Kubiszyn Viktor: Filmtörténet: Drog és kultfilm 2. – Társadalom és szerhasználat

A hatvanas évek exploitation filmjeiben is hangsúlyos elem, sőt az LSD-filmek külön szubzsánert, a drugsploitationt teremtettek. A kultuszfilmek jellegéből fakadóan – nem feltétlenül egyezik a filmtörténeti, esztétikai érték és a kultikus rang – igen sok, alkotóilag megkérdőjelezhető zsánerdarab is jelen szöveg vizsgálatának tárgyává válik, míg a szerzőinek nevezhető filmek inkább midkult kitérőknek mondhatók. Az európai szerzői filmek elég későn, a XX. század második felében fedezték fel és kezdték használni a kábítószereket érdekes kuriózumként, és csak ritkán filmszervező elemként. A drogmotívum angolszász területen, ahol a hatvanas évek ellenkulturális mozgalmai a legnagyobb visszhangot keltették – és társadalmilag szélesebb körben elterjedtek a kábítószerek – épült be leginkább a szerzői filmezésbe. Érdekes módon jórészt irodalmi adaptációk váltak szerzői szinten kultikussá, ahol markáns kézjegyű filmalkotó és erős irodalmi alapanyag találkozott, például: Terry Gilliam: Félelem és reszketés Las Vegasban (Hunter S. Thompson-adaptáció), David Cronenberg: Meztelen ebéd (William Burroughs-adaptáció), Stanley Kubrick: Mechanikus narancs (Anthony Burgess-adaptáció), Danny Boyle: Trainspotting (Irwine Welsh-adaptáció). A szerzőiség ezeknél a műveknél többrétegű, szerzői találkozások és inspirációk eredménye.

A kábítószerek és a kultuszfilmek lényegi kapcsolata tehát a kultusz fogalom mibenlétében keresendő. Míg az egyes szerek egy jól behatárolt réteg (konkrétan a fogyasztók) szemében a rajongás, a gyűlölök-szeretek viszony érzelmi kötődését váltja ki (illetve a függőség mint állapot ezt az érzelmi dichotómiát bővíti a szükség és a hiány betöltésének kényszerességével), addig egy-egy film kultikus rangja is inkább a nézői viszonyulás emocionalitásával, mintsem az intellektuális perspektívával magyarázható. A fentebb említett filmek szinte mindegyike kultikus a maga nemében – legalábbis van egy jól körülhatárolható réteg, akik szemében mindenképp, és ők a filmeket néző kábítószer-fogyasztók.

A filmtörténet legnépszerűbb szerei

Kubiszyn Viktor | Százéves démonok - Drog és kultfilm 1. (Szerek és kultuszok)

Egy kínai lány pipából ópiumot szív. Térdelő hippiknek egy kifestett arcú társuk valamit áhítattal a szájukba tesz, mintha áldozóostya volna. Fiatal fiúk egy cigarettát adnak körbe, a füstjét benn tartják, később nevetőrohamot kapnak. Szuperközeli egy vénáról, amelybe tű hasít, vér zubog a fecskendőbe, majd egy elernyedő testet látunk. A fent felsorolt példa néhány a sok ezer filmes jelenetből, amelyben kábítószer fogyasztását láthatjuk. 

A kábítószerek társadalmi elterjedése és a filmbeli megjelenés az esetek jó részében fedi egymást, a szerfogyasztás társadalmi-kulturális-szociológiai vetülete kitűnően nyomon követhető a tömegfilmek, a zsánerfilmek és a szerzői filmek szerábrázolásában is.

A drogfilmek vizsgálatához szükséges, hogy áttekintsük a filmtörténet (és az elmúlt száz év drogkultúrtörténetének) legnépszerűbb szereit. A népszerűség oka, az elterjedés és a fogyasztói közeg korszakonként és szerenként más és más, de mivel a filmek alapvetően a kortárs társadalmi mozgásokra, igényekre reflektálnak szándékoltan vagy szándékolatlanul, mindenképpen tanulságos egy ilyen irányú vizsgálat.

Hasonlóképpen a drogfilmek megértéséhez ismernünk kell az egyes szerek rövid történetét, jellemzőit, fogyasztásuk módjait és persze a hatásaikat – adott esetben mind biológiai, mind pszichológiai, mind szociális szinten – hisz ezekből érthető meg első körben, hogy miért is annyira hatásos alapanyag a filmtematikában a kábítószer.

