Levente
Hol csöndes
csecsemő,
hol meg e-
levenke.
Gőgicsél
a neved,
Levente,
Levente.
Komornak
tűnik, az-
tán mintha
nevetne,
ha nevén
szólítom
kisfiam:
Levente.
Szeretet-
táplálék,
édes é-
lelem, te!
Jóllakom,
hogyha csak
rád nézek,
Levente.
Ha éhes,
és zengő
hangját fel-
emelte,
időbe
telik, míg
elcsitul
Levente.
Kis bárány,
aki az
ókori
Levante
termékeny
tájain
legelne,
Levente.
Szülei
féltik, hogy
a falat
lement-e,
trójai
falovat
is enne
Levente.
Ó, az e
mosolya!
Minden báj
bevetve:
arcán két
gödröcske,
Levente,
Levente.
Csupa l,
csupa v,
csupa n,
csupa e,
cuki fej,
cumi, tej,
Levente,
Levente.
Alvás és
ébrenlét;
tente, ba-
ba, tente.
Kimosott
pelenka
illata,
Levente.
Orcája
hajnalpír,
bíbor nap-
lemente.
Életem
végéig
szeretlek,
Levente.
Ősszel és
tavasszal,
nyaranta,
telente.
Levente,
Levente,
Levente,
Levente.
Hé, Levi, most már…
Hé, Levi, most már nincs több keksz!
Azt hiszem, ebből cirkusz lesz.
Visít a fiunk, ez a nagy zabagép,
akad a lemez: megy a „Még, még, még!”
Kis Levi fürdik
Kis Levi fürdik
kék színű kádba’,
tiszta habos lett
már keze-lába.
Csúszik a szappan,
úszik a csempe.
Ágyba zuhanhat
most a Levente.
Ég az arcom…
Ég az arcom, ég a szám is,
mert a szendvics, a szalámis
csípős, csípős!
Hozd a szörpöm, apa, máris!
Tornáztató
Ne csak lábon és kézen kússz,
te örökmozgó gézengúz!
Rúgkapálj, te pici grizli,
megtanítlak biciklizni.
Kalimpálj csak, egy, két, három,
repülj, rigóm, hét határon!
És az úszás se piskóta.
Tempózz szépen, te kis fóka!
Lovag, herceg, királyfi
Úgy vártuk, hogy megszülessél,
alig győztük kivárni.
Azóta nősz, mint a gomba,
te féléves királyfi.
„Gőgicsél és rúgkapál is” –
fűnek-fának hencegem,
hogy milyen rátermett az én
hathónapos hercegem.
Nagy fiú vagy, semmi kétség,
de azért csak nőj sokat.
Legyél bátor és kíváncsi,
akár egy dicső lovag.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 22-i számában.)
Tomi egy egészen különleges városban lakott: ez volt Zapuma fővárosa, vagyis egészen pontosan az egyetlen városa. Ez a gyönyörű ország Európa szívében helyezkedett el, Csehország és Szlovákia határán, azonban a létezéséről egy apró félreértés miatt nem sokan tudtak. Az történt ugyanis, hogy Csehszlovákia[1] felbomlásának idején a vitatkozó felek minden város sorsáról hosszasan egyezkedtek, míg az alapos mérlegelés és végeláthatatlan tárgyalások eredményeképp megszületett Csehország és Szlovákia. Minden város sorsáról, kivéve Zapumáéról, ami felett véletlenül átsiklottak, és ami e baklövés
Szeretném, ha Apukám egy igazi szuperhős lenne. De ő olyan fura. Pedig igazán lehetne az a kedvemért. De ki látott már szuperhőst lecsúszott melegítőnadrágban porszívózni meg rózsaszín pegazusokat pakolgatni a polcra magasság szerint? Ha végre nekiállunk barbizni, akkor sem ő van a Csodanővel vagy a Batman figurával, inkább a szörfös Kennel játszik. Aki persze mindig beleszeret a sellőlányba.
„Léna hatéves iskolás. Mint bármelyik ilyen korú gyermek, imád rajzolni, kirakózni, társasjátékozni, babázni, biciklizni, játszótérre járni… de egyvalamit még ezeknél is jobban szeret: verset mondani. Korábban is a könyvesboltok törzsvásárlói voltunk. Megszámlálhatatlan képeskönyv, mesekönyv töltötte meg a szobája polcát. Egyszer Léna kitalálta, hogy menjünk el és vegyünk verseskönyveket! Akkor kezdődött el igazán a versek szeretete” – írja Léna anyukája a Léna verses doboza elnevezésű Facebook-oldalon.
A kutyák valamiért nem szeretik a macskákat. Pamacs, nagymama máltai selyemkutyája sem szereti őket. Főleg a szomszéd sárga szemű fekete macskáját nem. Ha meglátja, azonnal kergetni kezdi, mintha ősi ellenségek volnának. A macska persze azonnal felszalad előle a fára vagy a kerítés tetejére, de ha nincs rá elég ideje, akkor egyszerűen csak átbújik a kapu alatti résen.
Magyaregregy lakói (...) mind aludni készülődtek és csak kevesen tudták, hogy a holnapi nap nagy nap lesz. Pár kamasz elhatározta, hogy ellátogat a több mint száz éve kiszáradt Ferde-vízeséshez és megpróbálkoznak rálelni a valódi igazságra. Sok história terjengett róla. Mindegyik más és más. A valódi igazságra azonban még senki sem lelt rá.
Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a malac már hajnalban túr, élt egyszer egy özvegyasszony meg a lánya, Eszter. A faluban, ahol éltek, mindenki szerette az asszonyt, de a lányt elkerülték az emberek, mert az már kicsi gyerekkorától olyanokat beszélt el nekik, hogy az égnek állt a hajuk tőle. Az öregek csak jajgattak, hogy miféle fantáziával áldotta meg az Úr Isten azt a gyermeket, s ha az anyja hallaná, miket beszél, bizony, hogy a szájára csapna.