„Könnyű okosnak lenni, ha egy szegény narkósról van szó.” (Trainspotting)
A filmtörténet elmúlt több mint száz évében az illegális kábítószerek a film médiumának visszatérő démonai – nem véletlenül. Ezen időszakra tehető a globális kábítószer-robbanás a társadalom- és kultúrtörténetben, amelynek következményeit és hatásait máig a saját bőrünkön tapasztaljuk. A kábítószer a filmben lehet metaforikus motívum, dramaturgiai funkció vagy filmnyelvi forradalmat generáló tudatmódosító katalizátor. A jellemábrázoláskor fontos karakterfestő eszköz. Főszereplő és mellékszál. Az első kábítószer-fogyasztást bemutató aktus filmképen 1894-ben jelenik meg, még Edisonnál. (Kínai ópiumbarlang [Chinese Opium Den], 1894. A felvétel sajnos elveszett, pusztán egy fotó és a feljegyzések bizonyítják létezését.) Az utolsót épp most forgatják.
Mi a drogfilm?
A drogfilm kifejezés használata a filmkritika és a filmelmélet fogalmi eszköztárában írásonként, szerzőnként, sőt a vizsgált filmek szempontjából is esetleges és változó. Használják zsánerként és szubzsánerként, főként a hatvanas-hetvenes években népszerű és elterjedt drugsploitation műfaj vizsgálatakor, amely kifejezés szinte kizárólag az LSD ihlette, illetve aköré szerveződő műfaji szórakoztató filmeket takarja. Használják életrajzi filmek tematikai besorolására, ahol a film központi karaktere a kábítószeres – és az ezzel járó bűnözői stb. – szubkultúra tagja, és az életút vagy az adott életszakasz bemutatása gyakorlatilag a drogozás köré épül. Használják olyan alkotásokra, amelyek központi szereplője egy adott szer és annak szociológiai, pszichológiai hatása a filmbeli karakterekre és a társadalomra. Használják a
szerfogyasztás hatását megidéző alkotásokra is, amelyekben képileg és tematikailag meg sem jelenik a drogozás (például David Lynch „hallucinogén filmjei”, de idesorolhatók az experimentális filmek, a szürrealista kísérletek, az álomfilmek stb.).
A drogfilm – vagy inkább „drogos film” – tehát egy gumikategória, nehezen definiálható és a megközelítés szempontja szerint képlékenyen alakítható kifejezés. Jelen szövegben azokra a filmekre használom ezt a címkét, amelyek tematikailag, dramaturgiailag, narrációs szempontból a szerfogyasztás, a szer generálta rövid vagy hosszú távú (személyes, társadalmi) élmény köré szerveződnek. Fontos azonban megjegyezni: attól, hogy egy adott filmben szert fogyasztanak, még nem lesz feltétlenül drogos film, és annak ellenére is válhat valamely alkotás drogfilmmé – mint majd később látni fogjuk –, hogy gyakorlatilag egyetlen létező kábítószer sem jelenik meg benne.
Kultusz és minőség
Hasonlóképpen nem túl konzekvens a „kultuszfilm” kifejezés használata a hazai (és tegyük hozzá: a nemzetközi) filmkritikában sem. A kultuszfilmek jellemzői, hogy az esztétikai minőségtől és a kanonikus filmtörténeti jelentőségtől függetlenül is ebbe a státusba kerülhet egy-egy alkotás. Persze az esztétikai minőség és a filmtörténeti jelentőség nem kizáró ok, de semmiképpen sem elengedhetetlen feltétel. A kultuszfilmek olyan járulékos minőségekkel rendelkeznek, amelyeket egy-egy nézői – és/vagy kritikusi – perspektíva fedez fel bennük, ritkább esetben pedig nekik tulajdonít (lásd a Reefer Madness című filmet). Ezek olyan járulékos elemek, amelyek érzelmileg és intellektuálisan elvonatkoztathatók a konkrét szakmai minőségtől, és attól függetlenül generálnak kultuszt egy-egy alkotás körül. Idetartozhat a film speciális témája, a forgatás körülményei, az alkotó(k) személye, a szubkulturális beágyazottság, a technikai megvalósítás, a film utóélete és a felsoroltakon kívül minden olyan dolog, amely a nézők egy adott csoportjából érzelmi reakciót, rajongást válthat ki, mint például a különböző illegális kábítószerek.
