Harley Quinn alakja izgalmas és összetett (lehetne) a megteremtett képregényvilágban, számtalan drámai lehetőséget hordoz – ám a Ragadozó madarak inkább a szórakoztatásra és a látványra helyezi a hangsúlyt, egy-két mélyebb kiszólással fűszerezve. A film a DC Comics által kidolgozott karaktereken és karaktertörténeteken alapul. Harleen Quinzel, más néven Harley Quinn magasan kvalifikált pszichológus volt az Arkham Elmegyógyintézetben, és Joker a kliensei közé tartozott. Ám beleszeretett, majd bűntársa és barátnője lett, de végül szakítottak. A DC Comics moziverumának ez a nyolcadik filmje, és Harley Quinn alakja az Öngyilkos osztagban kap nagyobb szerepet, voltaképpen ott mutatkozott be a közönségnek. A Ragadozó madarak története a Jokerrel való szakítás után kezdődik (a Batman-történetek főgonosza csak említésszinten kap szerepet a filmben, Batman még annyit sem), és voltaképpen az egész film egy szakítás utáni depresszió sajátos feldolgozásának, az új identitás kialakításának a története.
A film elején Harley Quinn depressziós (időugrásokkal tarkítva megtudjuk, hogy a szakítás miatt), és próbál talpra állni, eközben összetűzésbe kerül a fél Gothamet uraló Fekete Maszkkal, illetve megjelenik a képben pár Harley-hez hasonlóan zavaros életszakaszban lévő (szuper)nőszemély: Helena Bertinelli (a Vadásznő), egy gengszterfőnök lánya, aki családja kiirtásáért áll bosszút mindenkin, akinek köze volt a vérengzéshez, Fekete Kanári (egy bárénekesnő), aki a hangjával pusztítani is képes, illetve egy középkorú, férfi kollégái által elnyomott nyomozónő, Renee Montoya, aki megpróbálja elkapni Harley-t is. Képbe kerül még egy zsebtolvaj kislány és egy ellopott gyémánt, aminek a megszerzéséért ádáz harc alakul ki Fekete Maszk és Harley közt. A történet egyszerű zsánerelemekből építkezik, és elsődleges célja a szórakoztatás, bár az alkotók igyekeznek a lehetőségekhez képest árnyaltan bemutatni a női karaktereket (a férfi szereplők maradnak egydimenziósak).
Mivel képregényfilmről – mégpedig a képregényfilm klasszikus hagyományaihoz hűen egy színes, majdnem szagos, igen látványos és akciódús filmről – van szó, ezért a stáb a lelki problémák jelzés szintű bemutatása mellett inkább a minél pörgősebb sztoribonyolításra és a harcjelenetek (valamint Margot Robbie, a női főszereplő változatos kosztümjeinek) minél intenzívebb alakítására helyezik a hangsúlyt. Bár egyes kritikák hajlamosak feminista képregényfilmként emlegetni a Ragadozó madarakat, ez sem tartalmilag, sem a megvalósítás filmnyelvi eszközeiben nem érhető tetten – az viszont tény, hogy a négy női főkarakter mellett a stáb is (a rendező, a forgatókönyvíró, a producerek) jórészt nőkből állt, és ez tudatos döntés volt a stúdió részéről. A „hogyan tudok önmagam lenni, miután másodhegedűs voltam egy domináns pasi mellett” kérdésfeltevés persze a film egyik alapja, de a megoldási stratégiák kimerülnek a főgonosz pasik (Fekete Maszk és hűséges hegtetkós társa) eliminálásában. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása – ahogy a teljes cím mondja) teljesen nézhető és szórakoztató film lett, de attól, hogy a női emancipáció himnusza legyen, távol áll – inkább felszabadult játszadozás egy papírvilágban.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.