Fecske Csaba: Palacsintaság – gyerekversek

2021. január 25., 07:13
Orosz Annabella alkotása

Palacsintaság

Ha felnövök és nagy leszek,
erős leszek, mint Fekete Laci,
félkézzel kiegyenesítem a kérdőjelet,
felelőtlen ígéretet nem teszek,
fején találom még a négyszöget is.
Ha nagy leszek, nagy szám leszek,
magamtól is hasra esek.
Ilyen férfi nem terem ám
akármelyik uborkafán!
De most gyerek vagyok még,
ha megkívánom a palacsintát,
megkérem anyát, hogy egy ötösért
cserébe süssön nekem egy tucat
lekvárosat, a többi lehet túrós is.
Az ötöst idővel lealkudom majd négyesre,
anya olyan megértő,
de a hármas sem olyan rossz jegy szerintem,
az is megér legalább egy palacsintát.

Csukcsok

Csukcsföldön élnek a csukcsok,
nem élnek ott mások csak csukcsok,
csak csukcsok, csak csukcsok,
no meg rémszarvasok.

„Csukd be a szádat”
mondja a csukcs a kiscsukcsnak,
„belőle rosszcsont csukcsok még valamit kilopnak!”

Összecsuklik a kiscsukcs:
„Mindig mindent csak a kiscsukcs,
nem csukom, az én számat csak
csukcscsók csukja,
tudd meg: nem kell a kiscsukcsnak
csak csukcscsók, csak csukcscsók!”

Űrutazás

A Göncölszekérre ültem,
és a Földet megkerültem.
Jó volt látni a zöld bolygót,
sose láttam még hasonlót.

Ez nem tegnap, hanem rég volt,
vígan vigyorgott a vén Hold.
Sokan jártak a Tejúton,
ki biciklin, ki lábbuszon.

Egyszer mikor éhes lettem,
Fiastyúkhúslevest ettem,
ízlett, hát nagyon örültem,
számat felhőbe törültem.

Csillagokkal társalogtam,
fényüktől én is ragyogtam.
De a földre visszavágytam,
ahol nékem a hazám van.

Álmos vers

Nem fér hozzá semmi kétség,
ránk köszöntött a sötétség.
Alszik már az egész város,
az álmosság általános.
Elaludt a városháza
és a zsúfolt házak száza,
nem füstölnek a kémények,
kialszanak mind a fények,
alszanak a hűvös tények,
a hímek és a nőstények.
Alszik csöndben a valóság,
elaludtak mind a rózsák,
alszik a tűz a parázson,
alszik a tenger a plázson,
megalszik a tej a szádban,
alszik a harcsa a szákban,
alszik a halk víz a tóban,
alszik a zab is a lóban,
a hangod is elhalóban,
nem játszásiból, valóban.
Alszik a dal a madárban,
görbe ösvény a határban,
csöpp búzamag a kalászban,
az ölnivágy a vadászban.
Alszik, alszik, alszik minden:
kezed nyoma a kilincsen,
Ébren immár semmi nincsen,
elcsendesedett a diszkó,
makkal álmodik a disznó,
fújják a kását a népek,
kiflit álmodnak a pékek,
a csillagok fényességet,
itt ér az én versem véget.
Elaludt a rím is, nahát,
szép álmokat, jó éjszakát!