Mindannyian szeretünk megújulási lehetőségként tekinteni egy új évre, és talán még soha nem igényeltük annyira ezt a jelképes tiszta lapot, mint az idén. Az utóbbi időben gyakran érezhetjük úgy, mintha egy valóságshow-ban élnénk. Truman Burbank (Jim Carrey) azonban nemcsak átvitt, de konkrét értelemben is ebben a helyzetben találja magát, amikor kiderül, az egész élete egy tévéműsor, és minden ismerőse színész. A Truman show (1998) remekül egyensúlyoz a komédia és a dráma határán, hiszen abszurd alaphelyzete legalább annyira nevetséges, mint amennyire nyomasztó. 2020-ban többen együttérezhettünk Truman kétségbeesett harcával egy olyan világban, mely minden sarkon ellene szövetkezik, ám ettől a cselekmény még felemelőbb lesz. Elvégre rámutat: minden börtönből van kiút.
Frank Abagnale Jr. (Leonardo DiCaprio) valódi mestere az újrakezdésnek, hiszen hetente új személyazonossággal veri át a világ legnagyobb intézményeit. Steven Spielberg a Kapj el, ha tudsz! (2002) című izgalmas kalandfi lmjében meséli el az egyik leghíresebb szélhámos történetét, akit végül a megszállott Carl Hanratty nyomozó (Tom Hanks) állított a törvény elé. A film amellett, hogy roppant leleményes, arra is rávilágít, hogy túl sok hitelt adunk az egyszerű papírfecnik szavainak. A tehetség, általa pedig a változás lehetősége mindannyiunkban ott rejlik, és a terveinknek csak az szabhat határt, mennyire hisszük el a világnak, hogy nem vagyunk elég jók.
Az újévi fogadalmak veszélye, hogy könnyen a fejlődés látszatát keltik valódi haladás nélkül. Erről szól az Idétlen időkig (1993) című film. Phil (Bill Murray) a riporter alapos leckében részesül ezen a téren, amikor azon kapja magát, hogy szó szerint ugyanarra a napra ébred minden reggel. A helyzet kezdetben roppant mókás, elvégre gondtalan az az ember, akinek nincs holnapja, ám a film egyre sötétebbé válik, ahogy Phil ráeszmél, hogy az élete semerre nem halad. Vérbeli 90-es évekbeli komédia, amely nem fél a kreatív humort mélyebb gondolatokkal ötvözni, és történetével mindenkori emlékeztető, hogy az újrakezdésnek akkor van igazán értelme, ha célt is szabunk neki.
Előfordul, hogy nincs szükségünk újrakezdésre, csupán félünk megbirkózni a problémáinkkal. Erről szól az Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004). Joel (Jim Carrey) első kézből tapasztalja meg, milyen veszélyes lehet ez, amikor fizet egy vállalatnak, hogy töröljék ki az emlékeiből volt barátnőjét, Clementine-t (Kate Winslet). Joel túl későn jön rá, hogy nem szeretné pár rossz élmény miatt elfelejteni a kapcsolatát, és saját elméjét járva próbálja megmenteni szerelme emlékét. A film ügyesen csavarja sci-fi-köntösbe az emberi érzelmek komplexitását, és hitelesen mesél arról, hogy a tiszta lap nem lehet a válaszunk minden megpróbáltatásra. Néha egy radír is elég a változáshoz.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)
A nyolcvanas években András Ferenc bátran bevállalt egy alvilági thrillert, melyben a főszereplő antagonista nem amerikai kém, hithű kapitalista morálgyilkos, még csak nem is gerinctelen ellenforradalmár, hanem egy mérnökdiplomás taxisofőr.
A nagymama, aki egy haláltáborban szült, az anya, aki Auschwitzban született, és az unoka, aki titkolja a saját gyerekei előtt a múltat – anyák és lányaik történetei, túlélési stratégiák és a megbékélés lehetőségei. Leginkább ezekről szól a film. Attól érvényes, hogy az életben gyökerezik.