A drogok és a (kultusz)filmek kapcsolata
A film népszerű tömegmédiummá válása óta jellemző drogfogyasztási trendeket vizsgálva azt vesszük észre, hogy egy-egy kábítószer köré időről időre kulturális és fogyasztói kultusz szerveződik, ami kihatással van a filmes ábrázolásmódra is. A hatás természetesen kölcsönös, mert amennyire az életmód alakítja a kultúrát, az évtizedek során legalább annyira alakította a kultúra is az életmódot. A kultuszfilm és a drog(kultusz)ok témájára alkalmazva ez a kölcsönhatás a következőképpen jelenik meg: 1. amikor egy film az ábrázolt szer(ek) miatt válik kultuszjelenséggé, 2. amikor egy kultuszfilmben megjelenő szerhasználati szokás válik szubkulturális trenddé. Természetesen ez utóbbi a ritkább. A XX. század elején, amikor a film kezdett nagykorúvá válni (körülbelül a húszas évekig) a legnépszerűbb szer az ópium (morfin), a kokain és a marihuána volt. A drogtörténet eme szakaszában e három szer a legalitás és a féllegalitás határán mozgott, fogyasztásuk körülhatárolható, elit-értelmiségi csoportokhoz köthető, a filmművészeti megjelenése elhanyagolható – bár jelenség szintjén korai zsánerkísérletekben már feltűnnek. A máig tartó, Amerikában kirobbant drogháború – 1930-as évek – már eredményezett később kultuszfilmmé váló, bár nem annak szánt alkotásokat, csakúgy mint a negyvenes-ötvenes évek egyes amerikai zsánerfilmjei (gengszterfilmek, film noirok, thrillerek), amelyekben a drog – jellemzően ópium és kokain – dramaturgiai szervezőelemként és tematikai motívumként épül be a filmek struktúrájába.
Az igazi áttörést a hatvanas évek társadalmi változásai hozzák a drogfilmtörténetben, az amerikai ellenkultúrában népszerű kábítószerek (LSD és egyéb hallucinogének, marihuána, egyes körökben a heroin) új filmes műfajokat hoznak létre, és természetesen a hatvanas évek robbanásszerű filmnyelvi változásai is gyakran párhuzamba hozhatók az akkori drogfogyasztási trendekkel. A hetvenes-nyolcvanas évek drogtémájú filmjei inkább utánkövető jellegűek, az ekkoriban legnépszerűbb diiszkódrogok – főként a kokain – mellett a heroin jelenik meg mint főszereplő: funkcionalitását tekintve, hasonlóan a negyvenes-ötvenes évek hollywoodi filmjeihez, ismét az egyik leggyakoribb motívum a zsáneralapú (krimi, thriller stb.) tömegfilmekben. Ebben az időszakban válnak egyre népszerűbbé a fikciós drogok is, amelyek főként sci-fikben és midkult szerzői filmekben tűnnek fel. A kilencvenes és kétezres évekre a partidrogok (rave/techno-generáció) és a politoxikománia jellemző, valamint az egyre nyíltabb és árnyaltabb szerábrázolási módszerek. A könnyű kábítószerek beépülnek a társadalmi értékrendbe (lásd vígjátékok), míg a keménydrog-függés mibenlétéről egyre mélyebb, filozofikusabb alkotások születnek.
Megfigyelhető, hogy a filmtörténet kezdetei óta a valamilyen drogot fő motívumként használó (vagy a drogos életformát bemutató, netán a drogos élmény mechanizmusát vizsgáló) filmek szinte mindegyike kultuszfilmmé vált. Ennek legfőbb oka a drogfogyasztáshoz való társadalmi, nézői beállítódásban keresendő – elsősorban szubkulturális, kultuszteremtő szinten –, valamint a vizsgált alkotások sajátosságaiban, amelyeket nem kis részben maga a téma generál.