Marihuána és hasis

A nyugati, modern ipari társadalmakban elterjedtségét tekintve a marihuána a legnépszerűbb illegális kábítószer már több mint egy évszázada (és tegyük hozzá, hogy az ópium mellett az egyik legrégebb óta ismert tudatmódosító szer a világ drogkultúrtörténetében). Az indiai kender leveleiből és szárából állítják elő (a hasis a női növény virágából készül, hatása erősebb és intenzívebb, mint a fűé). Fogyasztása orálisan, szívással történik, cigarettába csavarva vagy pipából. Ritkábban ételekbe is belesütik. Eufóriát, a gátlások feloldódását, nagyobb mennyiségben besztondult állapotot eredményez, az érzékek kiélesednek, a fizikai ingereket intenzívebben és megváltozott időélményben éli meg a használó, hallucinációkat és hangulatingadozást is generálhat. Hosszú távú és rendszeres használata az érdeklődés és az aktivitás beszűkülését, pszichés függőséget és paranoiát okozhat, pszichotikus tünetek és a valóságérzékelés eltorzulása jelentkezhet, és előhozhatja a lappangó skizofréniát.

Az idők során változott a szer társadalmi megítélése és a fogyasztói rétegek is differenciáltabbá váltak. A harmincas évekig főként az amerikai fekete közösség rekreációs drogja volt (ezen belül is főleg a jazzkultúrán belül népszerű), társadalmi megítélése alapján pedig az egzisztenciálisan és politikailag hátrányos helyzetű lakossághoz kötődik (feketék, latinók, karibiak stb). A harmincas évek marihuánaellenes össztársadalmi szintű médiakampánya erősen épít a fogyasztói körrel kapcsolatos előítéletekre, a később kultuszfilmmé váló prohibicionista propagandafilmek pedig a demagógiával határos módon ítélik el a középosztálybeli fehér fiatalság körében is egyre népszerűbbé váló szert. A drogháború hátterében kézenfekvő társadalmi okokon túl az annalesek szerint a papír/kender ipari vetélkedése is állt, és az előbbiben érdekelt William Hearst sajtómágnás és médiacézár (akiről Orson Welles a Citizen Kane-t – az Aranypolgárt – mintázta) volt a kenderellenes kampány fő háttérembere. 

A második világháború utáni Amerikában a progresszív művészeti mozgalmak egyik legkedveltebb kábítószere, majd tömeges, generációs szintű elterjedése a hatvanas évek ellenkultúrájához, a hippimozgalomhoz kötődik. Használata demonstratív lázadás a fennálló politikai és társadalmi rendszer ellen, eufóriát okozó hatása (gettin high) pedig kitűnően illik a hippi értékrend ideológiájába (béke, szeretet, boldogság). A hetvenes, nyolcvanas években kapudrogként működik, illetve művészek, alternatív életformát élők kultikus anyaga, ifjúsági szubkultúrák népszerű kábítószere, relatív fizikai veszélytelensége miatt a legkedveltebb tiltott gyümölcs. A kilencvenes évek végére figyelhető meg a nyugati társadalmakban széles körű paradigmaváltás a marihuánával kapcsolatban, ami a kétezres évekre világjelenséggé válik: a marihuána immár politikai, kulturális és egyéb felhangjaitól megfosztott egyszerű, hétköznapi rekreációs szer, amit a társadalom szinte minden rétege különösebb felhajtás nélkül használ.

Amfetamin és partidrogok

A katonai teljesítményfokozónak kifejlesztett amfetaminszármazékok az ötvenes-hatvanas években terjedtek el szélesebb körben, elsősorban egyetemista diákok és fokozott szellemi-fizikai igénybevételt követelő munkakörökben. Stimulánsként volt használatos már a kezdetek óta, élénkítő hatású, fokozza a teljesítményt és oldja a gátlásokat. Legjellemzőbb fogyasztási módja por alakban orron vagy nyálkahártyán keresztül, emellett tablettában, illetve intravénásan. Az intravénás használatkor a későbbi élénkítő tünetek mellett pillanatnyi intenzív, orgazmusszerű eufóriás állapot jelentkezik. Rendszeres használata fizikai és lelki függőséget alakít ki, rendszeres használata a központi idegrendszert súlyosan károsítja, pszichotikus tüneteket, paranoiát és hallucinációkat okoz (amfetaminpszichózis). Elvonási tünetei súlyosak. A nagy amfetaminrobbanás a nyolcvanas évek végén, kilencvenes években következett be: az ekkor jelentkező techno- és rave-generáció (elektronikus zenei szubkultúrák) elengedhetetlen bázisdrogja volt, csakúgy, mint az ekkoriban népszerűvé váló ecstasy. A bogyókultúra a mesterséges extázis, és a valóság elöli vállalt menekülés ideológiájára épült úgy, hogy alternatív értékként a törzsi zenei kultúrákon alapuló, neoprimitív technoéletformát mutatta fel. Az amfetamin a kétezres évek egyik legnépszerűbb stimulánsa, intravénásan jellemzően heroinnal együtt is használják.

