Ha vannak a történelmünkben rendhagyó korszakok, lenniük kell rendhagyó személyiségeknek, akikről az élettörténetük és munkásságuk köré épülő kultuszuk révén megemlékezünk. Az emlékezés gesztusában mindig ott van az én, aki felfedezi ezt a világot, megismeri azokat az értékeket, amelyekkel egy adott idő távlatából könnyen és biztonsággal tud azonosulni. Petőfi Sándor életműve kivételes helyet foglal el a magyar irodalomban, hiszen ez a megkülönböztetett figyelem lényegében már az 1848-as szabadságharc időszaka óta megilleti, és új arcát mutatja számunkra ma is, közel 200 évvel a halála után.
Ennek a jelentőségét felismerni óriási lehetőség, az időszerűben egyetemes üzenetet kell tudnunk megfogalmazni. Mikor jelenvalóvá igyekszünk tenni Petőfit, úgy kell behoznunk a köztudatba, hogy tudjuk: mindig is ott volt. Ebből a kettőség adta lehetőségből indult ki Demeter Szilárd, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójaként a bicententenárium keretében Petőfi összes műveinek az újrakiadása mellett döntött. Bús Balázs, a Nemzeti Kultúrális Alap alelnökének finanszírozásával, a Gyurgyák Jánossal való együttműködés eredményeképpen jelent meg az Osiris Klasszikusok sorozatában Petőfi összes művei. 1896 óta először van rá példa, hogy ilyen átfogó kiadvány napvilágot lásson, amely az opussal egy időben a kortárs recepció szempontjain alapuló tanulmánygyűjteményt tesz elérhetővé az olvasó számára. Egy virtuális magyar irodalomtörténet jön létre így, amelyben szerepet kapnak közvetve mindazon szerzők, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a két évszázad során Petőfivel. Ez azért is fontos, mivel, miként a neves Petőfi kutató, Margócsy István kiemelte, Petőfi 150 éve benne van az irodalmi közbeszédben, ezért az hisszük, mindent tudunk róla. Ezek az értelmezések azonban nem összeegyzetethetőek a kanonikus Petőfi képpel, ezért kell új értelmezést nyújtani, és kiemelni azokat a tulajdonságokat, amelyek ma is korszerűvé és az irodalmi élet egyik legnagyobb kiválóságáva teszik őt. Ennek legjobb módja, ha a sztereotópiák helyett a művei révén közelítünk hozzá.
A sajtótájékoztatón ezúttal nyolc könyvet mutattak be, ezek részei a reformkorral foglalkozó további kiadványoknak, gyűjteményes köteteknek.
A könyvek kiadása mellett a bicentenáriumhoz kapcsolódik a Magyar Géniusz programsorozat, elindult egy vándorkiállítás Kecskeméten, továbbá folytatódik az irodalmi emlékházak és emlékhelyek felújítása. Demeter Szilárd főigazgató a PIM megújtását is az emlékévhez kapcsolta; a belső kiállító terek innovációja mellett sor kerül az állandó kiállítás megújítására, és ehhez kapcsolódóan tervezik a korszak művészettörténetének, valamint az ELTE Kutatási Hálózata révén egy tudománynépszerűsítő sorozatnak a kiadását is.
A Petőfi sorozat révén ennek a radikálisan megszakadt költői életműnek a változásait, formálódását követhetjük végig, az irodalomtörténeti elemzések segítségével pedig rálátásunk lehet arra, miként alakult a megítélése, hányszor és hogyan változtatott hangot, hogyan befolyásolta a politikai agitáció a költészetét, és nem utolsó sorban újfajta rálátásunk lehet arra is, miként kísérte őt a szerelemben méltó partnere, Szendrey Júlia.
Távlati szempontból, a reformkor kultúrtörténetének a megismerésével átérezhetjük annak a felelőségét, hogy mit jelent számunkra az, hogy mi vagyunk a saját kortársaink.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.