Bereményi Géza 75. születésnapja alkalmából jelent meg idén a Magvető Kiadónál az Azóta is élek című, összegyűjtött novellákat tartalmazó kötet, ami a fülszöveg szerint egyrészt átfogja Bereményi nagy témáit (melyekkel az általa képviselt széles művészeti skálán mozog napjainkig), s bizonyos szempontból összesíti a rövidprózai munkáit, novelláit, másrészt pedig, összegző jellegével, a fiatal, az életműbe újonnan belépő olvasóknak is eligazítást ad. A 2020-ban élénk kritikai figyelmet és egyhangú elismerést kiváltó Magyar Copperfield című önéletírása után (amely a 2021-es Libri irodalmi díj döntősei között is szerepel) különleges adomány ez a könyv a szerzőtől és a kiadótól is, hiszen éppen a 75. évfordulón reflektál a szerző gyerekkori, diftéria (torokgyík)-járvány okozta megbetegedésére, amelyből igen kevés túlélési eséllyel, de végül is felgyógyult. Most a magyar kultúra meghatározó személyiségeként tekinthet vissza erre a létbevágó gyerekkori tapasztalatra, illetve mindazon lényeges történésekre, emlékekre, melyek hozzájárulhattak művészetének alakulásához. (Ez a felezőpontot fejezi ki a cím: az azóta határozószó a gyermekkori betegségre utal, új időszámítás veszi kezdetét, a művészetében is nagy hangsúlyt kapó anyai nagyapjának köszönhetően életben maradt.) S hogy ezt a visszatekintést ez a könyv is elvégzi, azt legfőképp onnan tudjuk, hogy ő maga válogatta, gondozta a szövegeket, némelyiket új címmel látta el, változtatott a sorrendjükön. Ez a gondosság már a Magyar Copperfield olvasmányélményének meghatározó tapasztalata, a megfontolt szövegszervezés és címadási stratégia mellett a sajátos, egyéni Bereményi-nyelv tanúskodik róla.
Aki most tekinti át ezt a prózavilágot és életutat, gazdag művészeti és kultúrtörténeti élményre készülhet. Bereményi Géza alkotói világa olyan intermediális világ, ahol a próza, a vers együtt áll például a drámával vagy a zenével, zeneszövegekkel. Ez utóbbi alapját első sorban a Cseh Tamásnak írt dalszövegek adják, pontosabban a közösen felépített legendás művészi pálya és életmű, de persze a más alkotóknak írt dalszövegek is fontos háttérül szolgálnak – nem érdemes kiemelni ezek közül néhányat, összességében kell látni az életműnek ezt a szegmensét is. A másik meghatározó forma a prózai alkotásainak a film világával, világlátásával való kapcsolata (lásd: saját forgatókönyveiből készült filmek vagy más forgatókönyvek szerzőjeként nevesített alkotások). És kiegészíthetnénk a színház közegével, de valószínűleg még így is kevés lenne ez a felvezetés a bemutatásához. A legtöbb helyen egyszerűen sokoldalú alkotónak nevezik Bereményi Gézát. Látható, hogy többszörösen kódolt és igazolt ez a sokoldalúság. Ezt a többletet viszi át most az Azóta is élek című könyvbe. Az itt olvasható utalásrendszer életének és művészetének az utalásrendszere; metaforái, képei az életéből vett metaforák. Ebből a megfigyelői helyzetből nehéz eldönteni, kinek van nagyobb szerepe a könyvek/művek közötti dialógus alakításában: az írónak, aki hosszas elbeszélői hallgatás után most kevés eltolással két könyvvel is megszólítja az olvasót, a Magvető Kiadónak, amely az Azóta is élek című válogatással köszönti az idén 75 éves Bereményi Gézát, vagy a műveknek, amelyek szövegközi és szövegen kívüli tényezők révén összetett kapcsolatban állnak egymással. Az irodalomelméleti iskolák által részletesen taglalt szerző-mű-befogadó hármasa körüli viták új életüket élhetik a Bereményi-szövegek értelmezése során.
Ezek alapján érzékeljük: Bereményi Géza műveiről írni felelősség. Ha az ő világán kívülről érkező veszi kezébe a most beteljesedni látszó életmű két fontos darabját, jó okkal lesz szüksége az eligazításra és háttértudásra, ami a recepcióban is képződik, ezek nélkül nehezen tudja átfogni a pályaképet. Ez nem azt jelenti, hogy a szöveg önmagában ne lenne esztétikai élmény, de olyan, mintha a Cseh Tamás-dalokat szöveg nélküli feljátszásban hallgatnánk meg vagy csak a dalszövegeket olvasnánk.
Azért fontos könyv az Azóta is élek, mert a példátlan művészeti hálóban most maga az ember kerül az olvasóhoz közelebb, aki az említett két könyvvel és a hozzájuk kapcsolódó interjúkkal, olvasmányélményekkel pozicionálja újra az irodalomban és az életben önmagát. A könyvek megjelenése új teret biztosít a megszólalásra, s minden ilyen megnyilatkozás külön élményt ad az olvasónak vagy a nézőnek. „Minden igaz, de nem kellett volna kiteregetnem” – mondta a Magyar Copperfield című könyvéről, ami a saját történetével (tizenkilenc éves koráig) való szembenézésnek egyik legnagyobb állítása.
Az irodalmi szerepvállalását illetően 1970-ig kell visszamennünk, ekkor jelent meg A svéd király című novelláskötete. A címadó novella ebben a válogatásban is helyet kap, ahogyan a korszakos jelentőségű Eldorádó című novella, ami a rendszerváltás emblematikus filmforgatókönyvének az alapja (az Eldorádó című filmjéért elnyerte A legjobb európai film díját). De a könyvben megismerkedhetünk az alteregójával, Dobroviccsal, a pályakezdő íróképmással, valamint azokkal a szereplőkkel, akik meghatározók az életműben. Mindezt a könyv keretes szerkezete fogja egybe, az Előhang című első fejezet és Jézus újságot olvas című utolsó fejezet, ami a gyerekkori világba vezeti vissza az olvasót. Sok meghatározó képsort emelhetnénk ki ebből a világból és emlékezetből: a társasházak egykori barátságos hangulatát, emberi minőségét, a városi élet „élhetőségét”, a nemzedékek egymáshoz való viszonyát, a nagyszülők szeretetét (hatéves koráig anyai nagyszüleinél nevelkedett); ez a szeretet meg tudta tartani és irodalmi szempontból is kiállta az idők próbáját. Az Azóta is élek keretszövegei révén egy gyermek szemüvegén keresztül látjuk, miként indultak el a sugarak, mint a figyelem és a világban való lét metaforái abból a minden szögletét megjelenített konyhából sokfelé, és hogyan érkeznek meg a felnőttkorhoz, a szerelem emlékéhez s ahhoz a világhoz, ami Se jó – se rossz (421–434.). A többi történelem.
