Könnyű nyári olvasmányt keresve vettem le a polcról Hiro Arikawa vékony kötetét.
Pusztán a borító keltette fel az érdeklődésemet, hisz a japán írónőről semmit sem tudtam, lévén ez az első magyarul megjelent munkája. A halványkék borítón egy fekete macska ül, háttal nekünk, felette leheletfinom, a japán tusrajzok stílusát idéző, kecses ágakon madarak hintáznak. A cím bíztató: Az utazó macska krónikája. Csak hát a Guardian ajánlója ne lenne ott a címlapon: „Szívfacsaró.” Neeem-neeem, szívet tépő, zsebkendőszaggató állattörténethez most nincs kedvem, amúgy sem vagyok egy nagy macskarajongó.
Aztán szerencsére beleolvastam a könyv elejébe és rögtön rabul ejtett. A cím ugyanis szó szerint értendő. Nana, a bátor, tapasztalt kóbormacska meséli el gazdára találása (emberhez szegődése) történetét és kettőjük közös utazását; de valami olyan elképesztően gördülékeny, fanyar, laza humorral átszőtt stílusban, ahogy csak a bölcs, sokat látott, utcai macskák beszélnek.
Nana elég flegma ugyan, de hát melyik macska nem az – ennek ellenére helyén a szíve. Hamar megérzi: valójában gazdája, az egyedülálló Szatoru az, akinek szüksége van rá és nem fordítva, ezért kegyesen elfogadja tőle a naponta felajánlott élelmet, és szép lassan egymáshoz szelídülnek.
Aztán egy napon Szatoru útnak indul, és Nana is vele tart. Fantasztikus, emlékezetes utazást tesznek Tokióból indulva Japán gyönyörű, vidéki tájain. A szikrázó, mélykék tengert is érintve, széles mezők és méregzöld rizsföldek között vezet az útjuk az ország legmagasabb hegycsúcsáig, a lenyűgöző Fudzsiig. Buja erdők és barackfaültetvények közt suhannak az ezüstszín furgonnal, ahol tág síkú legelők és hullámzó dombok váltogatják egymást, és a macskával együtt mi is megmámorosodunk a sok szín és illat csodájától. Hófehér törzsű, karcsú nyírfák, tűzvörös berkenyebogyók élénk füzérei, tök- és krumpliföldek, amíg a szem ellát. Őzek, lovak, frissen hullott hó és szivárvány.
De a barangolás nemcsak térben, hanem időben is történik, visszafelé, a múltba. Felkeresik Szatoru életének legfontosabb szereplőit; barátokat, régi iskolatársakat. Elég hamar sejthetővé válik, mi végre ez az út, ám az olvasó mégsem fogja bánni, ha a két baráttal tart. Észrevétlenül megismertetnek minket a vidéki és a városi élettel, ízelítőt kapunk a legendás japán udvariasságból, a temetkezési szokásokból és a munkát rendkívül komolyan vevő társadalom pókháló finomságú kapcsolati hálóiból. Nem utolsó sorban pedig sokat megtudunk erről a rendkívüli barátságról is.
Macskásoknak melegen ajánlott a könyv, de mindenki másnak is élvezetes lehet, aki nem idegenkedik a kicsit melankolikus, lassú folyású, lírai regényektől, akit érdekelnek távoli, egzotikus vidékek és a lélek útjain való vándorlás. Felejthetetlenül szép történet ez, aminek a hangulatát az elolvasása után még jó darabig visszük majd magunkkal. Én legalábbis a dupla szivárványra örökké emlékezni fogok, Nana.
Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája, ford.: Márton Lilla, Művelt Nép Könyvkiadó, Bp., 2019.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 8-i számában.)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.