Varga Melinda: Novellák a nők bűbájosságáról

Most csupán dióhéjban tudom érinteni Mózes Attila munkásságát, tekintse az olvasó ízelítőnek, kedvcsinálónak, személyes olvasatnak, reflexiónak.

Elöljáróban néhány fontos életrajzi adat az íróról. 1952-ben született Marosvásárhelyen, Kibédi Attila és Finta Balázs álneveken is publikált, 2017-ben hunyt el, Kolozsvárott. 1990-től nyugdíjazásáig a Helikon szerkesztője. Irodalomkritikusi, szerkesztői munkássága legalább olyan jelentős, mint szépprózái.

1968-ban jelent meg első írása a marosvásárhelyi Vörös Zászló című folyóiratban, 1978-ban publikálta Átmenetek című debütkötetét. Ekkor Mózes Attila neve már közismert volt az erdélyi olvasók számára, hiszen prózái és kritikái az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk és más folyóiratok hasábjain rendszeresen megjelentek. Az anyaországban sok más kiváló erdélyi íróhoz hasonlóan csak később „fedezték fel”, manapság se beszélnek róla sokat a szakmai berkekben, egyetemen nem tanítják.

Antal Balázs Történet polcnyi könyvvel. Mózes Attila írói világa címmel írt átfogó irodalomtörténeti munkát, amelyben az író novelláit, elbeszéléseit és regényeit részletesen tárgyalja, a kritikusi munkásságának külön fejezetet szentel. A monográfia 2019-ben jelent meg a Lector Kiadó gondozásában. Ajánlom a kedves olvasó figyelmébe.

Foglaló című novelláskötetében a történetközpontú írástól a regény felé kacsintó, hosszabb, posztmodernebb hangvételű, lírai betéteteket, belső monológokat tartalmazó elbeszéléseken át a rövid, szatirikus tárcanovelláig sokféle szöveget olvashatunk. 13+1 érzelmes beszély – műfajilag így határozza meg a kiadó a kötet anyagát. Ezen „érzelmes beszélyek” a visszatérő motívumok (az állat – oroszlán, kutya, béka –, a külváros, a szerelem, a szégyen, a magány, az utazás, a test) folytán egységes kötetté állnak össze. A mondatai költőiek, érzelmesek, sok a jelzős szerkezet:

„Jó időt ígérő reggeli köd volt. Olyan városszéli köd. Hamar felszáll, s akkor úgy érzed, mintha meztelenül maradtál volna a mindenség közepén.”

(A. és Z. között)

„Az alkonyba színesedő délutánban, ebben a csak rövid időre mindent belengő színárnyalatok egyvelegében hangja mélybarna volt, úgy ült el egy-egy szünetben a komor fekete bútorok között, mintha beleolvadna a közelgő estébe. Hosszú, fehér és szép ujjai néha ideges vonaglással fogták át a csészét, egy-egy ilyen apró moccanásra olyan gondolat borzongott át rajtam, hogy önkéntelenül elpirultam.”

(Szerelem)

Mózes Attila a hangulatot, a pillanatnyi érzést szeretné szavak révén megfesteni. Az írások plasztikusak, a párbeszédek feszesek, pörgősek, a történetet és a szereplőket könnyen magunk elé tudjuk képzelni. A női hősök talányosak, bűbájosak, egyesek természetfölötti erővel is bírnak (Yesterday).

