Császár József: Dorka gondolkodik

2021. február 02., 13:16
Pásztohy Panka: Tündérpuzzle – kirakóillusztráció, Zoé játéka

Kerek erdő, kerek tisztás,
kerek udvar és kerek ház,
kerek házban kerek szoba,
a közepén kerek óra.

A kereket bárki tudja,
két átlója négybe osztja.
Így lett mindjárt négy egyforma,
erdő, tisztás, ház és óra.

Elmondhatom most már végre,
előbb-utóbb kiderülne:
a házban négy tündér lakott,
ami kerek övéké ott.

A baj akkor következett,
amikor mindenből négy lett.
Melyik negyed kié legyen,
nincs, ki igazságot tegyen.

Veszekedtek, vitatkoztak,
dűlőre csak nem jutottak.
Bármelyik választott egyet,
mindegyiknek pont az kellett.

Szólt az egyik, rettenetes,
hogy négy tündér mire képes!
Veszekednek, vitatkoznak,
egyszerűen hajba kapnak.

Ha nem tudunk megegyezni,
segítséget kéne hívni.
Jöjjön a manók királya,
ő majd ezt megumbuldálja.

Manókirály megérkezett,
a munkához hozzákezdett,
levette a nagy bundáját,
mellé tette a sapkáját.

Ne csodálkozz, megszokta már,
télen, nyáron bundában jár,
de a sapkát visszatette,
nélküle fázott a feje.

A négy tündér előadja,
hogy mi szívük nagy bánatja.
Szólt a manó: kérem szépen,
egyszerre csak egy beszéljen.

Manókirály régen tudta,
a négy tündér m’ért hívatta.
Azért hagyta, hadd mondják el,
az idő is telik ezzel.

Fél füllel figyelte őket,
a csacsogó tündéreket.
Gondolta a szegény pára,
felesleges ez a lárma.

A falon négy ajtót látott,
és amikor szóhoz jutott,
megkérte a tündéreket,
rajtuk hagyják el a termet.

Ő bent marad és dolgozik,
dolgozik és gondolkodik.
Mindkettő kell ahhoz, kérem,
hogy a végén legyen érdem.

Azon nagyon csodálkozott,
hogy ő ilyen bölcset mondott.
Csak az a baj, búsan mondja,
nincs egy ember, aki hallja.

Elég az öndicséretből,
hogy jövök én majd ki ebből?
Tudós hírem el ne vesszen,
nincs egy épkézláb ötletem.

Azaz mégis, itt az óra,
ez jókor jött, épp kapóra.
Kerek szoba, kerek óra,
mindennek ez lesz rugója.

Fel van osztva a számlapja,
és tizenkét szám van rajta.
Közöttük tizenkét mező,
pont ennyi kell, mily’ meglepő.

Minden tündérnek jut három,
a többit majd kitalálom.
Tökéletes az ötletem,
a munkám így el is kezdem.

Dolgozni kezd komótosan,
mondhatnám, hogy megfontoltan.
Mindent apróra szétszedett,
ötször-hatszor körbenézett.

Nézte a sok csavart, rugót,
kismutatót, nagymutatót.
Mindenféle fogaskerék,
és ezer más egyéb kellék.

Hamar rájött szegény feje,
kevés ehhez az ideje.
Gondolkodott, mit is tegyen,
a káoszból hogy rend legyen.

Bent a manó gondolkodott,
kint négy tündér vitatkozott.
Ki a hibás, most már mindegy,
manó, tündér, az egyre megy.

Ne féltsük a manókirályt,
kijárt ő már sok iskolát,
tanult matekot, fizikát,
varázslástant és kémiát.

A kérdés itt csupán annyi,
mit lehet ezzel kezdeni?
A matekot nem kedveltem,
a fizikát nem szerettem.

Kémiából kettes voltam,
varázsolni varázsoltam.
Tizenkettő: az nagyon sok,
számolni csak addig tudok.

A fizika mire való?
Nélküle is szalad a ló.
A kémia nem kenyerem.
Mi miből lesz? Mindegy nekem!

Igen kevés a tudásom,
varázserőm kipróbálom,
száz éve nem varázsoltam,
a varázsszót ki nem mondtam.

Tovább nem is halogatom,
a sok kacat most még csak lom.
Csapjunk is a közepébe,
hadd szóljon a varázsige.

