Újabb ujjnyomatot hagyott a kortárs magyar lírában a derékhadhoz tartozó Fellinger Károly Ujjnyomat című új kötetével. A felvidéki poéta verses bedekker-könyvei után – vagy azokkal párhuzamosan – megírt egy csokorra való, felnőtt olvasónak szánt költeményt, s a közelmúltban Ujjnyomat címmel adta közre. A mintegy százlapos könyv belső fülén egyebek közt ez áll: „Fellinger Károly új kötete szerves folytatása az életmű korábbi állomásainak, sőt, mintha az óvatos összegzés szándéka is munkálkodna az itt olvasható szövegekben. Az írás, ami Fellingernél az automatikus létezés (egyetlen) kiinduló pontja és garanciája, az önkereséstől az istenkeresésig építi ki motívumhálóját, újabb és újabb variációkat hozva létre. A hol erős vizualitású, hol prózává csupaszított, hol banalitásokba záródó, hol a transzcendens felé kilendülő szövegek közti feszültség teszi a költő Ujjnyomatát maradandó olvasmányélménnyé.”
A jól megszerkesztett könyv (Vida Gergely munkája) négy ciklusra tagolódik: Falak; Horizont; Ahonnét jöttem; Alfa és omega: ezen belül a második ciklus három alfejezetet tartalmaz: Repedések; Saját nevüket főleg nem és Nem várt üzenet belső alcímmel kínálja olvasásra a verseket. Fellinger Károly, aki a legtermékenyebb költőink egyike, hangja mára már összetéveszthetetlen: „Ajtók, szorosan egymás mellett, / egymás alatt, / egymás fölött, / minél közelebb, annál nagyobb / a szoba, amit nyitnak.” (Ajtók) – olvasható az első ciklusban. Egyébként számos emlék- és dedikált verset is tartalmaz a kötet, amit jó kézbe venni. Trapézmeder című versét, Krétakörön belül és Krétakörön kívül alcímmel kortársának, Filep Tamás költőnek ajánlja. Így a dedikációkban, emlékversekben a hovatartozását is meghatározza költőnk: Díszletek híján cím alatt Szerb Antalnak állít emléket: „A szavak bevezetnek / az erdő közepébe, / azt akarják, hogy / legyél képes egyedül / visszamenni az úton, / amin jöttél…”
Tovább lapozva egy rövid vers olvasható, Fekete J. Józsefnek címezve, melyben Fellinger filozofikus hajlama is megmutatkozik: „Semmi sem történik, / minden egyidejűleg történik, / kivárom a végét…” (Hogy kinyissam). Egyébként, az ajtó, mint motívum, több költeményben is megjelenik: „Vágyaim öröklakássá / alakítják testem. / Nem merek kilépni az / ajtaján.” (Tévelygő). S fölbukkannak korábbi verseinek alanyai, János és Juli is: „János elhatározza, / hogy átballag a sötétségen. / Bárhol is tart, / Julinak ő a fény / az alagút végén…” (Komp). Lanczkor Gábor költőtársának is Jánosverset ajánl, Hegyes tű címmel: „Amikor János végigsétált / a paradicsomon, / poggyásznak érezte magát, / amivel a fi atal katonáknak / futniuk kellett a kiképzésen…” S ugyanebben a ciklusban számos félhosszú vers is – Függöny; Keresztutak; Tyúkhúr – olvasható Fellinger tollából.
A Nem várt üzenet ciklusnyi versei közt megszaporodnak az anyaversek, miként költőnk korábbi, Köti a sötétséget (2017) kötetében az apa- és apasirató versek. Ezúttal anyja bukkan föl a versekben/verssorokban, aki költőfi a szerint: „ha nem tudja kialudni / magát rendesen / nem tud rendet rakni / a fejében / az elefántcsonttoronyban” (Tétova óda).
Újabb ciklus (Ahonnét jöttem), újabb dedikált vers, szintén költőtársnak, Nádasdy Ádámnak: „Szakadatlanul múlik / az idő. / A pársoros / verset úgy írom, / mintha csak egy / végtelen hosszú sálat kötnék.” (A mondanivaló). S majd Húsvéthétfő címmel újabb félhoszszú vers, melyben újra fölbukkan apja: „Apám húsvéthétfőn / csapvízzel / locsolta, ébresztette anyámat, / persze anyám / már hamarabb felébredt, / várta, hogy apám / végre felkelni szíveskedjék, / vízért siessen, / és megtörténjen, / aminek meg kell történnie…”
Itt is, mint eleddig, imaversek és dedikációk, emlékversek sorjáznak. Cilinder cím alatt Csukás István halálára ír verset Fellinger Károly: „Akinek nincs múltja, / annak már múltja van, / aki a múltban él, / az bármikor kiugorhat / a jövőből…” Majd az Alfa és omega ciklusban, In memoriam Törőcsik Mari címmel, versben állít emléket a színészlegendának: „Fejem fölött / az angyal / egyensúlyoz / a kötélen. // Leveti, ledobja szárnyát, / rám bízza, / óvjam, védjem. // Minden valóságos. / Csak a kötél nem.”