A szerelem minden novellában központi téma, ez adja meg az élet sava-borsát, e köré csoportosul minden. A Szindbád örök utazása, avagy Apokrif történet az Arabs Szürkében című novella egy Krúdy-parafrázis, amelyben a főhős az örök szerelmet keresi.
„– Érzem, hogy örök életű leszek, és ez iszonyú, félelmetes. Mert nem az élet teljességéért élem a kényszer öröklétet, hanem egy elszalasztott lehetőség bűvöletében, azért az egyetlen be nem teljesedett szerelemért. Az nem hagy meghalni, pedig rászolgáltam már a halál bizonyosságára, a megnyugvásra, inkább, mint bárki halandó. Nem a halált félem, mint a legtöbb ember, hanem az életet, ezt az örök kóválygást, lelkem hajléktalanságát, hogy olyan, mint a megtérni vágyó fecske, melynek sorra lerombolták újra és újra is örömmel rakott fészkeit, s az egyik üres eresztől a másikig röpdös cikcakkban, kétségbeesett csapongással. A semmi a kihűlt emlékekben tárgyiasul, egyetlen fura negatív. Az a töredék rombolta le bennem az összes emlékek fészekmelegét, pedig gonddal építgettem egy életen át, hogy legyen mire ráhajolnia árva lelkemnek az öregedés hosszú, szélcsendes óráiban, amikor fagyos jégvirágok kusza bozótja szövi be ablakom a világ és a jövő elől, ám a léleknek nem kell dideregnie az öröklét dérvilágában, mert körötte minden teljes, befejezett és egész. De így a lét egyetlen hömpölygő parttalan álom, taraján sodródsz, magad sem tudod, merre, hová, csak egy lépés választ el a megérdemelt megnyugvástól, de azt a lépést már sosem lehet megtenni... A minap próbáltam összeszámlálni szerelmeimet, de belesültem a valahányszázadiknál. Ez volt életem egyik legnagyobb csődje, melyet követett a másik: megkíséreltem fölidézni egy-egy kalandomat, amelyikre emlékeztem, s meghökkenve tapasztaltam, hogy csak tudom őket, de nem élem újra; ott az ereszalja, ám csupán a lerontott fészek körvonalait látod, tudod elillant melegét, de újraélni képtelen vagy már. És tovasodor a tehetetlenség ebben a világban, mely már nem a te világod, csak kénytelen-kelletlen éled, mert egyszerűen nem tudsz meghalni, örökéletűségre vagy ítélve, menthetetlenül – mondta Szindbád az Arabs Szürkéhez címzett fogadóban asztaltársainak, Harras Rudolf obsitos közkatonának, meg az ugyancsak deresedő fejű Rumfynak, miközben ajkukra rácsipkézett az állott, langyos sör habja, az utcalányok szoknyaszegélye sejtelmes suhogással töltötte be az ivót, s testük szerelemszaga keveredett kis, elgyötört virágáruslányok temetőből lopott portékájának fonnyatag illatával. Lusta szivarfüst terjengett rétegekben, egy-egy mozdulatra meglebbent, mint halott menyasszony sárba keveredett fátyla az ősz ravatalán.”

Jó szerkesztői koncepcióra utal, hogy rögtön a Krúdy-parafrázis után következik a Szerelem című írás, a kötet egyik legszebb darabja. A süketnéma és mozgássérült gyereket nevelő özvegy magánya és a testi szerelem utáni sóvárgása egyszerűen megrázó.

Az Üvegcsendélet női szereplője hiába fiatal és csábítóan szép, egy kalitkában éli életét. Idős szeretője drága borgyűjteményében és benne leli örömét. Tárgy, trófea mind a bor, mind a nő a házban. A férfi attól boldog, ha nézheti őket, de meg nem kóstolja sem a drága nedűt, sem a kívánatos leányt.

A Jelentések a semmiről hősnője tört magyarsággal próbálja lebénult férjének elmesélni azt, amit naponta az ablakból lát, legtöbbször a nemtörténést, a semmit. A férj pedig folyton szekálja, majd felépülése után magára hagyja az asszonyt.

„– Húzd el a függönyt, bánt ez az éles fény – mondta a férfi , pedig a vidám és egészségtől szikrázó tavaszi világ bántotta, de ezt most valahogy szégyellte bevallani.

Az asszony háttal állt az ablaknak, furcsa, gyöngyházfényű haja köré ragyogó glóriát font a fény. Talán ez is zavarta a férfi t. Csörögtek a függönykarikák, az asszony önkezével oltotta ki tavaszi glóriáját. A függöny meghitt félhomályt hazudott volna a szobába, ha a levegő nem lett volna hirtelen fülledtebb.”

(Jelentések a semmiről)

Minden hősnő megtört, magányos és boldogtalan, még az oroszlánidomár is, aki mind közül talán a legerősebb jellemnek tűnik, érzelmileg kiüresedett, a testi vágy az egyetlen kapaszkodója az élethez. A nők jellemábrázolásában néhol fölfedezhetjük Németh László iszonyodó hősnőit is – ám kétségtelen, hogy Mózes Attila hölgyei sokkal érdekesebbek, izgalmasabbak, szenzuálisabbak, és több bennük az életigenlés.

Aki Mózes Attila prózavilágával ebből a kötetből ismerkedik meg, garantáltan kedvet kap az Árvízkor a folyók megkeresik medrüket vagy A vénasszonyok nyara regényekhez is.

Mózes Attila. Foglaló. Erdélyi Híradó Kiadó – Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár, 2011

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. júliusi számában)