Se közösség, se párt, se testület, se kaszt. Csak adni magam: ami vagyok, azt. Sőt még inkább: adódni. Lenni a dobókocka bármely oldala.
Petri György a posztmodern irodalom egyik legnagyobb magyar költője. Így sietünk meghatározni őt – még akkor is az volt, ha tiltakozott ez ellen a behatárolás ellen. Egy költészetében és életszemléletében egyaránt modern, laza ember, feszültségmentesen innovatív. Ő maga így foglalja ezt össze:
– Rendszeresen súlyzóztál otthon?
– Kérlek szépen, én a versíráson kívül semmit nem csináltam rendszeresen. Mindig mindenbe belefogtam, aztán abbahagytam.
Petri a filozófia és a politikai diskurzus lövészárkából figyelte a magyar közélet változásait, erről tanúskodik az egész életmű, amely nagyon szerteágazó. Hogy megértsük ennek a világnak a fő törvényszerűségeit, az átfogó munkák lehetnek segítségünkre. Egészen más azonban egy monográfia hangulata és más egy olyan szövegé, ami első kézből, valamiképp tőle származik. És Petrinél igazán különleges az a hangulati szféra, ahogyan a világban – néha túlságosan is – benne van. Ha jobban meg szeretnénk ismerni ezt az egyszerre hétköznapiasságon alapuló és mégis nagyon összetett gondolkodásmódot, ami a verseiben is visszaképződik, hasznunkra válik elolvasni a napokban bemutatott Petri György különbözése című interjúkötet, amely a Kertész Imre Intézet gondozásában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadásában jelent meg.
A könyvben a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori munkatársa, Tasi József kérdezi, óvatosan faggatja a költőt. (Láttunk már erre korábban is nagyszerű példát, amikor Hegyi Katalin kérdezte Kemény Istvánt, az interjú az Állástalan táncos című kötetben jelent meg). A Tasi József által készített interjú alapján egy jól felépített élettörténetet és ezzel együtt egy politikai, történelmi képet nézünk a kádárizmus időszakáról, a művész lehetőségeiről. Cifra történetek ezek, ahogyan a családi, illetve közéleti kapcsolatai is azok voltak. Sok mindent megismerünk, hiszen míg költészetében gyakran a nyelvből való kihátrálás jellemezte, itt részletes beszélgetéseknek vagyunk tanúi. Petri költészetében is nagyon szerette megmutatni a kényelmetlen helyzeteket. Így lesz ez az életút egy igazi művészember életútja, amiről a következőt gondolja:
Ami élettörténetemből, személyes tapasztalataimból talán érdekes, azt az olvasó megtalálja verseimben. Hiszen legfőbb szándékom éppen ez volt: egy megfogható személyt akartam felidézni, életének tárgyi motívumain keresztül, s nem valami látomásokban szétfoszló általánosságot.
A kötetben szereplő interjúk ezeket a tárgyi motívumokat keresik, és Petri gyerekkorától egészen a következő beszélgetés időpontjának a kijelölésééig tartanak (azzal zárul a kötet, hogy megbeszélik, mikor találkoznak újra…). Az olvasónak is egy nagy találkozása Petrivel ez a kötet, aki vallotta: „nincs filozófiám, semmi határozott képem az emberről” (viszont például a politikusok személyisége szenvedélyesen érdekelte: Lenin, Sztálin, Rákosi, Kádár…). A barátságai is legendásak. Fodor Géza, Cseh Tamás, Bereményi Géza, Forgách András, Tandori Dezső, Balla Zsófia, Radnóti Sándor, Réz Pál, Hajnóczy alakja tűnik fel (akivel gyakran népzenét hallgattak Hajnócy lakásán és persze vastagon vágni lehetett a füstöt).
Ha nem is volt határozott képe az emberről, nekünk azonban egy dolog elsőként jut eszünkbe róla: Petri a szabadság megszállottja volt, emellett vagy ezzel együtt radikális, szatirikus, szkeptikus, máskor egyszerűen magánember, de soha nem valami látomásokban szétfoszló általánosság. Az interjúkötet már a címében jelzi azt a különbséget, pontosabban elkülönböződést, amit egyediségével képviselt irodalmunkban. Demeter Szilárd írta a kötethez azt a rendhagyó előszót, amelyet több fórumon idéznek azóta is. Ebben kényelmetlen embernek nevezi a költőt: „A kényelmetlen ember azért kényelmetlen, mert nem tűri a beskatulyázást. Ráteszel egy címkét, lerázza magáról.”
A Petri György különöbözése című kötetben ez a kényelmetlen ember megnyílik az olvasó előtt – mégiscsak a saját történetével. Igaz, ebben a történetben valóban a társadalmi-politikai háttér lényeges. Annál is inkább, mert a szerelmi és politikai költészet teljesen új változatát alkotta meg, amit aztán gyakran emlegettek vele kapcsolatban: „kijutott nekem a politikaiköltő-szerep kétes dicsősége”, mondta.
A politikai és magánéleti kettősség nagyon jó játékot játszik a könyvben. Jól tudjuk, a kettős szerepfelfogás nemcsak a költői nyelvére volt hatással, Petri élettörténetének alakulását is sokan ezzel hozzák összefüggésbe. Miként Károlyi Csaba írja, Petri „közéleti morálja makulátlan volt, példaszerű. A magánélete meg romokban hevert, ez volt az ár. Nagy mítosz volt.”
