– Pakojj, Lidi, múlik a vásár! – mondta a tabi kereskedő a nejének (lányának, segédjének, cselédjének?), amikor a vásár vége felé járva arra gondolt, nem lenne-e jobb csomagolni s továbbállni egy házzal (hallod a Balaton-mellyéken). Ugyanígy szól a debreceni: Pakojj, mert múlik a vásár! (Kálnási Á.: Debreceni cívis szólások és közmondások). Hasonlót jelent a bíkísi Fingott Fábián, vége a vásárnak! – amit a szerkesztő ím ígyen zár rövidre, amikor jelzi a gépírónak, annyi, befejezte a tollbamondást: Fingott Fábián! A bíkísi származék Csurka mestör hőse hogy nem mondja a Döglött aknákban: Dudált Fábián, vége a vásárnak. Moór szereplő első szava, ahogy ébred, e „középszlovák közmondás”. Erdélyi (mi több, székelyföldi, ne adj Isten etelközi) barátaink nyilván tudnak hasonlóval szolgálni.
Maga Deák Ferenc, a nagy békességszerző dunántúli köznemes mondotta volt (állítólag): Akit Sümegen meg nem szólnak! Rendeken meg nem lopnak! Egerszegen fel nem akasztanak, az vígan járhatja a világot – olvassuk a Darnay Kálmán-kötetben (Sümeg, 1989). Veszprém mellett, Nemesvámoson mi nem történt: „Akit Szentgálon meg nem vernek, / Szabadin meg nem b...nak, Vámoson meg nem lopnak, / Az elmehet a nagyvilágba, / Semmi baja nem eshetik” (Nemesvámos néprajza, Sulinet). A Nagykúnságban hallottuk (kunságifi cimboránktól): Akit meg nem vernek Túron, meg nem löknek Kevibe, meg nem lopnak Kisújon, (az) kimehet a világból! Biharba meg, hogy nem: Akit Okányba meg nem lopnak, Zsadányba meg nem b…nak, Mezőgyánba meg nem vernek, Geszten meg nem ölnek, az kimehet a világbúl (Sulinet). (…Nyilván hogy tanuljon a tanodában a deák, ha magyar!)
Egy-ugyanazon – magyar – szellem.
Azt írja a szófejtő szótár – finnugráns szerzője –, hogy a kolbász a klbasz nevezetű szlávból-ószlávból való. Mire föl – természetesen a keleti világ értőjétől – mit nem hallunk: a kolbász az ótörök qalbuz magyarítása. Azaz onnét való átvétel. (Cey-Bert R. Gy.: Török hatások a magyar konyhában.) Tőlünk vették át szlávnak mondott barátaink.
Szögedi szobrász, a csanádapácai születésű Mihály Árpád említi, hogy ha megjött a leány havija, így mondták: Möggyütt a virágja… Azt is hallotta: Mönnyé(l) lányom, mozsd mög a kutacskád, (oszt) mönny aludni! A kutacska mi más. Az, amit máskor néven nevez az apácai asszony: (málékészítés közben mondja, olvassa rá a kukoricalisztből–kukoricadarából való málé sütésekor:) Málé, málé, édös légy, / Mint a p…m, olyan légy!
Hol ez, hol amaz. Hun így, hun sёhogy. Finoman, magyarul. Magyarán, azaz keményen. Pontosan! S: kinek így, kinek sёhogyan sё. Merthogy mindkettő népünké, megszólalásunk jellegzetessége. A képszerűség és az attól nem tágító vaskosság. Az őseredeti természetesség. Őstiszta tartásunk. Miszerint nem azért nevezzük néven a dolgot, mert csúnyát akarunk mondani, hanem mert úgy hívják. Az a neve. A böcsületös. Miközben ugyanazt tudja másképpen is… Fínoman! Sőt a rusnya idegent is. Amit akár színre is vihetnek. A virágot? Az hiányzana… Kész pornográfia! Mutogatós mutogatása. Útszéli modor. Szinte egymagában trágáriáda. Majd ha fagy! …Persze ez még az ember bűnbe esése előtti nyelv. Annak maradéka. Üzenete.
Lassan másfajta egyen-nyelvvel él a szép újmagyar világ. Elidegenedve atyái nyelvétől. Attól, amitől azok volnánk, akik. S biza épp az új úri, úrhatnám, cifra (a hivatásos munkakerülőtől a magasan oskolázott értelmiségiig már-már mindenkit maga alá gyűrő) durvaság teszi föl a koronát e mái nyelvrontásra. A városi söpredék bazmegnyelve.
– A máig őrzött tájszólásnak az a jelentősége: íróink, költőink nyelvében is megjelenik… Az vóna a föladat, hogy valakibe legyen egy hitvalló elhatározás, hogyha a tájszólásnak a vidékérű származik, hogy nem tagadja meg, hanem meri használni bátran – mondotta volt boldog emlékezetű Bálint Sándor a Tisza-parton, a Magyar Középen.