LSD

A XX. századi művészetre és ezen belül is a film médiumára a hatvanas évek pszichedelikumai tették a legmegtermékenyítőbb hatást az illegális kábítószerek közül. Az 1938-ban véletlenül felfedezett, a negyvenes években szélesebb körben kísérletileg vizsgált, majd az ötvenes-hatvanas években tömegméretű népszerűségre szert tett – és végül 1967-ben betiltott – LSD (lizergsav-dietilamid) gyökeresen alakította át a filmes gondolkodást és az esztétikai élményt.

A szer hatását tekintve a kultúrtörténetben régóta jelen levő hallucinogén növények (meszkalin, peyote, gombák stb.) vegyileg szintetizált esszenciája, hallucinációkat, a valóságérzékelés teljes megváltozását, belső utazást okozó kémiai anyag. Fogyasztása bélyeg, kockacukor formájában orálisan történik. Hatása 10-14 órán keresztül tart, az élmény dramaturgiailag több fázisra bontható. A szer kiváltotta hatásra épp emiatt használják a trip (utazás) kifejezést, mert valahonnan valamerre tart. Az utat meghatározzák a szer bevételét megelőző előzetes elvárások (set), és a fogyasztást követő körülbelül első félóra, a ráhangolódás (setting) ideje. Az utazás alatt érzékcsalódások lépnek fel, színorgiát, geometrikus és nonfiguratív formákat lát a használó, jellemző a vizuális és auditív szintek érzékelésének összekeveredése is. Érzelmileg és pszichésen a szer igencsak igénybe veszi fogyasztóját, és az aktuális lelkiállapottól vagy a környezeti hatásoktól függően előfordulhat bad trip (rossz utazás) is, ami pszichózishoz hasonló tüneteket generál, szorongásos, pánikreakciók lépnek fel.

Az igen markáns esztétikai élmények mellett, az LSD-hez kötődik a drogtörténetben a legtöbb vallási-spirituális élmény is. A legspirituálisabb és a „legfilmközelibb” drog, ha az élmény minőségét tekintjük Az LSD-fogyasztás a hatvanas évek életmód-forradalmának része volt, erős politikai, társadalmi töltete van. Az ellenkultúra egyik bázisdrogja, mind szó szerint értve, mind az ideológiai hátteret tekintve. Külön művészeti stílus, a pszichedelikus művészet épült rá (LSD hatása alatt alkotott, az élmény inspirálta vagy az élményt megidéző jellegű alkotásokra használjuk a kifejezést). Népszerűsége a hatvanas-hetvenes években érte el tetőpontját, az LSD-hullám járulékos eredményei a kultúrtörténetben élnek tovább.

Kokain

Bár a fogyasztókat tekintve talán a legszűkebb réteget érinti társadalmilag a kokain, kulturális és metaforikus-szimbolikus töltete az egyik legerősebb az itt tárgyalt szerek közül. A kokacserjéből kivont finomított kokaint az 1800-as évek végén kezdték el használni a gyógyászatban – mint olyan sok más kábítószert –, majd élénkítő hatása miatt rengeteg különböző kokaintartalmú terméket (cukorka, bor, üdítő – lásd: Coca-Cola) hoztak forgalomba. Az orvosi kokain ajzószerként való használata és függőséget okozó hatása, valamint a halálos túladagolások miatt a szert 1914-ben betiltották. Exkluzivitása miatt (amit elsősorban a szer előállításának különlegessége okoz: kizárólagos alapanyaga a Dél-Amerikában honos kokacserje, ami nélkül nem lehet kokaint előállítani, szintetikus úton, laboratóriumi körülmények között sem) miatt a tízes évektől kezdve a felső tízezer slágerdrogjává vált, státusszimbólummá, és a gazdagság, a hírnév dekadens velejárójává. Por alakban, orrba szívva fogyasztják, illetve intravénásan. Eufóriát, boldogságérzetet, és a teljesítmény átmeneti növekedését okozza, kis mennyiségben szexuális ajzószerként is használatos, növeli a szexuális vágyat. A hatása igen rövid ideig tart, ezért az állapot fenntartásához és a sóvárgás csillapításához folyamatosan újabb és újabb szerbevitel szükséges. Rendszeres használata hamar függőséget okoz és súlyosan károsítja mind a pszichét, mind a fizikai állapotot.

