Acsai Roland: A félkrajcár, amitől egészek leszünk – Zalka Csenge Virág A Varjúherceg című népmesegyűjteményéről

2021. szeptember 30., 15:42

Szerencsére már jó pár éve a mesék és a népmesék reneszánszát éljük. Az emberiség felismerte, milyen fontos kincs birtokosaivá váltunk általuk, és hogy megőrzésük, népszerűsítésük kultúránk alapvető feladatainak egyike. Hiszen a népmesék és a népdalok a mai vizuális és hallható művészeti ágaink megkérdőjelezhetetlen alapjainak számítanak. Dramaturgiájuk ‒ vagy a népdalok esetében a prozódiájuk ‒ máig élő hatást mutat. Rájöttünk arra, hogy a népmesék annyira ősik, hogy a kollektív tudatalattink művei, ezért szimbólumaik, történeteik, paneleik, amelyekből építkeznek ‒ legkisebb fiú, gonosz erők, szerelem, három próba, okos lány ‒, többet jelentenek önmaguknál. Szinte gyógyítanak, amellett, hogy szórakoztatnak. Arra is itt volt az ideje rájönni, hogy a népmesék nemcsak gyerekeknek szóltak és szólnak, hanem a felnőtteknek is. Olyanok, mint egy jó családi könyv vagy film, amiket a család minden tagja értékelni és élvezni képes.

Zalka Csenge Virágnak, a nemzetközi mesemondónak nem ez az első könyve ebben a témakörben. Gondoljunk csak a magyar népmeséket összegyűjtő Ribizli a világ végénre, a nemzetközi népmeséket tartalmazó Kalóz királylányra vagy akár a Törpeszarvas és a déli álomra! Eddigi munkásságából átsüt a népmesék széles körű és mély ismerete, és hogy az ezekről szóló szakirodalmakról is sokat tud, ennek eredménye az a szakértelem, ami a könyveiből átsugárzik.

A Varjúherceg című népmesegyűjteményben Zalka Csenge Virág arra tett kísérletet, hogy a jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő európai meséknek ‒ Hófehérke, Hamupipőke, Három kismalac stb. ‒ bemutassa a kevésbé ismert változatait, amelyek a világ más részeiről származnak (például Kamerunból, a Dominikai Köztársaságból, Finnországból vagy éppen Indiából, és még sorolhatnám tovább a helyeket). De néhány magyar népmese párhuzamait és pármeséit is megtalálja és prezentálja a szerző, aki ebben az esetben a válogató szerepe mellett a fordító és az adaptáló szerepét is betöltötte.

A huszonkilenc mesét tartalmazó könyvet olvasva revelatív erővel hat ránk a kultúrák ősképei hasonlóságának felfedezése. De a hasonlóság mellett ugyanígy szembetűnők a nemzeti karakterek jegyei is. Némelyik mesén egyértelműen érződik, hogy tényleg az ismert európai mese egyik változata, más mesék egymással való rokonsága inkább az ismétlődő és véges mesei paneleknek, fordulatoknak és alakoknak köszönhető.

E remek népmesegyűjtemény annak is bizonyítéka, hogy az emberiség történetének az írásbeliség és az olvasási kultúra előtti időkben gazdag és eleven szóbeli hagyománya volt. Mert az, hogy ezek a mesék a világ egyik végétől a másikig apró vagy nagyobb módosulásokkal eljutottak, annak a jele, hogy az emberek tényleg nagyon sokat meséltek egymásnak. A Varjúherceget lapozgatva persze felmerül bennünk a kérdés: vajon honnan származnak a mesék? Vagyis melyik világrész, ország volt az origó, ahonnan annak idején elterjedtek? De ez valószínűleg nehezen megválaszolható. Zalka Csenge Virág véleménye erről a kérdésről például az, hogy nincs olyan a népmesék esetében, hogy „eredeti változat”.

A Varjúherceg megírásán egyébként érződik, hogy a szerző a szóbeli hagyomány továbbéltetését tartja a legfontosabbnak, mivel a mesék mintha direkt felolvasásra, előadásra készültek volna. A stílusuk modern, könnyen érthető, a mai gyerekek is kapcsolódni tudnak a szóhasználatához, nincsenek bennük régies szavak, hasonlatok, szófordulatok. A könyvnek a szórakoztatás mellett van egy másik célja is, ez pedig nem más, mint az ismeretterjesztés, mert gyanítom, hogy A Varjúherceggel egy tudományos szempontból is fontos antológia született, ezért van az, hogy a stílusa az ifjúsági irodalmi és az ismeretterjesztő, tudományos beszédmód között helyezkedik el. Valóban számos érdekes dolgot megtudhat a laikus olvasó erről a gazdag és szerteágazó világról, ami nem más, mint a népmesék pótolhatatlan univerzuma.

