A Gőzfiú cselekménye egy titokzatos találmány körül forog, amely ismeretlen és hatalmas energiákat képes felszabadítani a gőz segítségével – e találmányra gonoszok és kevésbé gonoszok fenik a fogukat, az izgalom és a fordulatos akció tehát garantálható. A film főszereplője egy kisfiú, aki egy feltalálódinasztia tagjaként kerül az események középpontjába (a nagyapja találja fel a gőzgolyót). A cselekményt végig az ő szemszögén keresztül látjuk, ami, ha az akció szempontjából annyira nem is, a morális (és etikai) vonatkozások miatt mindenképpen izgalmas. A nyugati meséktől megszokott dichotomikus egyvonalúság helyett (a jó izmozik a rosszal, az előbbi győz és még tanulság is van) itt folyamatos hangsúlyváltásokat látunk: a rosszról kiderül, hogy nem is annyira rossz, a jóról, hogy egyáltalán nem is annyira jó – sőt a filmbe kódolt pesszimista olvasat szerint igazából mindenki szemétláda.
A fémekkel turbózott cybertest, a technikai evolúció egyik fiktív lehetősége természetesen megjelenik a Gőzfiúban is, a futurisztikus ábrázolás helyett azonban különösen frappáns az archaizáló kiborg kép – homo steamerbeticus a régi Vasálarcos-ábrázolások és a techno-punk filmek elegyes modorában. A Gőzfiú tematikája nem annyira radikális, mint az Akiráé, bár egy meglehetősen rózsaszínre kevert népnevelő szál megjelenik benne – a technika ördög, és az ember mindig csak a rosszra használja (már a viktoriánus kor embere is akkora tapló volt, mint a máé, sugallja a film). Háború, építés, rombolás és invenció, valamint a gyermeki ártatlanság, ahogy diadalmaskodik a felnőttek gőzben és gázban pácolódó undorvilágán.
Gőzfiú – trailer
A Gőzfiú az Akirához képest visszalépésnek tűnik, amennyiben sokkal kevésbé komplex szerkezetű és mélységét tekintve is könnyebben befogadható. A történet kellően bonyolult itt is, de a csavarok és szövevények nézőizgató hálózatát (ami az Akirában annyira sajátos és originális volt) hiába is keresnénk. A Gőzfiú világa „egyszerű” világ, története és jellemei könnyen megemészthetők – azonban ez az egyszerűség nem feltétlenül visszalépést jelent, sokkal inkább letisztulást és visszafogottságot. Kevés az eltartó szál, minden célirányos, akció, mese, szép óvilág.
Amiben Otomo Kacuhiro animéje a legerősebb, az vitán felül a látvány és a szinte ornamentikus vizuális világ – az animáció (és az anime) sajátja, hogy a mikrorealizmust és a fantáziát ötvözi a tárgyábrázolás során, azonban a Gőzfiú képeinek enigmatikus ereje a mérnöki pontossággal megtervezett és kézműves finomsággal vászonra rajzolt formagazdagságból fakad. Néha a látvány túlhabzó, az akció pedig zsigeri zúzássá alakul – azonban ez inkább a cselekmény ellenpontja, mintsem öncélú CGI-bravúr.
A Gőzfiúban kevés a titok, kevés a rejtély és oda az összetettség: és ezek helyettesítésére sok a (fölöslegesnek tűnő?) akció – más perspektívából nézve viszont Otomo Kacuhiro animéje nem is próbál más lenni, mint egy különleges formavilágú, egyirányú akciómese, a szóösszetétel legnemesebb értelmében: akció, vagyis dinamika, pörgés, lendület – és mese, vagyis csoda és varázslat.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.