A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum már ötödik éve osztja ki az Év Gyerekkönyve díjat öt kategóriában (gyerekkönyv-írói, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs). A független szakmai zsűri a 2019-ben megjelent, kiadók által nevezett gyerek- és ifjúsági könyvekből válogatta ki a nyerteseket. Az idén júniusban bejelentett döntés alapján a 2020-as Év gyerekkönyvírója Zalka Csenge Virág lett Ribizli a világ végén – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetével, a Móra Könyvkiadó gondozásában.
Amikor a kötet alcímét először elolvastam, nagyon kíváncsi lettem, és elgondolkodtam: olyan régóta, már a múlt század közepétől errefelé, próbálunk mindent modernizálni, így a meséinket is. Az elmúlt száz évben, még inkább az elmúlt harmincban olyan gyorsan változott és változik folyamatosan a környezetünk, hogy már-már kényszerűségnek éljük meg az aktualizálást – megosztó téma ez, sokan ellenzik, sokan támogatják, mindig akadnak irodalmi szószólói is. Én a mesék egyetemességében hiszek. Azt a tudást, azt az ősi bölcsességet, amit népmeséink, népköltészetünk, az irodalom és egyáltalán a művészet magában hordoz, minden korban és bármilyen körülmények között megérti és átérzi az ember, hisz ez az ismertetőjegye (az embernek és az irodalomnak is). Zalka Csenge Virág kötete, illetve egész munkássága, gyönyörűen és magától értetődően közvetíti ezt az univerzalitást.
Zalka Csenge Virág előbb régészeti diplomát szerzett az ELTE-n, majd mesemondás mesterdiplomát és Fulbright-ösztöndíjasként kulturális tanulmányok doktori fokozatot az Amerikai Egyesült Államokban. Kutatási területe a hagyományos és a digitális mesemondás keresztmetszete. Több népmesegyűjteménye és tudományos kézikönyve jelent meg itthon és külföldön, mesemondóként könyvtárakban, iskolákban, múzeumokban és fesztiválokon lép fel. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekért működő Világszép Alapítvány munkatársa.
A kötet harminckilenc története felöleli a teljes magyar nyelvterület népmesekincsét, Szigetköztől Vajdaságig és Erdélytől Zala megyéig terjedően gyűjtött a szerző meséket, mondákat, elbeszéléseket (mely gyűjtésről a kötet végén forrásjegyzéket is közöl). Zalka Csenge Virág igazi mesemondóként maga válogatta, fűzte és öltögette össze ezeket a szövegeket, sokszor töredékeket: néhol egy meséből csinált többet, néhol fordítva, vagy egy-egy mesetípus különböző változatait olvasztotta egybe. Mint egy kirakósjáték, melynek elemeit addig rendezgeti, csinosítgatja, amíg meg nem találja a legszebb végleges formát – és azzal már saját lelkét is továbbadja.
A meséskönyv legnagyobb zsenialitása mégis a tökéletesen működő elbeszélői hangban rejlik: Zalka Csenge Virág megtalálta azt a közvetlen, élőbeszédszerű és egyszerre igényesen irodalmi nyelvezetet, ami úgy szól a ma gyerekéhez, felnőttéhez egyaránt, hogy nem próbál modern lenni, nem próbál aktuális lenni, nem akarja mindenáron megkedveltetni magát, mégis tökéletesen érthető, befogadható, sokszínű és szórakoztató, és továbbörökíti a magyar népmese gazdag szóbeli hagyományát.
Ebben a komplexitásban remekelnek a kötet illusztrációi is. Herbszt László a Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett alkalmazott grafikus szakon. Többszörös Graphic Design és Arany Rajzszög-díjas, a KREA Művészeti Iskola tanára. Grafikai tervezőmunkája mellett számos gyerekirodalmi kötetet illusztrált. Finoman kidolgozott, részletekben gazdag rajzstílusának enyhén geometrikus és architekturális jellege természetesen, minden erőltetettség nélkül olvad egybe a népi motívumvilággal.
„A sárkány aludt, mint a bunda, a falak is remegtek a horkolásától. Alig lépett be Föld Gyengéje az ajtón, elősiklott valahonnan egy rettenetes kígyó. Kapta a kardját a lány, lekaszabolta. A zajra felébredt a sárkány is. […] Nekifogtak párbajozni, vívtak hét éjjel és hét nap, szikrát hányak a kardpengéik, de nem tudták legyőzni egymást. […]
– Van itt egy nagy hegy – szólalt meg a lány. – Menjünk fel a tetejére, változzunk át, és menjünk egymásnak! Én leszek papírkerék, te leszel vaskerék.
Gondolta a sárkány, ez könnyű lesz – a vas erősebb, mint a papír. De a leány meg tudta, hogy a papír könnyű, a vas nehéz, és minden percben beleragad a sárba. […] Tudta a táltos, sárból gyúrt leány, hogy a sötétség csak akkor tűnik el, ha a sárkánynak vége lesz. Leütötték hát a sárkány utolsó fejét is, s a Fekete Tanyákra mindjárt visszatért a világosság. Föld Gyengéje és a Fekete Vitéz kezet fogtak, együtt tértek haza a királyhoz és a lány szüleihez.”
Zalka Csenge Virág hősei nem mindennapi emberek, mégis mindannyiunkról szólnak ezek a mesék. A válogatás megmutatja, hogy bizony magyar népmeséinkben sem mindig a királyfi győzi le a sárkányt és menti meg a királykisasszonyt. Néha a lány ránt kardot, hogy levágja a sárkány mind a harminckét fejét, máskor a böjti boszorkány eszén jár túl, hogy megszabadítsa az elrabolt királyfit, a kérőjét maga választja meg, elátkozottan, gyík alakjában is a segítségére siet, de ő maga akkor sem akar gonosszá változni, ha ezt várja el tőle boszorkány-öreganyja. És ott vannak a királyfik is, a szegénylegények, komoly mesteremberek és bolondos fiúk, akikkel segítenek egymáson és tanulnak egymástól, és közösen meg néha egymás ellen is harcolnak, máskor szerelembe esnek, nevetnek és kertészkednek és táncolnak – olyan természetesen és megától értetődően élik az életüket és egyenlőségüket, ahogy nekünk is kellene. Őseink még tudták, és meg is becsülték ezt a bölcsességet, hogy mennyire sokfélék és mégis egyformák vagyunk.
Zalka Csenge Virág kötetét őszinte örömmel tartom a kezemben. Éppen ilyen igazi mesékre van szüksége gyerekirodalmunknak, sőt, felnőttirodalmunknak is: elvonatkoztatni minden ránk rakódott normától és kényszerűségtől, visszatérni irodalmi és érzelmi hagyományainkhoz, megtalálni benne a számunkra leginkább kedveset és szépet. És továbbadni.
Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek. Herbszt László illusztrációival. Móra Könyvkiadó, 2019
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 8-i számában.)
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!