Megtudhatjuk többek között azt is, hogy a Három kismalac kedves állatkarakterei egy fordítói tévedés miatt keltek életre, hiszen a mese eredeti, régi, angol változatában ‒ ami a könyvben is szerepel ‒ még pixik, azaz tündérek szerepeltek helyettük, csak a fordító összekeverte a malac angol nevét (pigsy) és a tündérekét (pigsie). Egyébként ebben a változatban a nagyobb és félelmetesebb farkas helyett a kevésbé ijesztő róka szerepel. Aztán itt van egy meglepő Hamupipőke-változat Kamerunból, amiben a főszereplő egy szegény fiú, aki a törzsfőnök gazdag lányát veszi el feleségül a mese végén, miután a bálban elvesztett cipője alapján az említett leányzó és segítői megtalálják és beazonosítják őt.  

A magyar népmeséket a Halászmese képviseli, amely nagyon szerteágazó dramaturgiájú és a hosszabbak közül való. Annyi kaland történik benne, hogy kicsit bővebb lére eresztve meseregénynek is nyugodtan elmehetne. Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen népmeséink vannak. Arra pedig, hogy az őseink milyen harmóniában és közösségben éltek az őket körülvevő elemekkel, mi sem jobb bizonyíték, mint a mesében szereplő, megszemélyesített elemek, a Föld, a Levegő és a Tűz, akik a főhős segítőivé avanzsálnak. A válogató és interpretáló Zalka Csenge Virág szerint ez az egyik legkorábbi magyar népmesénk, mert kétszáz éve jegyezte le Gaal György, aki még az 1848-as szabadságharc előtt kezdett népmeséket gyűjteni, és a mesék többségét katonáktól hallotta. Ez is annak a bizonyítéka, hogy ezeket a történeteket a felnőttek is mesélték egymásnak, ahogy a népmesékből eredeztethető mai fantasykat, szürrealista vagy abszurd műveket ‒ mert a fantasztikusság mellett az abszurd is fontos jegye a népmeséknek ‒ felnőttek (is) olvassák, illetve nézik. A Halászmese egyébként a Tündér Ilona és Árgyélus királyfi történetének egyik változata, amit Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde címmel dolgozott át (ő is ráérzett arra, hogy ez a történet szétfeszíti a rövid mese kereteit).

Egyébként az abszurdot és a szürrealitást ebben a könyvben talán A hősies szövőmadár képviseli leginkább, hiszen ebben a mesében a szövőmadár fülébe nemcsak a macska, hanem egy egész folyó is belebújik. Ez a mese különben a Kiskakas gyémánt félkrajcárjának egyik változata. Zalka Csenge Virág jegyzete szerint sok nemzet úgy ismeri, hogy A Félkakas…, mert a meséik szereplője egy fél kakas. Tehát az is lehet, hogy kezdetben nem is a krajcár volt fél, hanem a kakas… A szerző azt is bebizonyítja, hogy a mesékben nem mindig a fiúk mentik meg a lányokat, hanem a lányok is a fiúkat. Így történik ez A királyfi és a trollok című izlandi népmesében is.

Az illusztrációkat a nagyon szuggesztív és összetéveszthetetlen képeket készítő Herbszt László rajzolta, akinek művészetét leginkább a tradicionalista-futurista jelzővel jellemezhetném, de érzek benne egy csipetnyi steampunkot is. Minden szempontból jó döntés volt Herbszt Lászlót választani illusztrátornak. Képei egyik jellegzetessége a dekorativitás, a másik a „statikusság”, a harmadik az erős és feltűnő szimmetrikusság, ami számomra ugyanazt az egyensúlyt tükrözi, ami a népmesékben is mindig a helyére áll, mert a mesék az egyensúly narratív leképezései.

Zalka Csenge Virág fontos munkát végzett, és egy újabb különleges antológiával gazdagította meseirodalmunkat. Kívánom, hogy a népmese napját akár ezzel az antológiával, akár más népmese-antológia felolvasásával ünnepeljük. Ne felejtsük el azt sem, hogy akár minden nap a népmese napja lehet, elég hozzá egy könyv, egy olvasó és egy hallgató: legyen az felnőtt vagy gyerek.

 

Zalka Csenge Virág: A Varjúherceg – Herbszt László illusztrációival. Móra Kiadó, Budapest, 2021

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. október 21., 10:23
2021. október 25., 09:17
2021. október 24., 08:03