Kubiszyn Viktor: Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!

2020. szeptember 07., 13:26

"Egyetlen olyan díjam van, amelyik nincs dobozban. A nappali szobámban áll, hogy mindig lássam. A nevetés edényéről van szó, melyet a Nové Mesto nad Metujíban minden évben megrendezett kis és kedves fesztiválon osztanak ki: egy hamisítatlan, valódi zománcozott biliről. A fenekére tükör van ragasztva, és valahányszor látni akarom a bili tartalmát, magamat látom benne. Tudom is menten, mit gondoljak magamról" – mondta egy interjúban Jiří Menzel, a többek közt Oscar-díjjal is kidekorált filmrendező arról, mennyire veszi komolyan önmagát és a mélység kergetését.

Jiří Menzel cseh filmrendező (1938–2020) – Forrás: Wikipedia

A cseh új hullám egyik legnagyobb alakja szombaton hunyt el, a hírt felesége Olga Menzelova tette közzé egy facebook-posztban egy videóval Menzelről, részlettel Pál apostol szeretethimnuszából és néhány megható búcsúzó mondattal:  Olga Menzelova

Semmi abszurd poén, semmi önironikus kikacsintás a túlvilág új hullámain szörfölő rendezőre (és a már régebb óta ott strandoló író-alkotótársra, Hrabalra), ami nyilván a gyászhoz és a facebookhoz nem illene, de Menzelhez annál inkább.

Milyen volt a létező szocializmus, a kommunista diktatúra Kelet-Európában? A történelemkönyvekből tudjuk, zárt, hazug és manipulatív, de leginkább kisszerűen unalmas, és langyos, mint az állott takony. Egy ilyen világ mindennapjaiban felismerni a költőiséget és a humort nem kis teljesítmény, és a cseh filmes új hullámnak (és a hozzájuk ezer szállal kapcsolódó legjobb cseh prózaíróknak, köztük az Arany Tigris kocsma leghíresebb törzsvendégének, Bohumil Hrabalnak) mégis sikerült. Menzelt tekinthetjük egy már megszűnt ország (Csehszlovákia) és egy megszűnt társadalmi berendezkedés (a kommunizmust építő létező szocializmus) krónikásának is, azonban ő több ennél: a kortárs kulisszákba helyezve az általános létezés, a mindennapi élet humorral teli abszurditását mutatja be legjobb alkotásaiban (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Sörgyári capriccio, Pacsirták cérnaszálon, Én kis falum), és bár korhoz és helyhez kötött, mégis egyetemes és nemzetekfeletti.

Minden búvárnak oly nagy a képe, mondja Kosztolányi a kényszeresen mélységet kereső és nagyotmondást kergető művészí attitüdről, Menzel gondolatai erre rímelnek: "Úgy nézem a filmeket, ahogy az utamba kerülő embereket. Vannak buta filmek, melyek palira veszik a nézőt, és közönséges marhaságokkal etetik. Vannak pöffeszkedő, látszólag halálosan komoly filmek, de ezek igazából éppolyan üresek, mint az olyan emberek, akik megjátsszák, hogy jobbak a többieknél. Vannak aztán olyan filmek, melyek, mint egy kellemes fickó, nem tolakodóak, nem sokkolnak, nem borzasztanak el, és nem csinálnak hülyét az emberből, pusztán szórakoztatni akarnak. Ezeket a filmeket szeretem a legjobban. Észre sem veszem, hogy miért, de valamivel gazdagabb leszek tőlük."

Jiří Menzel (1938–2020) igazán kellemes fickó volt és olyan filmeket készített világéletében, amelyektől gazdagabbak lehetünk.

Aki az életrajzi adataira kíváncsi annak ott a Wikipédia  (Jiří Menzel), akit pedig ez nem elégít ki, szánjon másfél órát egy méltó búcsúra, klikkeljen a Sörgyári capricciora  – és természetesen vásároljon mosómedvét, ha teheti.


Sörgyári capriccio  – teljes film