Luca
Peti azt mondja nagyapának,
hogy undorodik
a füstölt sertésnyelvtől,
nem kér belőle,
mert az az állat szájából való.
– Eszem helyette inkább lágytojást,
jelenti ki jókedvűen.
Nagyapa erre odaszól a nagyinak:
– Miután elkészítetted
a kis finnyásnak a lágytojást,
nehogy elkezdjél varrni,
mert ma Luca napja van,
s aki ilyenkor varr,
bevarrja a tyúkok fenekét,
és nem fognak tudni tojást tojni.
Petinek csak most esik le,
honnét is való a tojás.
Elpirul, s hogy leplezze magát,
megeszik egy szeletet
a füstölt sertésnyelvből is.
Közmondások
Nagyapa kopasz.
Amióta azt olvasta,
hogy az okos haj
elhagyja a buta fejet,
parókát hord.
Múltkor meglátogatta
az egyik távoli rokona,
akit nagyon régen nem látott.
Amikor találkoztak,
a vendég levette a kalapját,
majd megsimogatva
kopasz fejét,
csak ennyit mondott mosolyogva:
– A buta haj elhagyja az okos fejet.
Nagyapa nem tudott
megszólalni a meglepetéstől.
Hát így higgyen az ember
a közmondásoknak.
Piros hó
Apu és anyu összevitatkoztak,
aminek az lett a vége,
hogy apu elköltözött.
Másnap sms-t írt anyunak,
mindenért elnézést kért,
csak bocsásson meg neki.
Én is kértem anyucit,
béküljenek ki,
közeledik a karácsony,
szeretném, ha apu visszaköltözne.
Anyu azt válaszolta,
majd akkor, ha fehér hó helyett
piros fog hullani.
Erre a piros színű gyurmából
csináltam egy piros hóembert.
Amikor anyu meglátta,
nem hitt a szemének.
Én meg azt mondtam neki,
nem tehetek róla,
ha piros hó esik,
az ember olyan színű hóból
építi a hóembert,
amilyen van.
Kakaslépés
Nem szeretem, ha télen
már délután sötét van.
Ne félj, karácsony után majd
kezdenek hosszabbodni a
a nappalok, magyarázza a nagyi.
Minden nap egy kakaslépéssel,
mondja a nagyapó.
Igen ám, de nekünk
nincs is kakasunk,
szólal meg a kisöcsém,
aztán hozzáteszi:
Kakast akarok karácsonyra,
egy igazi kiskakast, kukurikú!
De mi lesz, ha két kis
kakas összeveszik?
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. decemberi számában)
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!
Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő azt mondta:
– Én ugyan nem megyek Afrikába. Túl hosszú az út oda és vissza is. És azok az íztelen afrikai békák, pfuj. Az itteniek sokkal szaftosabbak! Hát még az afrikai karmosbéka! Tavaly az egyik úgy belekarmolt az arcomba, míg a csőrömben ficánkolt, hogy még mindig megvan a nyoma. Ne legyen Gólya Géza a nevem, ha még egyszer Afrikába megyek!
Az utca végén mesebeli volt a táj. Kis patak, mely az erdő mellett tóvá szélesedett. A patak partján tengernyi virág nyílt, kusza összevisszaságban tarkállt valamennyi, de mintha mégis a búzavirág lett volna túlsúlyban. A tavacskát nádas övezte, melyben ki tudja, milyen ritka madarak fészkeltek, a hangjuk alapján többféle lelhetett itt menedéket.
Ha Jakubecz Márta jelleme híven tükrözi a legutóbbi meseregénye történéseit, akkor én gondolkodás nélkül rábíznám a sorsomat. Sőt! Ha gyerek lennék, az ő könyvében szeretnék élni. A tisztaság Tüskevárában, tündérek és jóságos állatkák között. A tisztaság Tüskevára elnevezés a csodanádast illeti, ahol Kornél apó egyfajta Matula bácsi, a bölcs és jólelkű, magányos öregember.