A különböző zsánerfilmekben – krimi, thriller, akciófilm – és a hasonló vonalon mozgó tévésorozatokban – amiknél persze megkülönböztethetjük a kórházi, boncolós, helyszínelős s a többi felhozatalt is – a hányás mindig a gyengeség, elerőtlenedés jele. Ravasz karakterábrázoló eszköz, ami árnyalja és erősíti a főhős(ök) jellemét. Ugyanis a klasszikus B filmekben a legritkább esetben a főhős az, aki telerókázza az utcát, az autót, a bonctermet, hanem mindig valamely rezonőr, ápolónő, esetleg a nyomozó munkatársa – végül is akárki, aki ideg- és gyomorgyengeségének bemutatásával mintegy a hidegvér és az „én már mindent láttam” bölcsességének piedesztáljára emeli az összehúzott szemmel, nyugodt tekintettel az undor tárgyát vizslató főhőst. Ennél természetesen már csak az a jobb, amikor a film összes szereplője hidegvérrel és hűvösen szemléli és éli át a gyomorfelforgást okozó eseményeket, mígnem a sokadig brutáljelenet után már maga néző dobja ki a taccsot.
A hányás hercege
A néző gyomoridegének és tűrőképességének tesztelésére játszott pályája korai szakaszában a „hányás hercege”, a „mocsok pápája”, John Waters is. A mára már jócskán lehiggadt legendás baltimore-i rendező korai filmjei az „elhányom magam” esztétika jegyében fogantak, amely egyrészt radikális világkritikaként is felfogható, másrészt a filmekben megjelenő motívumok egyértelműen a nézői taccsolást hivatottak elősegíteni. A Mondo Trasho, a Multiple Maniacs, a Rózsaszín flamingók, a Desperate Living és a Poliészter című alkotások egyaránt a világban fellelhető mocskot emelik az esztétikum sajátosságává: legyen az fekália, okádék és egyéb testnedvek, bizarr és degenerált figurák, és a lehető legváltozatosabb perverziók.
E filmek védjegye Waters állandó transzvesztita színésze, a legendás Divine, aki hol férfi, hol női, hol meghatározhatatlan nemi identitású szerepeket játszik. Mielőtt azt gondolnánk, hogy Waters életművének korai szakasza öncélú mocsokban fetrengés lenne, érdemes ránézni Susan Sontag campfogalmára és az abból kinövő trash műfajok szellemtörténeti indíttatására is: a világ tükrök által homályosan jelenik meg számunkra, a trash pedig csak egy alsó lőállású görbe tükör. Ez a hozzáállás megkapóan szemléletes és megkapóan őszinte, még ha nehezen is elfogadható az az állítás, hogy a világ amiben élünk, egy szép, nagy bugyborékoló hányás.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.