Luca
Peti azt mondja nagyapának,
hogy undorodik
a füstölt sertésnyelvtől,
nem kér belőle,
mert az az állat szájából való.
– Eszem helyette inkább lágytojást,
jelenti ki jókedvűen.
Nagyapa erre odaszól a nagyinak:
– Miután elkészítetted
a kis finnyásnak a lágytojást,
nehogy elkezdjél varrni,
mert ma Luca napja van,
s aki ilyenkor varr,
bevarrja a tyúkok fenekét,
és nem fognak tudni tojást tojni.
Petinek csak most esik le,
honnét is való a tojás.
Elpirul, s hogy leplezze magát,
megeszik egy szeletet
a füstölt sertésnyelvből is.
Közmondások
Nagyapa kopasz.
Amióta azt olvasta,
hogy az okos haj
elhagyja a buta fejet,
parókát hord.
Múltkor meglátogatta
az egyik távoli rokona,
akit nagyon régen nem látott.
Amikor találkoztak,
a vendég levette a kalapját,
majd megsimogatva
kopasz fejét,
csak ennyit mondott mosolyogva:
– A buta haj elhagyja az okos fejet.
Nagyapa nem tudott
megszólalni a meglepetéstől.
Hát így higgyen az ember
a közmondásoknak.
Piros hó
Apu és anyu összevitatkoztak,
aminek az lett a vége,
hogy apu elköltözött.
Másnap sms-t írt anyunak,
mindenért elnézést kért,
csak bocsásson meg neki.
Én is kértem anyucit,
béküljenek ki,
közeledik a karácsony,
szeretném, ha apu visszaköltözne.
Anyu azt válaszolta,
majd akkor, ha fehér hó helyett
piros fog hullani.
Erre a piros színű gyurmából
csináltam egy piros hóembert.
Amikor anyu meglátta,
nem hitt a szemének.
Én meg azt mondtam neki,
nem tehetek róla,
ha piros hó esik,
az ember olyan színű hóból
építi a hóembert,
amilyen van.
Kakaslépés
Nem szeretem, ha télen
már délután sötét van.
Ne félj, karácsony után majd
kezdenek hosszabbodni a
a nappalok, magyarázza a nagyi.
Minden nap egy kakaslépéssel,
mondja a nagyapó.
Igen ám, de nekünk
nincs is kakasunk,
szólal meg a kisöcsém,
aztán hozzáteszi:
Kakast akarok karácsonyra,
egy igazi kiskakast, kukurikú!
De mi lesz, ha két kis
kakas összeveszik?
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)
A legrosszabb az, hogy titoktalan a világ. Kisebb koromban sok érdekes, sőt csudálatos dolgokkal, lényekkel, emberekkel találkoztam, s minden hatalmas és változatos volt. Mára összementek és kifakultak. Persze, ebben is van jó – a részletekben olyan érdekes elveszni. Már ha – amint Gazda mondaná – van valakinek ilyesmire érzéke. Nekem, úgy vélem, van. Annak ellenére, hogy nagy kutya lettem, még mindig jó kihasalni a fűbe, elnézni a fehér csíkos fűszálakat, a szirombontó virágokat, a lepkék cikázását, s jó sétálni, bámészkodni, beleolvasni a könyvekbe. Ezt egyébként az emberek életnek mondják. Bár nekik hozzátartozik a munka is.
– A divat az divat! Mindenki csak a műkorcsolyázásról beszél. A nyulacskák még nem sokra jutottak vele, komolytalan népség. Hanem a borzok meg a sündisznók! És miután elkészült a jégpálya, Medvét is láttam korcsolyázni. Micsoda nyolcasokat írt le, majd kipukkadtam a nevetéstől! De most elmondom, mi történt az öreg Vakondokkal. Ez igazán a csudák csudája.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy széles folyó. Annak a folyónak mind a két partján volt egy királyság. Egymással szemben állt az öbölben a két királyi palota, és kicsit távolabb a két lakótorony.
Miért utálta egymást a két királyság, már senki nem tudta, de ez volt a hagyományuk.
Napraforgóvár királya türelmetlenül sétálgatott fel-alá az Ezüstszirom Palotában. Marwát, a jóságos boszorkányt várta. Szépséges leánya, Emília ugyanis hetek óta semmi mást nem volt hajlandó enni, mint gránátalmamagot. Az öreg király aggodalma napról napra nőtt, míg tündérszép leánya egyre csak fogyott, s mást sem csinált, mint egy aranyhintón érkező csodaszép tekintetű hercegről álmodozott.
Az anyanyelv mibenlétének meghatározása nem egyszerű, Szépe György nyelvészprofesszor, szemiotikus szerint az a nyelv, amelyet elsőként birtokol a gyermek. Az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul, és amellyel a beszélőt anyanyelvi beszélőként azonosítják, a legjobban ismert és a legtöbbet használt nyelv. Amikor a kisgyermek beszélni tanul, először utánozni kezdi a hallott mondatok szavainak sorrendjét, de még erősen redukálva. Ezt követi a bővítés korszaka, amikor már a környezete által kiigazított formát próbálja alkalmazni.
Ötperces késésben voltak, mire beültek az autóba. Anyukája, mint minden hétköznap reggel, most is bosszankodva mormogott. Teofil nagytesója égre emelt tekintettel ülte végig az utat az iskoláig, és szinte köszönés nélkül ugrott ki az autóból, hogy berohanjon az épületbe. Az oviba persze bekísérte Teofilt az anyukája. Segített felhúzni a papucsát, megölelte és puszit adott a homlokára, aztán felemelte a mutatóujját, mint minden hétköznap reggel, hogy figyelmeztesse kisfiát: késni nem szép dolog!
Momi odafutott a zongorához, óvatosan megérintette a tetejét, ami elég forrónak tűnt. – Inkább ülj le itt az árnyékban, pihenj egyet, gyönyörködj a rózsákban.
– Köszönöm, inkább állva maradnék – mondta a zongora, és tétován lépett egyet oldalra. – A virágok pedig tényleg szépek. A híres Rózsakeringő jut róluk eszembe.