A filmtörténet kezdetei óta mindig is a kokain volt a par excellence sztárdrog, és ilyen értelemben a hollywoodi álomgyár dekadens védjegye. A hetvenes-nyolcvanas években a discokorszak, majd a juppi generáció és menedzser életstílus legkedveltebb rekreációs szere, hasonlóképp státusszimbólum, mint a Rolex óra. A felső tízezer mellett a bűnözői elit körében és a félvilági éjszakai életben is évtizedeken át a legkedveltebb szer egészen máig. A fogyasztói rétegeken túl társadalmi és gazdasági szempontból is óriási jelentősége van, elég csak a kokain-előállításból élő Latin-Amerikai gazdaságokra, a drogkartellekre, a drogbárókra és a nemzetközi alvilágra gondolnunk.

Opiátok (ópium, morfin, heroin)

Az opiátszármazékok nyújtják a legnagyobb eufóriát, okozzák a legsúlyosabb függőséget és alakítják át az emberi egzisztenciát talán a legteljesebben. Az ópium kultúrtörténetileg a legősibb az ismert kábítószerek közül, az emberiség olyan, a mítoszokig visszanyúló bódítószere, mint a bor. Az ópium az éretlen mákfejből nyerhető ki, évezredeken keresztül használták az orvostudományban és bódítószerként egyaránt. Az ópiumhoz konnotációs szinten a mesés Közel-Kelet és a misztikus Távol-Kelet világa kötődik a XX. század nyugati gondolkodásában, misztikus, gyönyörök kertje asszociációkat kelt, az ópiumbarlangok hosszú ideig a züllés legmélyebb metaforájának számítanak. Az ópiumot pipában szívják, megeszik vagy teát készítenek belőle. Népszerűségét azonban felváltja az ópiumból előállított morfin, majd később a morfinból laboratóriumban szintetizált legerősebb opiátszármazék, a morphinum ecetsavas sója – a heroin.

Már a tízes évektől használják, igazi elterjedése viszont a vietnami háború idejére és az azt követő időszakra tehető, tömegméretűvé pedig főként a hátrányos szociális helyzetű rétegek körében válik. Az alternatív művészvilágban mindvégig népszerű, csakúgy, mint a bűnözők és a prostituáltak körében. A külvárosok lakói mellett a kilencvenes, kétezres években terjed el a középosztálybeli fiatalok körében. Legnépszerűbb fogyasztási módja az intravénás befecskendezés, de emellett fóliázzák és „sárkányeregetik” is (alufólián elégetve a füstjét lélegzik be). A pillanatnyi, de mégis időn kívüli, szavakkal nem leírható eufórián túl a heroinhoz kötődő legerősebb asszociáció a függőség. A függőség a személyiséget és az emberi egzisztenciát teljesen átalakítja, és ilyen értelemben a használók szubkultúrája a kívülállóknak misztikus, sőt olykor romantikus színezetet is ölt. A heroin előállításához és terjesztéséhez kapcsolódik a szervezett bűnözés és a globális alvilág asszociációja is, hisz a függőség logikájából és az illegalitásból fakadóan a heroin az egyik legnagyobb biznisz a nemzetközi világgazdaság színpadán. Személyes szinten az életmódra tett hatása inkább megrengető, mint katartikus: megélhetési bűnözés, prostitúció, totális értékvesztés, nihilizmus, fanatizmus, fertőző betegségek, személyes és családi tragédiák, túladagolások, fokozatos öngyilkosság, a bármikor betoppanó halál lehetősége. A népszerűsége ennek ellenére töretlen, egyes szubkultúrák és kulturális irányzatok máig propagálják a használatát.

Megfigyelhetjük a drogok filmtörténeti népszerűségére a társadalmi folyamatok, változások, illetve az aktuális társadalmi állapotok befolyását. Ilyen befolyásoló tényezők a kulturális trendek, a divat és a zene, a társadalmi mozgalmak és krízisek, az ifjúsági szubkultúrák, művészeti mozgalmak. A drogfogyasztás tünete és részben oka lehet az értékvesztésnek, devalválódásnak, értékkeresésnek, az elhatárolódásnak, a kivonulásnak, a lázadásnak, és a mindezekből fakadó alternatív életformáknak, illetve a választott, vagy szükségszerű következményként kialakult bűnözői létmódnak.

(Folytatása következik!)