Abara
Laborc partján
áll Abara,
van vagy százhúsz
agg agara,
egyik lassúbb,
mint a másik,
mindegyiken
bolha mászik.
Üresen kong
a kamara,
éhen halunk,
rí Tamara.
Nyugtatja a
lányt Abara,
van az égnek
még madara.
kis gyertyába
lett szerelmes.
Templomtornyon
öreg héja,
boldogságnak
bú a héja.
Bodrogszentes
Bodrogszentes,
Bodrogszentes,
talán a jövő
majd szebb lesz,
pirul a nap,
boldog, rendes,
kis gyertyába
lett szerelmes.
Templomtornyon
öreg héja,
boldogságnak
bú a héja.
Kulcsár Ferenc
a domb mögött
maga mögé
dob egy rögöt.
Kiskövesd
Szőlőlelkű Kiskövesd,
Belzebubot ne kövesd,
Tilalmaska az ördögé,
rajzoljál kört magad köré.
Hosszú-kőtelke, Macskás,
összedőlt a farakás,
azt kelepeli a gólya,
nyávogás jön ki alóla.
Kökörcsines gyalogút,
mellette egy gémeskút,
finom a víz, olyan tiszta,
Benkő Géza mind kiissza.
Kisdobra
Nem verem én
nagy dobra,
meseszép hely
Kisdobra.
Nem láttam még
ilyen portát,
nem esznek, csak
dobos tortát.
Berek alja,
Borsószer,
komámasszony
babot mer.
Hasadt a zsák,
egye fene,
merne inkább
lyukat bele.
Eperjes
Aki nem járt Eperjesen,
nem kap földiepret,
másszon fel az eperfára,
arról talán szedhet.
Itt született Hamvas Béla,
hamvas arcú angyal,
minden este epret evett
egy nagy vaskalappal.
Kirakókocka a város,
ínyencnek ajándék,
egyszínű mind a hat oldal,
remek gyerekjáték.
Ágcsernyő
Tisza szélén
van Ágcsernyő,
boszorkája
kárörvendő,
szánon siklik,
ráz egy csengőt,
megveszi az
óesztendőt.
Ágcsernyőn a
vásártéren
rackajuhra van
még pénzem,
csavart szarva,
hosszú szőre
sokat ér majd
egykettőre.
Nagykövesd
Nagykövesden élő a múlt,
nagyot néz rád a szőlőszem,
Károli Gáspárnak szobrán
megpihen a hű ökörszem.
Nagykövesdi bús várromnak
udvarán hét tündér táncol,
kőkútjában a telihold
elolvad a boldogságtól.
Bodrogszög
Bodrogszögön
az alvégen
szomorúak
az ott lakók,
több a csillag
felvég fölött,
nem fi zetnek
többé adót.
Bodrogszögnek
hű bírája
fején találja
a szöget,
ki megleli a
kör sarkát,
az vessen majd
reám követ.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!