Csúszda
Ferike arról beszél
a tanító néninek,
hogy ő egy olyan csúszdát képzelt el,
amire mozgólépcső vezet,
mert ha létrán kell
felmásznia a magasba
a csillagok közé,
tériszonya lesz,
azonkívül a létrán mászás
túlságosan fárasztó.
A tanító néni meg azt mondja,
neki a csúszdától van fóbiája.
Az lenne a legjobb,
hogy miután
megmászta a lépcsőket,
őt nem egy csúszda röpítené lefelé,
hanem egy mozgólépcső hozná.
Szúrós
A szúrós tekintetű Ferikének
süni a jele az óvodában,
Annának, a szerelmének
meg a kaktusz.
Ti olyan egyformák vagytok,
mondja nekik az óvó néni.
Feri szerint az óvó néninek
nagyon igaza van.
Vagyis, ha a kaktusz kivirágzik,
akkor miért ne történhetne meg
ugyanez a sünivel is?
Süni
Szomorkodik a süni,
mert hiába jár kétnaponta Gedeonhoz,
a mesterfodrászhoz,
hiába csavartatja be a tüskéit,
amikor otthon a televízióban
meglátja a süni frizurás
focistákat,
azonnal égnek áll tőlük a haja,
pontosabban a tüskéi.
Ráadásul ezek a focisták
még szaladni se tudnak rendesen,
csak sündörögnek a pályán.
Ezt meg hogy merészelik?
Egy sünnek semmi köze a dörgéshez.
Cukorkaborsó
Anna, amikor még zsenge
a cukorborsó, ritkán találni olyan hüvelyt,
amiben ízletes, finom szemek vannak,
így szól hozzám,
cukorkaborsót szeretnék.
Amikor már ő is könnyen talál
érett szemű hüvelyeket,
azt mondja, jó ez a cukorborsó.
Ám amikor túlérettek
a borsószemek és kesernyések,
hozzáteszi, ez is csak borsó,
mint a többi.
Legfeljebb cukorkával
lehetne megenni.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!