Acsai Roland: Tenger a tengernél ‒ avagy egy kis papagáj nagy útja

I.

Egy kis odúban született.
Csupaszabb nem is lehetett,
vak is volt, kiszolgáltatott,
még jó, hogy páran voltak ott,

akik segíthettek neki,
elsősorban a szülei,
a mama és a papagáj:
egy zöld és egy kék díszmadár.

Mert igazi díszmadarak
voltak, ha mondani szabad
így, a szó jó értelmében.
Fiókáik nőttek szépen.

A szülőktől hamarosan
el kellett válniuk. Hogyan
tovább, nem tudták, s a boltban,
hová bekerültek nyolcan

‒ mert a főhősünknek ilyen
sok testvérkéje volt, igen ‒,
láthattak rengeteg embert.
Papagájunk enni sem mert.

Ez a bizonyos állatbolt
a városi plázában volt.
Egy kislány egy nap belépett,
és azt mondta: „Azt a kéket…!”

Ő volt ez a kék papagáj.
Magát egy dobozban talál-
ta hamarosan. Sötétben.
A lány suttogta, ne féljen!

De ő félt. Azok a zajok!
Autóbusz és villamos.
Végre aztán hazaértek,
kapott kalitkát is, szépet.

Lettek egymás barátai,
ő és a kislány, a Kati.
Kezére és vállára szállt,
nem ismerték még a magányt.

A madár neve Tenger lett.
Senkisem látott kékebbet.
Még egy szót is tanult: „Szia!”
Nem kellett ezt ragoznia.

II.

Egy szép nap kapott egy másik
kis hullámospapagájt is,
párnak. De elpusztult sajnos.
Elérte a túlsó partot…

A szőke kislány és Tenger,
a papagáj és az ember,
legjobb barátokká váltak ‒
aztán útjaik elváltak.

A lány külföldre költözött,
és madarát, ha különös,
ha nem, oda nem vihette.
Sajgott mindkettőjük lelke.

Tenger így a nagymamához
került. Lent zúgott a város
a lakás ablaka alatt,
és járkált sok furcsa alak.

A kis papagájunk egy nap
megszökött, és gyorsan elhagy-
ta a lakást a kinyitott
ablakon át, és az titok

volt, hogy hová indulhatott
el szárnyain ‒ mert nem gyalog.
Mikor kisuhant, megijedt:
emberek, autók, hideg.

Visszarepülni szeretett
volna, de már nem lehetett.
Az ablakot nem találta,
leszállt egy piros hintára.

Figyelte a játszóteret:
ismeretlen minden gyerek.
Egyik fiú észrevette,
s azonnal üldözni kezdte,

kezében műanyag lapát.
Tenger kék, könnyű szárnya hát
felcsapott, akár két hullám.
Repült, majd leszállt az utcán.

Kár volt, mert egy gyors autó
majdnem elütötte. Utó-
lag ezt könnyen beláthatta.
Inkább berepült a parkba.

III.

Hirtelen egy nagy és szürke
madár szállt le mellé. Büszke
búgással bemutatkozott:
„Én egy postagalamb vagyok…

De már nem viszek levelet.
Inkább én is csak mailezek.”
Bár nem tudta, mi az a mail,
Tenger szemében a remény

felcsillant: segít majd talán!
Elmondta neki, hogy a lány,
aki a régi gazdája,
messzire ment és utána

menne ő is valahogyan.
„Már meg ne sértődj, de olyan
gyenge a szárnyad! Sokáig
nem jutsz el, magad ne ámítsd!

De elviszlek a reptérre,
és ott lehetsz ma estére!” ‒
a galamb ezt turbékolta,
és indult is, ahogy mondta.

A galambot jól ismerte
mindenki. Arra és erre
köszöngetett: „Szia! Helló!
Igen. Persze. Sok a meló.”

„Lógok annak a csókának” ‒
mondta, és ötlete támadt:
„Repüljünk a radar alatt,
ott sokkal biztonságosabb!”

Alacsonyan szálltak tehát
a reptérig, mint két barát.
„Ugye, nem baj, ha fapados?
Úgyis majd csak a csomagok

közt utazol potyautas-
ként. Ez a géped, jó utat!”
A papagáj a raktérben
eltűnt, aztán meg az égben…

A repülő csíkot húzott,
s Tenger szíve visszahúzott
a városhoz, mit a felhők
elnyeltek már, mint a bendők.

IV.

Aztán végre megérkeztek.
Idegen hangok és csendek.
Hiába köszönt, hogy „Szia!”
Nem értette senki fia.

Hősünk apró, a föld széles.
Vonzotta valami kékes,
mit meglátott a távolban.
Tán Kati valahol ott van…

A tengerhez érkezett el
ő, kinek neve is Tenger.
Csak ült a parton sokáig.
Megborzongott, mint ki fázik.

Szívét érezte nagy kőnek:
„Az ott Kati lesz!” Nem ő lett.
A lányt hiába kereste.
Aztán leszállott az este.

Éhes volt és nagyon fáradt.
Már nem érte el az ágat,
és leesett a járdára.
Hogy ki vette fel, nem látta,

de közben épp azt álmodta,
hogy kezében Kati fogja.
Másnap reggel tért magához,
s kalitja előtt kit látott?

Biztosan kitaláljátok.
Mégiscsak vannak még csodák.
Igen, bizony, a kis Katát,
és már csöppet sem volt álmos!

Milyen messzire eljutott!
Kismadártól ez nagy dolog.
És megváltozott az élet,
mint az előbb a rímképlet:

újra együtt volt Katival,
ha nap sütött, vagy fújt vihar.
Majd pár év múlva a lányka
visszatért Magyarországra,

s vele ment a papagája.