Az átlagos mozgóképfogyasztó ma már elképzelhetetlennek tarja, hogy egy filmben ne legyenek hangok (színek, digitális trükkök stb.), azonban a filmtörténet első nagy korszakában a celluloidtekercsekre csak képet tudtak rögzíteni, így sem dialógusok, sem zajok, sem filmzene nem volt. Illetve utóbbit természetesen kreatívan megoldották, és ha a felvételkor és lejátszáskor nem is tudtak hangot produkálni a vetítőgépről, a mozikban legtöbbször egy egész nagyzenekar volt, amely élőben festette alá zenei hangkulisszával a vásznon látottakat.
Egy dialógust rögtönözni? Semmiség. Egy forgatókönyvet? Azt már nehezebb. Hasonlóképpen: egy jelenetet (képpel-hanggal-világítással-színészekkel) még csak-csak össze lehet dobni a pillanat hevében, na de egy egész estés, nézhető játékfilmet így összerakni elég nagy botorság. A filmkészítés és a teljes improvizáció első hallásra kizárja egymást, hiszen a konstruáltság, a megtervezettség és persze a megrendezés is a film leglényegéhez tartoznak. Próbálkozások persze mindig akadtak, elsősorban a határterületekről érkező alkotók részéről, és azoknál, akik a film különleges sajátosságaiban és nem az
Mészöly Miklós írásaiból nem könnyű filmet készíteni, és sokáig az 1970-es Magasiskola volt az egyetlen adaptáció, ami az ő művéből készült. A feldolgozás sajátossága azonban, hogy az 1956-ban íródott kisregényt Mészöly a rendezővel együtt dolgozta át mozgóképpé, a forgatókönyvet közösen írták, a film dialógusait pedig Mészöly egyedül jegyzi. A kisregény írásának egyik ihlető elemének tekinthető (a szocializmus politikai berendezkedése mellett), hogy az író egy alkalommal maga is egy kísérleti solymásztelep vendége volt pár napig, így a regényben (és a filmben) megjelenő realista elemek valós eseményekből
Mészöly Miklós a modern magyar irodalom egyik legmeghatározóbb és legismertebb alakja. Munkásságát pont annyira jellemzi a diverzitás, mint a műfajtól független konzisztens professzionalitás. Versek, drámák, regények, filmnovellák, mesék, esszék, cikkek és forgatókönyvek kötődnek a nevéhez, fontosabb műveit tizenkét nyelvre fordították le. Vaskos irodalmi renoméja kiradírozhatatlan fejezetté vált a honi kultúrában, az irodalmon kívül is.
Az anime aranytriászának harmadik tagja (Osi Mamoru és Otomo Kacuhiro mellett) Mijazaki Hajao. Az ő meséi a legfogyasztóbarátabbak a nyugati közönségnek – jelzi ezt az az Oscar-díj is, amit a Chihiro szellemországban című művéért kapott –, ez azonban nem jelent sem minőségi, sem tematikai behajlást a nyugati ízlés előtt. Mijazaki Hajao meséket mond. Meséket a természetről, az emberről, az univerzum rezdüléseiről és a kizökkent időről, amit helyretolni már nem lehet, csak elfogadni a helyzetet.
Walter Tevis 1983-as, The Queen’s Gambit című regényének mozgóképes adaptálása nem most kezdte el foglalkoztatni a filmesek fantáziáját. Tizenkét éve az akkor csúcson lévő, ám tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger karolta fel a fiatal sakkzseni történetét, Allan Scott forgatókönyvíró segítségével hozzá is fogtak a script írásához, ám a projekt nem valósult meg a színész halála miatt. 2019-ben aztán a Logan és a Sírok között írója, Scott Frank felkereste Ledger volt munkatársát, hogy immár a Netflix szárnyai alatt hozzanak össze valami igazán frankót.
Karinthy ma lehet, hogy vlogolna (is), Kosztolányi pedig Tiktok-videókat csinálna költői ujjgyakorlatként, ki tudja. A Pimmédia Írómozi felületén elsősorban az 1920–30-as évekből fennmaradt kisfilmek találhatók, amelyek a Nyugat íróinak, költőnek életpillanatait örökítik meg.