében ezt csinálta), és nem úgy, mint az a pályakezdő, aki többféle hangon próbál megszólalni. A kötet – bár nyilván válogatás – nagyon egységes, egyenletesen erős.
A szövegek jelentős része mítosz, a továbbadás, a megismertetés igényével fellépő mese. A kötet erősségét pedig többek közt az adja, hogy azokon a helyeken, ahol jelentkeznek hiányosságok, problémák, mégis élményszerű, jól olvasható a szöveg.
Szilágyi Zsófia Emma | Megmutatni az élet kevésbé megfogható oldalát – interjú Gerencsér Annával
Vagy lehetne ebből is horrornovella: egy reggel, amikor a cimbalmos belép a szobájába, a széke mintha nem ott állna, ahol hagyta. Meggyőzi magát, hogy csak képzelődik, hiszen a szoba be volt zárva, nem járhatott ott senki – de amikor felnyitja a cimbalom fedelét, elborzadva látja, hogy valaki egy levágott kecskenyelvet helyezett a húrokra…
Például ott, hogy meglehetősen sok a tantörténet a kötetben. Ezek nem kimódoltak, tanulságokat torkon lenyomni akarók (ezért kellően szájbarágósak), bár bizonyos helyeken majdnem elindulnak ilyen irányba. Az Angyalcsinálók című novellában, ahol tragikus anyasorsok egymásra vetítését végzi el a szerző, ezzel a zárlattal találkozunk: „Azt azonban mindketten hallják, ahogy odafenn halkan suhognak a parányi szárnyak.” A szöveg szerencséje, hogy nem folytatódik, mert a parányi szárnyak halk suhogása coelhó-i folytatást sejtet. (E helyütt – feltételezem – meg kell említeni a remek szerkesztői munkát, gondolva azt, hogy szerkesztői arányérzék segítette a szerzőt a véglegesítésben.) A macskás hölgy balladájában megismert történet végét már az első mondatok alapján valószínűsíteni lehet, ez gyengesége a szövegnek, ugyanakkor az is igaz, hogy ettől függetlenül a leírások, a fokozódó feszültség, egy életút megismert részletei kárpótolják az olvasót azért, hogy egy könnyen megjósolható zárlatot kap.
A kötet címadó novellája több szempontból is mesterszöveg. Egy jól érzékelhető főmotívummal, a tükörrel, gyermekfőhős elbeszélővel, aki egyrészt kellően kíváncsi és bátor, másrészt sok, talán felnőtt fejjel jelentéktelennek gondolható részletet figyel és jegyez meg. A „polgári lakásban” lévő, sehová sem nyíló ajtó mögött (az ajtón nem világító ablak, hanem tükör van) az elbeszélő egy másik világot fedez fel, ahol egy vele egyidős kislánnyal ismerkedik meg, beszélgetéseikből pedig felsejlik egy régi tragédia. És mivel minden tükröződik (az elbeszélő kisfiúnak bátyja és húga van, a múltbeli tragédiában egy háromgyerekes család szerepel) az, hogy az ajtónak másik oldala is van, azt is jelzi: a valóság több az érzékelhetőnél. Az egész kötetre is igaz, hogy Gerencsér Anna történetei (és leírásai!) a hétköznapi/tapasztalható mögöttit (mellettit) mutatják be, ettől is izgalmasak. Elhiszem neki, hogy van másik oldal, még ha engem sokkal jobban érdekel is az innenső.
Végül egy személyes érv. A kötetben szintén erősen jelen lévő misztika engem mint olvasót tett próbára, egyszerűen azért, mert önszántamból sosem olvasok fantasyt. (Arról már csak alig ejtek szót, hogy a kortárs magyar irodalom nem is ismer el novelláskötetet említésre méltónak, ha nincs benne legalább egy „füstölgő roncsos-emberiségkipusztult-fegyvereskonfliktusos" dehumanizálódó világot leíró disztópia. Természetesen Gerencsér kötetében is van, és számomra unalmas, de mint szöveg remek.) Érdektelen, hogy ez miért van, a kritika nem rólam szól, hanem erről a kitűnő kötetről, magamat csak azért hozom szóba, mert Gerencsér Anna írástechnikája, felvetései és lezárásai meggyőztek arról, hogy lehet egy fantasy jó. Továbbra sem keresem majd a kapcsolatot ilyen típusú írásokkal, de Gerencsér Anna szövegeire oda fogok figyelni. Azt sem bánom, ha sci-fi-regény lesz, csak úgy írja meg, ahogy most ír.
Gerencsér Anna: Az ajtó másik oldalán, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020
