Az Üllői úton a fák úgy hajladoztak, mintha ez lenne az első tavasz azóta, hogy kidugták a fejüket a földből.
Három alak siklott a virágba borult fák alatt. Egy magas vékony, egy alacsony tömzsi, és egy középsúlyú díjbirkózónak tűnő dandy. Mindhármuk kisugárzásában volt valami dandys, dekadens jelleg, de ennek ellentmondtak energikus és többé-kevésbé céltudatos lépteik, amik nem a világfájdalomról árulkodtak.
- Brenner, bazdmeg, megvan? – kérdezte a díjbirkózó külsejű.
- Meg – horkantotta az alacsony, tömzsi figura.
– Akkor jó.
– És nálad van? – kérdezte a vékony figura.
– Nincs.
– Miért nincs?
– Figyelj, mire gondoltál, mi van meg? – A tömzsi igyekezett a társaira koncentrálni, és látszott rajta az erőfeszítés, ahogy próbálta visszarángatni a gondolatait valahonnan nagyon messziről.
– Arra gondoltam, hogy nálad van-e az álmok csodás kincsesládája, drága unokatestvérem.
– Akkor azt kérdezd, Dezsőke. Azt hittem, a diplomámra gondolsz.
A vékony figura, aki pepita csokornyakkendőt viselt, és úgy őgyelgett a két másik mellett, mint egy elkóborolt kismacska, aki finom falatokra vadászik az ismeretlen utcasarkokon, hirtelen felindulásból megölelte a tömzsit.
– Szóval orvos lettél. Gratulálooooooook.
– Az ám. Az elme és a kényszerek és a rémlátomások és a pszichében bujkáló rémisztő szörnyetegek diplomás szakértője.
– Meg édesanyád… – kezdett bele egy vélhetően nem túl hízelgőnek szánt mondatba a Dezsőkének nevezett ficsúr, de a tömzsi vigyorogva félbeszakította:
– Igen, ő adta a lelki támogatást.
– Meg a pénzt az álmokra, mi? – zökkent ki Dezsőke.
– Az apámtól jött.
Mindhárman vigyorogtak.
A körút és az Üllői út kereszteződésénél megálltak egy pillanatra, majd mintha összebeszéltek volna, egyszerre indultak el a Kálvin tér felé. Pár lépés után a vékony figura megtorpant, és egy vázlatfüzet-szerűséget bányászott elő az oldaltáskájából.
– Várjatok, ezt leskiccelem.
– Így? – kérdezte Dezsőke.
– Hogy így? – kérdezett vissza a vékony.
– Álmok nélkül.
– Ember, festő vagyok. Mindenhogy tudok festeni. Itt most a realitást skiccelem. A valóság formáit. Comprendre?
– Si, senore, si – mondta a dandy.
– Realitás? Csukd be a szemed, és eltűnik minden, minden, amiről azt gondolod, létezik.
– Brenner, bazdmeg, ne kezdd! – sóhajtott a dandy külsejű, és a tömzsi vállára csapott. – Gyere, igyunk addig egy kávét.
A két férfi besuhant egy kávékimérésbe.
A festő fél vállával egy rozsdálló, színehagyott kapuhoz dőlt. Bal kezével a füzetet tartotta, míg a jobbal villámgyorsan felskiccelte a szemben lévő ház homlokzatát. Fura ház volt. Láthatólag még a forradalom előtt, valamikor a harmincas években épülhetett, de nem látszott rajta az eltelt majd nyolcvan év, szinte újnak tűnt. Az évek sara és mocska, és az emberek erőfeszítéstől, görcsöktől és gyönyörtől kipárolgó izzadtsága elkerülte az épület klasszikus nyugalmú felületét. A festőnek ez igencsak meglepő volt, mert a tárgyakban általában pont ezt kereste, a rárakódó, láthatatlan és kopott élményrétegeket, generációk, fiatalok, öregek és még öregebbek csalódásait és örömeit és az átveréseket és az ígéreteket és az árulásokat és a születést és a szenvedést és a kétségeket és a terveket és a halált. Vonalaival, színeivel ezt próbálta megragadni amikor a valóságot másolta – bár ő nem másolásnak, hanem teremtésnek, újrateremtésnek és esszencializálásnak fogta fel azt, amit csinál. amikor ceruzát vagy ecsetet fog a kezébe. Az égbolt szürke volt a homlokzat felett, mintha egy valaha ragyogó feherségű lepedőt túl sokáig hagytak volna kint a szabadban száradni.
– Álmok, álmok, mindig csak az álmok és az álompor – mormolta a festő. Ez a valóság, a papírvékony ég, ami színét veszti a létezésünktől, gondolta.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.