Icka-bucka, tarkamacska,
kékzománcú, ócska rocska,
történjen meg most a csoda,
legyen készen a masina!

Életre kelt minden kerék,
rugó, tengely, rögzítő ék.
Csörög, csattog sok alkatrész,
a manónál megáll az ész.

De amikor magához tért,
azon nyomban mindent felmért.
Középen a kerek óra,
terítővel letakarva.

A terítő, mint a torta,
tizenkét részre felosztva.
A kacatok mind eltűntek,
mind a helyükre kerültek.

Elégedett a művével,
meg a roppant nagy eszével:
„Milyen ügyes manó vagyok,
varázsolni nagyon tudok!”

Nincs más hátra, csupán annyi,
a négy tündért be kell hívni,
csak hívásra jöhetnek be,
a nagy kerek díszterembe.

A zöld ajtón lépjen most be
az a tündér a terembe,
kinek haja éjfekete,
mint a föld, mit szánt az eke.

A ruhája zöld, és nem kék,
van rajta sok-sok virágék.
A négy tündér csodálkozott,
egyikük, hogy megváltozott.

Szólt a manó a tündérnek:
három mezőt válassz, kérlek.
Egynegyed, az három mező,
azt hiszem, így lesz egyenlő.

Sárga ajtó most kinyílik,
az a tündér következik,
kinek haja aranysárga,
mint a ringó búzatábla.

Aranyszínű a ruhája,
kerek óra most őt várja.
Választ ő is három mezőt,
nem mást, mint a következőt.

Rozsdabarna ajtó nyílik,
a harmadik következik.
Vörös bizony az ő haja,
mint ősszel az erdő lombja.

Barnásvörös a ruhája,
olyan szép, hogy nincsen párja.
Neki is jut három szelet,
az, amelyik következett.

A negyedik ajtón belép,
mint egy csodaszép mesekép:
ezüstfehér az ő haja,
nem különben ruházata.


Ő volt a negyedik tündér,
és mikor az órához ér,
látja, van még három mező,
ez neki is elegendő.

Egy tündérnek három mező,
háromszor négy tizenkettő.
Már csak az a kérdés maradt,
hogy a lepel mit takarhat.

A tizenkét tortaszelet,
egyenként mit is jelenthet?
És a csoda megtörténik,
tizenkét szám kiíródik.

A manó itt észrevette,
porszem ment a gépezetbe,
varázslatban hiba esett,
na, ezt vajon, hogy oldja meg?

Most a lepel szertefoszlott,
a négy tündér csodálkozott,
az asztal öt részre osztott.
A manó megzavarodott?

Nem értették az egészet,
miért vág ketté egy képet?
Nézegették, gondolkoztak,
a manó szavára vártak.

Egy kicsikét várakozott,
aztán mégis belevágott.
Négy kép között nincs egyforma,
megvan ennek a jó oka.

Két-két vonal a képeken,
higgyék el, ez nem véletlen,
tizenegy vonal fekete,
egynek meg piros a színe,

De ne menjünk így előre,
ez majd csak a nóta vége.
Itt az órán minden negyed,
egy-egy évszakot jelöl meg.

Minden évszak három hónap,
ez a kiinduló alap.
Virágözön és zöld mező,
ez a tavaszra jellemző.

Ringó, arany búzatábla,
búzának érett kalásza,
az aratás, az új kenyér,
a nyárba mindez belefér.

Ősz a következő évszak,
a lombok már mind sárgulnak,
szürettől hangos a vidék,
préselik a szőlő levét.

A tél nem utolsó vagy első,
mindegy, ő a pihentető.
Egyik év itt másikba lép,
így lesz teljes a téli kép.

Piros vonal évválasztó,
hiszen az év, az mulandó.
A hónapok ismétlődnek,
évek mindig újak jönnek.

Ezüst ruhás tél tündére,
az örök körforgásnak őre,
miután mindent számba vett,
ő zárja be az óévet.

Következő év is fontos,
őt keresi a lakatos,
és a kulcsot neki adja,
amely az új évet nyitja.

Így esett meg az a hiba,
mely a telet felosztotta.
Téleleje lett év vége,
tél vége meg év eleje.

Kicsi Dorka, azt kérdezted:
miért osztják fel a telet?
Hogy miért, azt most már tudjuk,
a mesénket továbbadjuk.

 

(Karantének)