Leczo Bence: „Nyugaton a helyzet változatlan”

2020. október 24., 09:43
Forrás: Pannonia Entertainment

Az első világháború lezárásának századik évfordulójára Peter Jackson, A gyűrűk ura és A hobbit trilógiák, valamint a King Kong rendezője dokumentumfilmet készített. Azonban nem klasszikus értelemben vett dokumentumfilmet. A rendező saját bevallása szerint az angol veteránok iránti tiszteletből, illetve a nagyapjára való emlékezés miatt kezdte el a projektet. Együttműködött a brit Birodalmi Hadtörténi Múzeummal és a BBC-vel, kezdésként pedig megnézett százórányi némafilmet és átnézett hatszáz órányi, veteránokkal készített interjút is. Ez volt az Akik már nem öregszenek meg létrejöttének első állomása.

A film eleje és vége egy börleszkkeretbe foglalja a tényleges attrakciót: fekete-fehér, gyors képkockasebességű némafilmet hozzá passzoló, veteránoktól származó gondolatokkal narrálnak. Már ez is nagy munka volt, hiszen Jackson megoldotta, hogy a szinkronszínészek Anglia ugyanazon vidékeiről származzanak, mint akikkel az eredeti beszélgetéseket rögzítették; a rendező a legpontosabb rekonstrukcióra törekedett.

Ám a film közepe táján Jackson ennél is tovább megy: a fekete-fehér felvételek lelassulnak, kiszíneződnek és hangossá válnak. Itt nemcsak technikai bravúrról, hanem a stáb részéről hihetetlen elszántságról is beszélhetünk: az eredetileg 11 és 18 képkocka/másodperc sebességgel rögzített, kézzel tekert filmszalagokból, amelyek karcosak és sérültek voltak, sikerült egy 24 képkocka/ másodperces színes filmet készíteni. Sok helyen hiányzott az eredeti hang is, a stáb a beszédet szájmozgás alapján rekonstruálta. Peter Jackson elmondása alapján úgy akarta felújítani a százéves felvételeket, mintha azok tegnap készültek volna. A filmen belüli váltás erős kontrasztja azt mondatja velünk: sikerült.

A filmben javarészt nincsenek se időpontok, se helyszínek megemlítve. Nem kötődik egy szereplőhöz sem, azonban a visszaemlékezéseket kronologikus sorrendben közli, így erős íve van a felvételnek. Betekintést kapunk az angliai közhangulatba, ami a hadba lépést követi, látjuk a jelentkezők lelkesedését, majd a kiképzést, a behajózást. Könnyed témákkal indít, a tábori koszton élcelődik vagy épp a kemény bakancs miatt panaszkodik. Majd a frontra érve vált színesre a kép: állóháború, bombázások, szögesdrót, senkiföldje. Mind ismerjük a narratívát, azonban a film tűélesen mutatja be a mindennapokat a lövészárkokban. Végig ott motoszkál bennünk, hogy ezek nem beállított felvételek, a gázfelhőbe berohanó katonák, a halottak, az ágyúzások, az aknarobbantások, a tankok mind-mind valódiak. Betekintést kapunk egy szuronyrohamba is, ahol a brit katonák a német géppuskák ellen vonulnak. Majd következik a leszerelés, hazatérés. Minden visszavált börleszkbe, de mint a katonák, mi is tudjuk: itt már semmi sem ugyanaz.

Idilliből horrorba, majd újra az idillbe térünk vissza. A jelenetek – ahogyan az elvárható az archív katonai felvételektől – kellően naturalisták, így a tizenhatos korhatár-besorolás teljesen indokolt. Jackson hűen mutatja be, hogy milyen háborúba menni, harcolni, majd hazatérni onnan. Már akinek megadatik ez utóbbi.

A katonák visszaemlékezései ambivalensek: habár örülnek, hogy hazatérhetnek, sokukat az akkor még nem ismert poszttraumás stressz szindróma sújtja, a társadalomba se tudnak visszailleszkedni könnyen, haszontalannak érzik magukat.

Bár a dokumentumfilm a britek szemszögéből mutatja be az első világháborút, egyetemes érvényű dolgokra hívja fel a figyelmet. Az angol polgári társadalom remek kiinduló- és fogadóállomása a lassan emberi mivoltukból kivetkőzött katonáknak. Akik polgárként, úriemberként indultak csatába, nagyon mást vártak. Kezdetben lovasok küzdöttek egymás ellen, majd jött a gáz, a tankok, a hónapokig tartó állóháború, minden tele lett halottakkal, sárral és patkánnyal. És már senki nem lepődik meg azon, hogy az angol úriember kérdés nélkül lövi le a magát épp megadó német géppuskást, hiszen az egész emberiség átlépett azon a bizonyos határon 1914 és 1918 között. Ez még az a konfliktus volt, amelynek közepén – karácsonykor – átmeneti békét kötöttek egymással a sorkatonák, itt még számított a fair play – már amennyire egy háborúban ez elképzelhető. Később már nem történt ilyesmi. Hiába, változik a világ.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában.)