A tűből kifröccsenő barna lé első heroinmolekulája vagyok, aki nemsokára a vérbe csattan. Forró lávában olvadok szét és jéggé fagyok a hidegtől. Tízezer méter magasságban esszük a levegőt, mint a szú a fát, aki nem tudja, honnan hová tart, de mindenképpen szeretne kijutni valami tágasabb, szabadabb térbe. Egy filmszalag egyetlen kockája, egy másodperc harmincadrésze vagyunk, két pixel a digitális képből, homokszemek az időalagútban. Az idő körbejár, érezzük az elejét és a végét, ahogy a homokóra önmagába hajlik és összeér.
– Félelem és reszketés? – kérdezi a lány és mosolyog.
– Semmi gond, csak elkalandoztam – motyogom. – Én nem használok semmit már.
– A leállt drogosok azt mondják, néha jobban be lehet állni tisztán, mint cuccal. Ez igaz?
Rám néz.
Visszanézek.
– Ezt kik mondják? Moszkvában az anyagosok?
– Hallottam ilyet valahol. Egy francia szó, a fényes ösvény jelenti ezt.
– Hogy hívnak?
– Yulia. Yulia Nova.
– Milyen francia szóra gondolsz?
– A gonzeaux, egy francia–kanadai szó, azt jelenti „fényes ösvény”.
– Ó, a gonzó írás.
– Igen, az. Lényege a „mindent szabad” alapelv, az erős szubjektivitás, a tények és a fikció vegyítése a hatás felerősítése érdekében. A szerző a tényeket saját szemszögéből közvetíti, a gondolatai és hozzáállása belekeverednek az esemény tudósításának mikéntjébe – olvassa Yulia az iPodjáról. Megveregeti. – A kis szerkezetem mindent tud ám.
– Csak egy újabb szó az emlékezésre – mormolom magamnak.
Nézzük tovább a filmjeinket.
Életünk ezen a földön nem csupán egy álom. Mindaz, amit látok és hallok és szagolok, nem csak egy világ előtti világ csalóka képe.
Angyalok a félbevágott város felett, akik érezni tanulnak. Filmből filmbe járunk, egy filmet nézünk, miközben a kamera minket vesz, hol éles, hol homályos a kép.
Egy nő az utcán összecsukta az esőben az esernyőjét, és hagyta, hogy bőrig ázzon.
Egy vak nő, aki az óráját kereste és megérzett engem. Néha elegem van ebből az örök szellemi létből. Nem akarok tovább folytonos lebegésben élni. Szeretném érezni, hogy súlyom van, ami megszünteti a végtelenségem és a földhöz köt. Szeretnék hazudni, mint a vízfolyás… végre sejteni a mindig tudni helyett… egyszer nekiszaladnia világnak… egyedül maradni… megtörténni hagyni… nem tenni mást, mint nézni…
Egész idő alatt, ha részt vettünk is valamiben, csak színleg volt.
– Nem erővel, lendülettel… nem lógni, repülni… te most egy angyal vagy – mondja a kopaszodó, bajszos férfi, kávéval a kezében a trambulinon lógó, angyalszárnyas nőnek.
– A fenébe ezt az egészet, elegem volt… ilyen vackokkal nem lehet repülni.
– Dehogynem lehet, szárnyakkal könnyebb, mint anélkül.
– De nem ilyen tyúktollakkal.
– Arra gondolj, hogy könnyű vagy, mint egy pihe… kapd össze magad.
– Hát mit gondoltok, mit csinálok itt? Már rég a fejetekre estem volna, ha nem kapnám össze magam.
Az idő majd meggyógyít. És ha maga az idő a betegség?
… milyen jóleső látni az emberek szemében a napfény színeit…
… végre őrülten végre már nem egyedül végre őrülten végre megváltva végre őrülten végre megnyugodva végre egy őrült végre egy belső fény…
… Tokió, Kiotó, Párizs, London, Trieszt, Berlin… Moszkva…
… nem csoda, nem tanult mást, csak rakkendrollt… mit csináljunk, talán még eszre tér egyszer, sosem lehet tudni...
A sárga csillag halált jelentett… miért épp sárga?… napraforgók…Van Gogh öngyilkos lett.
Az élet… mi lenne ha nem lenne? Hiányozna, mondta a tábornok a szajhának, vagy a szajha a tábornoknak.
Csak fel kell néznem, és máris maga vagyok a világ.
Csak én voltam komolytalan? Vagy az idő volt komolytalan?
Most már teljes vagyok, mert magam vagyok.
Kinyújtom a lábam. Kinyújtom a gondolataim. El az emlékekig, lebegés a ködben.
Angyalok a félbevágott város felett… sose fejezzük be. Vajon mi lett az angyallal, aki emberré lett? Szállunk Kelet-Európa felett, átsuhanunk Ukrajnán, és már az orosz anyaföld felett vagyunk, amikor megnyílik Berlin felett az ég.
Az orosz lány mintha minket nézne, a mi filmünket, de ahogy odapillantok, semmi jelét nem látom rajta az érdeklődésnek. Szemét lehunyva hallgat valami zenét, vagy csak üres, fehér zajt, ami álomba ringatja itt az égben. Tudok jobbat. Átkapcsolod az agyadat, és már ott is vagy.
Skizotrizofénia.
Mi a gonzó? Mi a regény? A hallucináció és a valóság, a fikció és a történés összeolvadása. Félelem és reszketés. Savpróba. Para. Ősi kitörési vágy az időből. A landolást észre se vesszük, mintha ugyanúgy a levegőben maradnánk mint eddig. Kinézünk az ablakon, hajnalodik. Yulia ránk mosolyog.
Együtt utazunk a kisbuszon, válla felett nézem, ahogy a beton és az ég alja összefolyik.
Búcsúzóul felírja a nevét a noteszomba, és megbeszéljük, hogy majd keressük egymást. Ebből még az is lehet, hogy valóban keressük egymást, de a valószínűbb, hogy összecsatlakozunk a hálón, váltunk pár kedves szót onlájniában, és megmarad minden további esemény lehetőségnek. Lehetőségnek egy másik dimenzióban.
Az alacsony busz siklik a terminál felé, mintha egy idegen bolygóra vinne, ahol nem vár senki, nem tudjuk, mit találunk, de bízunk az égben, ami mindenhol ugyanolyan.
A határon vagyunk.
(A szöveg részlet a szerző Oroszrulett című regényéből)
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.