Az alapfelvetés a következő: mi lenne, ha a Csóró karakterei közt, a nincstelen stricik és örömlányok kilátástalanságában felvillanna a kispolgári ideál, mely kiutat kínál az alsó-alsóosztály céltalanságából? Erre a kérdésre keres választ a Mamma Roma, ami tekinthető a Csóró társfilmjének, „nővérének” is. Ugyanolyan nyomasztó és kegyetlen, de sokkal árnyaltabb, érzelmesebb és kiforrottabb, mint előde.
Ellentétben a Csóróval, itt az érem másik oldaláról, egy kiöregedett prostituált szemszögéből közelítjük meg a római nyomornegyedek posztfasiszta panorámáját. Mamma Roma stricije megházasodik, így a nő végre szabad lehet, tinédzserkorú fiával új életet kezdenek. Fiát a csavargások és lopások helyett munkára fogná, összekapargatott pénzéből vett panellakásukban a saját sorát is egyenesbe akarja hozni, közeledve a tisztességes átlagpolgári életszínvonal (valósnak vélt) vágyképéhez.
A fiú, Ettore ugyanolyan utcagyerekek közé kerül, mint azelőtt, a végén már kórházi haldoklókat rabolnak ki, Mamma Roma pedig úgy próbálja kordában tartani fiát, ahogy az utca tanította neki. Újra és újra kénytelen visszatérni régi életének elemeihez, a jövő illúziója a néha felcsillanó boldogságszikrák ellenére jelenetről jelenetre bomlik szét mindkettőjük előtt.
Pasolini korai alkotásai úgy váltak az olasz neorealizmus iskolapéldáivá, hogy ő maga sosem tartotta őket neorealistának. Ő csak bemutatta, amit ismert, az embereket, akik között felnőtt, és bár az életrajzi utalások a későbbi munkáit is végigkísérik, a továbbiakban inkább jellemző rá a szürrealizmus (és az időnkénti konvencionalitás). Az életszagú szituációk és párbeszédek, az anya- és gyerekszerep örök érvényű problémáinak feltárása és Anna Magnani minden érzelmet lefedő alakítása teszik felejthetetlenné a Mamma Romát, az egyszerre Krisztust és görög drámákat idéző finálé pedig méltó lezárása Pasolini realista időszakának.
A Csóró nyers képeiben minden szereplő rég a pokolban van, Mamma Roma és Ettore viszont a purgatóriumban, a két világ közti limbóban lebegnek; a tisztítótűz lassan felemészti az emberi méltóságukat és utolsó reményfoszlányaikat is. Az ő tragédiájuk azért hatásosabb, mert látszólag elkerülhető, de a valódi tragédia pont az elkerülhetetlenségben rejlik, a film által sugallt keserű felismerésben, hogy aki szegénynek, tolvajnak, prostituáltnak születik, az is marad. A kispolgári vízió paradox módon pont annyira elérhetetlen számukra, mint a burzsoázia.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.