Szilágyi Diána: „Csak a sarum csattog, Kedmah!” – Mészöly Miklós Saulusáról

2021. augusztus 01., 09:25

Kopár, tikkadt sivatagban botladozunk, ahol izzanak a kövek, a levegő áll és belélegezve éget, a szánk összeragad és száraz, hogy nem forog benne a nyelv, a nap pedig olyan forrón tűz, hogy szó szerint kiégeti a szemet. Ez a kietlen, kegyetlen táj olyan, mint Saul lelke, amelyben a perzselő gyűlölet már mindent letarolt és nem maradt benne semmi, ami él. Az önsebző düh és harag utolsó, végleg kifulladt tombolása után már csak ez az alig pihegő semmi van.

Mészöly Miklós erről a sivár vidékről tudósít a Saulusban, és nagyon szépen építi fel annak a férfiúnak a lelkivilágát, a karakterét, aki a templomi rendőrség megbízható, alapos és végletesen lelkiismeretes üldözőjéből az áruló rabbi hívévé válva az egyik legnagyobb keresztény hittérítő lett, Szent Pál néven. A regényben nincs ott a bibliai megérkezés, és az Apostolok cselekedeteiből ismert megszólíttatás, csak az oda vezető út, amely ezen a szikár, kiégett térségen át vezet Jerusalajimból Damaszkuszba.

Saul egyedül van, magányból épít falakat maga köré, pedig részvétre vágyik. Fia és felesége halott, nővére már máshoz tartozik. Tohu, a cserzővarga házában él, de mindig útra készen, hisz ez a ház nem az otthona. Megbízói nem bíznak benne, munkatársai gyanakszanak rá, figyelik és ezt ő is tudja: okkal, hisz már nem a régi. Maga is rácsodálkozik a változásra, arra, hogy történt vele valami, miközben nyolc keserves, rekkenő napon át üldözött két lázadó galileait chamsin idején. „Csak a sarum csattog, Kedmah!”– nyugtatja az út elején társát, pedig ekkor már saját lelkiismerete jár a nyomában.

Megtört, befejezetlen dialógusokat folytat, gazdátlan kérdéseket tesz fel a körülötte lévőknek, amelyek mégis hasonló célra irányulnak, igazolást keresve. Azonos vagyok-e még önmagammal? Hová, mifelé igyekszem? Saul tűnődve megáll, leül, elcsigázva fekszik a földre, „saját üres jelenléte legalján”, lázálmok és zaklatott tüzű nappalok között, kiüresedett fejjel és már résnyire nyitott szívvel, ahová beléphet majd nemsokára a Názáreti. De még nem ért ide, mert Saul még nincsen rá készen, még üldözés van utolsó erőből, bűn, szerencsétlenség és egy gyilkosság is elkövettetik addig.

Az elítélt törvénymagyarázót a Bárányok Kapuján vezették ki a városból; egyedül mászott le a kőfejtőakna aljába. Megkövezése előtt összes vagyontárgyát, a köpenyét és a saruját Saul gondjaira bízta. Megrendítő halála „az Úr eszköze, hogy engem megerősítsen” – gondolja Saul, de ekkor még nem lehet biztos benne, hogy mi a valódi jelentősége annak, hogy az útját Szent István protomártír sarujába lépve folytatja. A saru először fel is sebzi a lábát, de hát csak a táj nem változik a kősivatagban, az emberekről ugyanezt nem lehet elmondani, és talán épp ez volt az első lépés.

A vakság lényeges, többször visszatérő motívum, amely a bizalommal és a kételkedéssel, a tudással, és az igazság birtoklásával van kapcsolatban. „Csak a Törvény nem vak. Meg a Törvény szolgái.” Aztán amikor mégis vakká lesz valaki, aki utolsó erejével is a Törvényt szolgálta, akkor kiderül, hogy csak így, vakon láthatja meg a teljes igazságot. Talán azért, mert az benne van egészen és nem kívülvaló részletekben, nem az ünnepre felsöpört udvarban és a pőre falakban, hanem ott, legbelül.

Fontos ügyelni a részletekre. Mészöly szövegében sok az elrejtett utalás, a meg nem magyarázott, szövegkörnyezetbe ágyazva is idegenül ható tételmondat, viszont, „csillagra nem lehet haragudni”.  

A Saulus nyugtalan, láztól izzó és sokszor kíméletlen írás, ahogy a korszak is az volt, amelyben játszódik. Nagyon átélhetően adja vissza a belső vívódás hangulatát, amely együtt vibrál a külső táj, az erőszakos hőség érzékletes megjelenítésével. Az a zseniális benne, hogy a pálfordulás „megágyazódik” ebben a zaklatott miliőben anélkül, hogy az Apostolok cselekedeteiből ismert krisztusi elhívás isteni ereje és mindent felgyújtó világossága megkérdőjeleződne. Talányos szöveg, tömör és szűkszavú, ám filozofikus párbeszédei és gyönyörű, enigmaszerű kulcsmondatai tépelődésre késztetnek és különböző életszakaszainkban újra és újra elővehetők.    

 

Mészöly Miklós: Saulus, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2015