Húsvétoló
Hajnalban, ha szól egy kakas,
Keljél gyorsan, ne légy nyakas!
Szagos vizet tégy zsebedbe,
Fűzfavesszőt végy kezedbe!
Nyuszi szökken, bárány béget,
Indulhattok, csöpp legények,
A lánykákat meglocsolni,
Barkaággal gyógyítgatni!
Varázst zsongó rózsavíztül,
Kicsi-nagy lány mind megszépül,
Ajándékuk szép, színpompás,
Kézzel festett, hímes tojás!
Ha mindent jól megöntöztél,
Bánatot s gonoszt elűztél,
Kívánságod kikel később,
Mit ültettél húsvéthétfőn!
Hímes-hámos
Hol a tojás, piros tojás?
Ott lapul a fű alatt!
Keressük meg őket, pajtás,
Rakd tele a kosarad!
Aki keres, az találhat,
Hímes-hámos szép tojást!
Aki nem lel, továbbállhat,
S keressen jó kifogást!
Hímes-hámos festett tojás,
A kosarunk tele lett!
Ez egy remek tojásfogás,
Csapd össze a tenyered!
Húsvéti hívogató
Hozd a vödröt, a vizet el ne szórd!
Keress hozzá szita-szita hétfőt,
Hívd magaddal a sok-sok locsolót,
Mondjatok verset, leányköszöntőt!
Fürdik a lány vízben, napsugárban,
Mint ezüst kristálypatak olyan szép.
Jön majd, kékfestőzött ég ruhában,
S koszorút fon szösz hajába a fény!
Hogyan vált Laci bácsiból költő? Mikor kezdett el állatokkal foglalkozni, és végül miként lett természetjáróból az állatkert gondnoka? Ezt tudhatjuk meg a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában 2020-ban megjelent Kiss Ottó Legszebb költéseim – Laci bácsi rímes állatkalauza című verseskönyvéből.
Élt egyszer a Kis-Duna partján egy Síró Ezüstsirály. Tudjátok, miért hívták így? Mert egyre csak sírt, sopánkodott, hogy nem lehet szebb, nem lehet különb másoknál. Pedig fészkét a kis fiókákkal együtt jól elrejtette a nádrengeteg. A Kis-Duna tele volt hallal, bőséges táplálékot nyújtott neki. Boldogan élhetett volna, de irigy természete nem hagyta nyugodni, mások öröme örökösen kedvét szegte.
Volt egyszer egy szürke kagyló, nagy, formátlan, kívülről rücskös és egyenetlen felületű. Feltűnés nélkül bújt meg egy tengerparti strandon a hullámokat megtörő kis fekete, tarajos szikla tövében néhány elpusztult, lassan szétmálló korall és egypár még épphogy lélegző, elszürkült szivacs társaságában.
Ahogy minden gyerek tudja, többféle táltos állat van a világon, de annyira táltos, mint a kakas, nem nagyon található.
Mivel régen az állatok kapcsolatban maradtak a természettel, nekik könnyebb volt táltosnak maradni, ezért ők jól és bölcsen tervezik az életüket. A haláltól se félnek annyira, mint az ember, mert ők ismerik a halhatatlanságot.
Az egész történet azzal kezdődött, hogy Klári kapott ajándékba egy porcelántányért a nagymamájától, aminek az alján egy rózsaszínű macska látszott. A cica fejét halványkék masni díszítette, és bajuszának szálai úgy ágaztak ki apró, fekete orrából, mint a sárga napsugarak. Viszont karmot elfelejtettek neki rajzolni, pedig karom nélkül egy macska nem is macska. A barna hajú és kék szemű kislány egyébként kedvelte a cicákat. Bár neki nem lehetett saját macskája, a szomszédé sokszor besurrant hozzájuk, amikor kinyitották az ajtót, és Vörit – így nevezték el a színe miatt – csak egy szelet felvágottal lehetett kicsalogatni.
A nyolcéves Alíz a nagymamájával sétált egy napsütéses délutánon, amikor különös embercsoportot vettek észre az egyik családi ház mellett.
– Patkány, patkány! – sikítozott egy néni. – Az én kertemben, az én gyönyörű kertemben! Patkány!
– Locsoljad a tetőt, Dezső, akkor majd kimászik! – biztatott egy másik néni egy kockás inges férfit, aki a locsolócsővel az ereszcsatornát öntözte.
Győrben a várat már az egykori őslakosok építették, hát ott is tábort ütöttek a honfoglalók. Csak egy vidékre nem merészkedtek. Tapolca és Győr között volt egy üres területe az uradalomnak, amelynek a környékére senki sem akart odaköltözni. Ezt a vidéket ugyanis egy sárkány uralta.