Mint látjuk, költőnk jól bánik eszköztárával: hol központoz, hol meg elveti az írásjeleket, ahogy azt a vers, a sűrítmény, a költemény magja/mondanivalója megkívánja. Ritka erény: nincsen túlírtság az Ujjnyomat oldalain. Végezetül – ezt ritkán teszik a recenzensek – hadd említsem meg a kötet grafikai és nyomdai előkészítőjét, Csillag Lajos grafikust, aki az ízléses borítógrafika készítője is egyben, s ilyetén „társszerzője” lett a költőnek.
Úgy véljük, Fellinger Károlytól ideje lenne ama részösszegző/válogatott verseskötet megjelentetésének is. Lectori salutem!
Fellinger Károly: Ujjnyomat, Kalligram, 2021
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen
Semmink sincs, csak a történetünk – olvashatjuk a kinyilatkoztatást Visky András Kitelepítés című új könyvében. Sokatmondó és megrázó ez a mondat. Gondoljunk bele: minden döntésünkkel, választásunkkal egy olyan történetet írunk, ami kizárólagos és lényegi tulajdonunk. Az élettörténetünk a legfőbb érték, amivel rendelkezhetünk. De hogy mit is jelent a teljes megfosztottság, mi ez a semmi, amire az idézet utal, akkor értjük meg igazán, ha ismerjük a regény történelmi hátterét és látjuk a személyes sorsokat is.
A kétszáz éve született halhatatlan költőt, Petőfi Sándort az utóbbi két-három évtizedben gyakran idézik lelkesülten, miszerint ő is káromkodott a Mit nem beszél az a német című versében. A csúnya beszéd mai úttörői csupán az felejtik el hozzátenni, hogy az egész életműben ez az egy otrombaság található. Mert a költő akkor a német (Habsburg) aljasság hallatán rettentően begorombult.
Cserna-Szabó András regényében, a Zerkó – Attila törpéjében viszont alap a káromkodás, olybá tűnik, mintha az ezerhatszáz-ezerhétszáz évvel ezelőtt élt szereplők valamennyien egy pesti kocsmából jöttek volna ki éppen.
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
Van az apró kis házikó, és van a Százszorszép Sziromrét. És van Mimi és Momi, akik az apró kis házikóban laknak, és lelkesen gondozzák a tulipánoskertjüket. És vannak még lepkék, egészen pontosan két lepke van, Lepike és Lopika, meg aztán van Augusztin, a pöttyök nélküli katicabogár. Ha mindez együtt van, akkor máris ezer és ezer dolog történhet meg, ezer és ezer kaland, hiszen lepkék, katicabogár, sziromrét, apró házikó és két kislány az éppen annyi, hogy abból bármi lehet, bármi, ami mese.
Aránylag sok dokumentumot tártak már fel a 20. század világtörténelme sötét foltjáról, a második világháborúról, és a háború után a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak pokoljárásáról. Aránylag sokat, de még mindig nem eleget. A Flórián László által összeállított „Izvinyite, agyin klop…” című (alcíme: Akik túlélték a gulág poklát) nemrég megjelent könyv is ezt a témát dolgozza fel.
A mindennapok élményei adják Kelemen Erzsébet új novelláskötetének alapanyagát. A megélt történetek, emlékképek nemegyszer bennünk rekednek – vagy perifériára kerülnek, elbomlanak –, ha nincs, ami felszínre hozza őket. Kelemen Erzsébet azonban együtt él ezekkel a történetekkel, s rendre adódnak olyan szituációk, amik arra ösztönözik, hogy elmondja, megossza, kibeszélje az őt feszítő gondolatokat. Írásaiban múlttöredékeket (személyes és családi emlékeket) és jelenkori eseményeket, érzeteket, jelenségeket emel irodalmi szintre – párhuzamot vonva a jelen és a múlt mozzanatai között.
Szókratész védőbeszédében hangzik el, hogy „a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”. (XVIII.) A vizsgálódást mint kísérletet tételezhetjük. Ennek a lefolyása nehezen látható előre, és ugyanezt tarthatjuk annak végkifejletéről is. Az ember esetében viszont, aki születésétől életkísérleteket tesz, más megvilágításban úgymond halálgyakorlatokba kezd, a végkifejletet illetően semmilyen kétség nem merülhet fel. A lefolyás, vagyis az eljutás ama végső pontig annál inkább kiszámíthatatlan.
Noha Gál Sándor első verse 19 éves korában jelent meg, elhúzódó pályakezdésére vall, hogy első verseskötete, az Arc nélküli szobrok csak 27 éves korára készült el 1964-ben. Ezután azonban élete végéig sűrűn követték egymást a könyvei: ha jól számolom, összesen hetven – szinte nincs műfaj, melyben ne próbálta volna ki magát.