Mer hogy valóban ёgy nép vónánk.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. szeptemberi számában)
Magaddá rendeződni címmel jelent meg 2020 végén Farkas Wellmann Éva költő új kötete az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában. A szerző megjelenése mindig esemény, és nem azért, mert viszonylag ritkán ad ki kötetet, sokkal inkább azért, mert az ő költői világa, nyelve és mondanivalója egységes, letisztult, a szó legnemesebb értelmében klasszikus.
Bodor Ádám novelláskötete, a Sehol mindössze 150 oldalt számlál, hét novella található benne, de ez is bőséggel elegendő volt az írónak egy egész világ megteremtéséhez. Különleges történetek, amelyek bármerre elmozdulhatnak, bármilyen végük lehet, már ha vége lehet bármilyen történetnek.
A főhős életének kaotikus, sokszor megjósolhatatlan kimenetelű epizódjai tükörként mutatják a szintúgy kaotikus európai és magyar viszonyokat. Ami a világban nagyban működik, az működik kicsiben Laklia Mária és családja életében. Ezért is tökéletes a cím: Mari története. Bencsik sokat tud a száz évvel ezelőtti vidéki világról. Akár városi, akár falusi szokásokról van szó, jól rekonstruálja a regényben a már történelmivé lett időszakot, benne a társadalmi, gazdasági viszonyokat, az emberi tulajdonságokat az akkori viszonyok között
2018-ban jelent meg Magyar Zoltán A magyar történeti mondák katalógusa című, 12 kötetes műve, mely korunk egyik legnagyobb szellemi teljesítménye. A szerző nem kevesebb mint 120 ezer szöveget olvasott el, osztályozta, rendszerezte a bennük levő motívumokat, s ez alapján írta meg művét.
Egy „világvégi hosszú mondat” íródik Iancu Laura nemrég megjelent Oratórium című, nyolcadik verseskötetében, de ez a barokk körmondat – miképp az oratórium mint kompozíció – jelmez nélküli, nem vesz magára semmilyen külsőséget abból, amitől a létünk életidegen.
Lázadó kamaszkoromban a székelyudvarhelyi könyvtárban jött szembe velem Witold Gombrowicz. Transz-atlantik / Pornográfia, ez állt a könyvborítón (Magvető, 1987), khm, könyvtárban, nyílt polcon pornográfia, na, mondom, ezt megnézem. Semmit se tudtam a szerzőről. És ez sokáig így is maradt, mert nem az fogott meg Gombrowiczban, amit írt, hanem az, ahogyan írta. Kitolt a komfortzónámból, így is lehet a szöveghez nyúlni, így is lehet a világra nézni, bólintottam nagyokat, máig hatással van rám. Azóta beszereztem minden magyarul hozzáférhető könyvét, és keresem Gombrowiczban Gombrowiczot.
Milyen a költő dolgozószobája, gépbe ír-e vagy papírra, éjjel vagy korán reggel, hol rejtőzik az ihlet, s milyen a vers otthona? – a mindenkori olvasót foglalkoztatják ezek a kérdések, egy kötetbemutatón legszívesebben erről kérdezné a költőt. Pontos válasz nincs rá. Olyan mint az Isten, szerelem, a túlvilág. Körül tudjuk írni, de nincsenek rá pontos fogalmaink, lehetlen azt mondani, hogy a költészet a költő udvarában lakik a körtefa alatt.
Online közvetítéssel emlékezett meg az eSzínház, valamint a Vígszínház a Jászai Mari-díjas Börcsök Enikőről, akit csütörtökön helyeztek végső nyugalomra. A Kvartett című előadás február 14-ig megtekinthető – jelképes összegért. A befolyt összeget a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért részére ajánlják fel, amelynek a színművésznő is önkétese, kurátora volt.
Hogyan kezdjünk bele egy párkapcsolatba? Örök kérdés. Megvárjuk az igazit, ha egyáltalán létezik, avagy próbálkozzunk addig is jól érezni magunkat olyanokkal, akik érkeznek az életünkbe, és többé-kevésbé megfelelnek az elképzeléseinknek? Hogyan befolyásolják párkapcsolatainkat gyermekkori traumáink? Izgalmas kérdések, amelyekre válaszokat ad ez a könyv, lehetséges utakat nyújt a 30-as generáció szemszögéből.
Kevés olyan kerek életutat ismerünk a zeneszerzők között, mint Lehár Ferenc története. Erről a kerek életről megjelent egy nagyon teljes könyv Klemen Terézia és Margitay Zoltán együttműködéséből: Az operettkirály, Lehár Ferenc életútja, a Pro Museum Polgári Társulás kiadásában.
Megragadóan átfogó ez a könyv, szinte mindent megtudunk a különlegesen tehetséges zeneszerzőről. Szó van benne a családról, a komáromi születésről, a fiatalkorról, a prágai tanulóról és az indulásról, arról, ahogy elkezdi zenében kiteljesedő életét.