(A cikk egy sorozat első darabja. Folytatása következik!)
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.
Megvizsgáltuk a drogábrázolás formai jellegzetességeit, ebben a fejezetben pedig a filmtörténetben leggyakrabban megjelenő kábítószerfajták dramaturgiai és tematikai funkciójáról lesz szó. A kérdés az, hogy az egyes, korábban bemutatott jellegzetes kábítószerfajták milyen módon épülnek be a film esztétikai és tartalmi mondanivalójába. Lehet jelkép, metafora, filmszervező elem, jellemábrázoló eszköz, de akár filozofikus szimbólum is, arról nem is beszélve, hogy szociológiai szempontból vizsgálva megadható, hogy milyen mélységig jutnak el egyes alkotások a szerhasználat okainak feltérképezésében, illetve mennyire konzekvensen mutatják be a
2020 októberében jelentkezett a Netflix David Attenborough másfél órás rendhagyó és megrendítő életrajzi dokumentumfilmjével, az Egy élet a bolygónkon címmel. Aki szereti a természetfilmeket, aki szereti David Attenborough-t hallgatni, aki szereti a környezetet és a természetet, és szeretné tudni, hányadán is áll velünk a világ, nézze meg ezt a filmet. „Ez a film David Attenborough tanúvallomása” – olvashatjuk a film záróképén, és valóban, a film se több, se kevesebb, mint egy különleges ember különleges vallomása.
A filmtörténetben megjelenő szerrel kapcsolatos ábrázolások három fő típusra oszlanak. A legkevésbé releváns maga a kábítószer képi megjelenítése, hisz annak általában csak jelértékű funkciója van a képi történések szempontjából. Ennél érdekesebb és többrétegű maga a szerfogyasztás aktusa, illetve a fogyasztás következményeinek megjelenítési kísérlete a vásznon, ami szerenként, filmtörténeti korszakonként más és más.
Látvány, akció, autócsodák, robbanások, akció, látvány, kigyúrt férfiak, karcsú nők, robbanások, sebesség, adrenalin, pörgés, világmegmentés, látvány és akció. A Halálos iramban 8 nem akarja megváltani a világot – bár főszereplői megteszik –, egész egyszerűen oda akarja szögezni a nézőt két órán keresztül a székhez, hogy egy pillanatra se lélegezhessen fel.
A félelemre építő filmek akkor sikeresek, ha sikerül megteremteniük egy olyan hangulatot, ahol a néző átéli a közös alapélményt: a félelmünket az ismeretlentől. Mindannyiunkban ott él a sötétben bujkáló gonosztól való rettegés, attól a gonosztól, amit nem ismerünk, nem értünk, nem fogunk fel, de tudjuk, hogy veszélyt jelent ránk. Minden idők egyik legjobb horror-sci-fije, az 1979-es Nyolcadik utas: a Halál ezt az érzést találta telibe, lett hatalmas világsiker, indította el az Alien-filmek sorozatát, és nem utolsó sorban ettől a filmtől lett A kategóriás sztár Sigourney Weawer.
A drog tematikájú alkotásokon belül témánkba vágóan megkülönböztethetünk zsánerfilmeket (tömegfilmműfajokat), midkult filmeket (átmenet a zsáner és a szerzői film között) és néhány különleges esetben fehér hollónak számító szerzői filmeket. A drogokat motívumként vissza-visszatérő módon, védjegyként használó zsánerek már a harmincas évek óta a következők: krimik, thrillerek, gengszterfilmek, később az akciófilmek, ritkább esetben a horrorok és a sci-fik.
Ásvai Jókay Móric munkásságának ismertetését aligha szükséges túlnyújtani: a Jókai Mór néven ismert író, politikus, újságíró a legkelendőbb és legismertebb magyar szerzők közé tartozik. Bár irodalmi renoméját számos klasszikus remekmű táplálta, még ebből az impozáns felhozatalból is kiemelkedik A kőszívű ember fiai.