Levente
Hol csöndes
csecsemő,
hol meg e-
levenke.
Gőgicsél
a neved,
Levente,
Levente.
Komornak
tűnik, az-
tán mintha
nevetne,
ha nevén
szólítom
kisfiam:
Levente.
Szeretet-
táplálék,
édes é-
lelem, te!
Jóllakom,
hogyha csak
rád nézek,
Levente.
Ha éhes,
és zengő
hangját fel-
emelte,
időbe
telik, míg
elcsitul
Levente.
Kis bárány,
aki az
ókori
Levante
termékeny
tájain
legelne,
Levente.
Szülei
féltik, hogy
a falat
lement-e,
trójai
falovat
is enne
Levente.
Ó, az e
mosolya!
Minden báj
bevetve:
arcán két
gödröcske,
Levente,
Levente.
Csupa l,
csupa v,
csupa n,
csupa e,
cuki fej,
cumi, tej,
Levente,
Levente.
Alvás és
ébrenlét;
tente, ba-
ba, tente.
Kimosott
pelenka
illata,
Levente.
Orcája
hajnalpír,
bíbor nap-
lemente.
Életem
végéig
szeretlek,
Levente.
Ősszel és
tavasszal,
nyaranta,
telente.
Levente,
Levente,
Levente,
Levente.
Hé, Levi, most már…
Hé, Levi, most már nincs több keksz!
Azt hiszem, ebből cirkusz lesz.
Visít a fiunk, ez a nagy zabagép,
akad a lemez: megy a „Még, még, még!”
Kis Levi fürdik
Kis Levi fürdik
kék színű kádba’,
tiszta habos lett
már keze-lába.
Csúszik a szappan,
úszik a csempe.
Ágyba zuhanhat
most a Levente.
Ég az arcom…
Ég az arcom, ég a szám is,
mert a szendvics, a szalámis
csípős, csípős!
Hozd a szörpöm, apa, máris!
Tornáztató
Ne csak lábon és kézen kússz,
te örökmozgó gézengúz!
Rúgkapálj, te pici grizli,
megtanítlak biciklizni.
Kalimpálj csak, egy, két, három,
repülj, rigóm, hét határon!
És az úszás se piskóta.
Tempózz szépen, te kis fóka!
Lovag, herceg, királyfi
Úgy vártuk, hogy megszülessél,
alig győztük kivárni.
Azóta nősz, mint a gomba,
te féléves királyfi.
„Gőgicsél és rúgkapál is” –
fűnek-fának hencegem,
hogy milyen rátermett az én
hathónapos hercegem.
Nagy fiú vagy, semmi kétség,
de azért csak nőj sokat.
Legyél bátor és kíváncsi,
akár egy dicső lovag.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 22-i számában.)
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!