Pál-Lukács Zsófia: Minek hívják ezt a hangulatot? – Szálinger Balázs: Koncentráció

2023. május 01., 08:28

Koncentráció című új kötetében Szálinger Balázs több verset is ír egy sokunk számára kedves irodalmi szereplőnek, Mikes Kelemennek, hogy a korabeli korhangulat révén világítson rá a jelenkori világunk problémáira, főként az elmagányosodásra és az elidegenedésre. Ezekhez a témákhoz Szálinger igazi poétikai nyelvet talál, ami alatt azt értem, hogy a kötet olvasásakor az a rég nem tapasztalt benyomásunk lehet, hogy igazi, klasszikus értelemben vett verseket olvasunk.

Sokat gondolkoztam azon, mi kapcsolja össze jelenünket Mikes Kelemen idejével, milyen analógiákat ismerhetünk fel a jól ismert száműzetés-történetük és a mi történeteink között? Vagy inkább Mikes életszemlélete szólít meg, a fiktív világ, amit több mint háromszáz évvel ezelőtt kitalált magának, saját túlélése érdekében? Új kötetében Szálinger Balázs nagyon is újszerűen kapcsolódik Mikes sokunk által ismert rodostói történetéhez, ugyanakkor ebben a témakeresésben van egyfajta romantikus gesztus is, a múlt felé fordulás (ami a vidék–város ellentétben is megmutatkozik) adja a Koncentráció egyik fő sajátosságát. Mikes Kelemen fiktív leveleiben olyan szép tud lenni a honvágy, hogy megszeretjük a mindig hazafelé vezető úton magát a várakozást. Ezért is térhetünk időről időre vissza hozzá: története nagyszerűen megmutatja azt, hogyan tudjuk idegenben (azaz mindenben, ami nem saját) mégiscsak otthon érezni magunkat, és megtapasztalni, milyen, amikor „a száműzetés ünnepet ül”.

Mikes Kelemen magánya hasonló a világunkat jellemző elidegenedéshez, ennek kapcsán írja Szálinger azt, hogy „Ahol szegélykultúrákba szorul / Az élet, feldúsulnak a száműzött / Fajok.” Nagyon jól megszólítják az olvasót ezek a versek, főként mert elérik, hogy azt érezzük: „Olyan furcsán hiányzik valaki / Aki nem hiányzott” (A tegnapi motoros). S ha ez így van, sok okunk van rá, hogy Mikes alakját újra az irodalmi emlékezetünkbe idézzük. Kétség nem fér hozzá, ehhez a tapasztaláshoz Mikesnek nagy összpontosításra volt szüksége. Nehéz helyzetekben is gondolatgazdagság és igen, életkedv jellemezte, ezért is érthető, hogy Szálinger Mikes alakja révén készíti el „a mindenre válasz menekülési rajzot” – sokszor csupán azzal, ahogyan felteszi a kérdéseket.

Egyik ilyen központi kérdése, hogy mi vajon mivel vagyunk többek, mint ők idegenben. A kötet másik fő kérdése hasonlóan metsző; összesűríti gyengeségeinket és magunkra hagy a válaszainkkal: „De hát mikor is voltunk átütők / Utoljára? Ugyan már, mikor voltunk / Több mint kedves jelenség.”

A kötet címe is az összpontosítás szükségességére hívja fel a figyelmet. Szükségünk van a koncentrációra, ami összpontosítást, összevonást jelent. Szálinger is ezt teszi, ugyanakkor összességében a kötet kifejezetten könnyűnek hat. Szimpatikus az arculat, olvasóbarát a Poket-zsebkönyvszerű megjelenés, ilyen szempontból a Koncentrációban szereplő verseket könnyű olvasni. Érdekes, hogy recepcióban már sokat tárgyalt rendhagyó megjelenési körülmények kiemelt olvasói érdeklődést eredményeztek, felkeltették a kritika figyelmét, nem is akárhogyan. Szálinger elhatározása, hogy saját kiadásban, előfizetői felhívás segítségével és számozott példányokban jelentette meg a könyvet, szabadságot adott számára. A függetlenedéssel járó felszabadulást a fülszöveg is jól kiemeli: „A kritikák / Idegenek, nem fegyelmez már semmi.”

Az önfegyelem marad a fő eszköze, ezért kifejezetten figyel a világra, és az olvasóit is kiemelt figyelemben részesíti: saját kezűleg dedikálja a könyveit, ezáltal megadja a lehetőségét annak, hogy különbséget tudjak tenni aközött, mit jelent szívig érni egy verssel és nem a fogyasztóig (vö. Kék, kék, kék). Különben a költő bejegyzése – azáltal, hogy a megrendelőknek dedikált példányt küld – világunk változó sodrásában az odafigyelés gesztusát mutatja, ami érték.

Összességében a Koncentráció versei egy fontos és időszerű törekvést foglalnak egybe, két fő kérdés formájában. Gondolkodjunk el róla, hogy észrevesszük még a világot? Érzékeljük az időt, s ehhez kapcsolóan talán az elmúlást? Azt gondolom, a kötetben tárgyalt csalódottságok ellenére is „Szerencsések vagyunk, van egy hazánk:/ Ha vágyakozni kell, léphetünk messzebb, / S vagy te, Néném, az elképzelt barát, / S mert sosem válaszolsz, te vagy a legszebb.”

 

Szálinger Balázs a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey János-ösztöndíjas alkotója.