Csík Mónika: Versek

2020. október 20., 07:48
Sipos Sándor: Cím nélkül (tempera papíron, 50 × 70 cm, 1984)

Luna, a sárkány
A sárkány a szekrényemben él –
télikabátok, pulcsik mögött,
anya mesélt róla egyszer,
és a sárkány még aznap éjjel
a szekrény mélyére költözött.
Hallottam a neszezést, ahogy
vackol, alvóhelyet keres,
miután anya lekapcsolta a
lámpát, s kiment; odabent,
a szívem táján erre megindult
valami végtelen gombolyag:
a tekeredő fonál lassan körbefont,
akárha ökörnyál,
akárha pókfonál lenne,
és éreztem: fogva tart.
Aztán mégis engedett a félsz,
és megkerestem őt a kabátok mögött,
kiflipózban aludt, akár a macskák,
megbújva pár zoknigalacsin között.
Tenyérbe vettem, betakartam,
láttam, hogy fázik – reszketett,
a holdfényben úgy tűnt:
maroknyi szirom csak,
teste ritmusra lüktetett.
Olyan volt, akár a tűz,
amely hirtelen készül
vetni óriási lángot,
olyan volt, akár a parázs,
mi a szeme helyén világlott.
Anya szerint a sárkány kút mélyén él,
néha meg gonosz emberek szívében fészkel,
és ha kitárja, szárnya a felhőkig,
sőt majdnem az ég pereméig ér fel.
De ez a sárkány napközben csatangolt,
éjjelente meg a szekrényembe bújva
aludta az igazak álmát,
és magával vitt a Tejúton túlra.
Bejártunk űrködöt, csillagfelhőt,
pihentünk holdsarlón ülve percekig,
amik furcsamód óráknak tűntek,
végtelen óráknak éjféltől reggelig.
Lábunkat lógattuk közben az éj vizébe,
mely csak örvénylett, örvénylett feketén,
majd holdkövet gyűjtöttünk mi ketten:
Luna, a sárkányom meg én.

 

A Mese vándorútja
Felkerekedett a Mese,
két pár ökör húzta
szekerét át hét határon,
világvégen túlra.


Klipp-klopp, hollári-hó!


Selyemfüves lankán gördült,
üveghegyre kaptatott
a négy ökör vonta szekér,
s a négy ökör baktatott.


Klipp-klopp, hollári-hó!


Harmonika halk szavára
madár suhant mögöttük,
csillagfüzér világított
lámpafényként fölöttük.


Klipp-klopp, hollári-hó!


Jártak földön, jártak égen,
jártak tenger fenekén,
égbe nyúló mesefának
eget söprő tetején.


Klipp-klopp, hollári-hó!


Láttak törpét, láttak sárkányt,
lepkeszoknyás királylányt,
kacsalábú vár tövében
málnapettyes szivárványt.


Klipp-klopp, hollári-hó!


Énekelgetett a Mese,
döcögött a társzekér,
csillagporos meseútról
port kavart a nyári szél.


Klipp-klopp, hollári-hó!


Elfújta a kerék nyomát –
merre tűnt a kis csapat?
Völgyzugolyból éji csöndbe
lépdeltek felhők alatt.


Klipp-klopp, hollári-hó!

 

A varázsló kertje
Csiribí-csiribá
hókuszpókusz,
fütyül a fügefán
tíz-húsz kókusz


fogait feni a
futórózsa,
futtában falatoz
futó módra


lapul a liliom,
szája véres,
de az is lehet, hogy
málnakrémes


szegfű a szegeit
fűbe rejti,
félő, hogy egyszer még
ottfelejti


kolompol a gomba
reggel kétszer,
délben és délután
hetvenhétszer


nyűgös a tulipán,
szirma kékül,
szilvaszín orra is
elsötétül


kankalin kunkori
bajszát pödri,
bajusza hegye a
földet söpri


tátog a tátika –
hangja nincsen,
hasztalan heverész
láda kincsen


kardvirág masíroz
éjjelente,
álmokat terelget
énekelve:


csiribá-csiribí
pruclipracli,
nem szabad a tolvajt
futni hagyni


zsákjában gyerekek
álma gyűlik,
reggelre nyomtalan
tovatűnik.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 19-i számában)