A visszaszorított egyén lehetőségeinek kérdését, Petrinek a felismeréseiből adódó kiábrándultságát, a személyiség válságát a művekből talán mindannyian ismerjük, a kötetből viszont mindennek megjelenik a társadalmi háttere is; ebben a környezetben lett Petri a kádárizmus legvagányabb költője. Szegénység, tömegiszony, hétköznapok, nyomorgás.
– És színház, hangverseny?
– Te, nem, de én Budapesten se járok sehova.
Négy sorkatona szemszögéből, élethelyzetéből, állapotrajzából tárulnak elénk a katonaéletet bemutató eseménysorok. Négy különböző mentalitású és nemzetiségű kiskatona, a szerb Jovan, a román Mircea, a magyar Samu és a szász Hansi kiszolgáltatott élethelyzete és a romániai rendszerváltó események határozzák meg (katona) sorsukat. A kelet-európai forradalmak közül a romániai volt a legvérengzőbb a temesvári utcai harcokkal, Tőkés László politikai szerepvállalásával, s a romániai diktatúra szilárdságát és kiterjedt besúgórendszerét jelképező titkosrendőrségével. Persze nem ezek kerülnek a narráció
Réz Andrásról mindig is tudtam, hogy remek filmesztéta, s Válogatott szorongásaim című kötete olvasásakor meg is bizonyosodtam róla, hogy az átlagosnál jobban odafigyel a világra, amelyben élünk. Arra, hogy átlagon felüli fantáziával van megáldva, a Linda tévésorozat forgatókönyvénél nem is kell jobb példa. Legújabb könyvét viszont nem igazán tudom hova tenni.
A Szlovákiai magyar szép irodalom a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) évről évre megjelenő antológiája az idén is reprezentatív látképét adja a felvidéki magyar irodalomnak. A 250 oldalas könyv harmincegy kortárs szerzőt számlál. Az alkotók neve nem csupán a Felvidéken csenghet ismerősen, hanem Magyarországon is: a legtöbbjük számos könyvvel, műfordítással, publicisztikával, díjjal rendelkezik, így nem túlzás azt mondanunk, hogy állandó oszlopai ők a felvidéki magyar irodalomnak, egyúttal ápolói, életben tartói is.
Mindig örömmel tölt el, amikor különböző sajtótermékek címsorai egyöntetűen magasztaló jelzőkkel hivatkoznak egy elsőfilmes magyar rendező debütálására – méghozzá nem érdemtelenül. Szerencsére nem ritka ez a jelenség, gondoljunk csak olyan közelmúltbeli alkotásokra, mint az előző lapszámban bemutatott Zanox – Kockázatok és mellékhatások, vagy a ma már kultfilmnek számító Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, nem beszélve az Oscar-díjas Saul fiáról.
Sandra Cisneros spanyol–amerikai írónő, a kortárs amerikai irodalom egyik legjelentősebb alakja. Írásai az úgynevezett chicanas, azaz a Chicago térségében élő spanyol nők életéről szóló művek hagyományába tartoznak. 2019-ben elnyerte a magas presztízsű PEN/Nabokov irodalmi díjat, a teljesítményét úgy jellemezték, mint az amerikai irodalom kontinensen túli kiterjesztése, amivel hatást gyakorol a nemzetközi irodalom világára. De miről ír Cisneros? Arról, amiről a legjobban tud: az életéről. A Mangó utcai ház (1983) az első és legismertebb könyve, amelyben Cisneros először hallatta saját írói hangját.
Az ókori görög filozófus, Empedoklész négy elem: a víz, a levegő, a tűz és a föld keveredéséből tételezte a világmindenséget. Ezek közül a víznek mindig is jól meghatározott szerepe volt a filozófiai gondolkodásban. A víz látványa, a hullámok hangja hatást gyakorol; talán az sem véletlen, hogy tenger mellett élt és alkotott a legtöbb ókori filozófus.
Jo Nesbø norvég író, zenész, szövegíró, közgazdász, egykori ígéretes labdarúgó. Öt elbeszélést – terjedelmüket tekintve inkább kisregényt vagy regényt – tartalmazó kötetét az Animus Kiadó jelentette meg a Skandináv krimik sorozatában, alig egy évvel a norvég kiadást követően, Sulyok Viktória fordításában. Talány, hogy miért került ebbe a sorozatba, hiszen nem skandináv, hanem inkább amerikai hangulatú, és nem is krimi.
Évekkel ezelőtt egy bemutató során lehetőségem nyílt arra, hogy a kezemben tartsak nagyjából egy liter higanyt. Körülbelül tizenhárom kilogrammot nyomott. Leírva talán nem annyira mellbevágó, mekkora a súlya ennek az anyagnak a térfogatához képest, tehát mekkora a fajsúlya vagy sűrűsége, de élőben még azok is megdöbbentek, akiknek előre szóltak.
Március elején mutatták be a mozikban a Hadik című új magyar történelmi kalandfilmet. Bár sokan fenntartásokkal viseltetnek a magyar történelmi filmekkel szemben, sőt tartanak az unalomtól, ennél az alkotásnál érdemes amúgy huszárosan összeszedni a bátorságot és megnézni. A jutalom egy meglepően szórakoztató, élvezetes filmélmény lesz.
George Friedman e művében az USA történelméből, korábbi társadalmi és gazdasági ciklusok természetének részletes elemzéséből állít fel egy prognózist az Amerikai Egyesült Államok következő éveire nézve. De mégis miért lehet érdekes az európai olvasók számára egy tengerentúli világról szóló könyv?