Abara
Laborc partján
áll Abara,
van vagy százhúsz
agg agara,
egyik lassúbb,
mint a másik,
mindegyiken
bolha mászik.
Üresen kong
a kamara,
éhen halunk,
rí Tamara.
Nyugtatja a
lányt Abara,
van az égnek
még madara.
kis gyertyába
lett szerelmes.
Templomtornyon
öreg héja,
boldogságnak
bú a héja.
Bodrogszentes
Bodrogszentes,
Bodrogszentes,
talán a jövő
majd szebb lesz,
pirul a nap,
boldog, rendes,
kis gyertyába
lett szerelmes.
Templomtornyon
öreg héja,
boldogságnak
bú a héja.
Kulcsár Ferenc
a domb mögött
maga mögé
dob egy rögöt.
Kiskövesd
Szőlőlelkű Kiskövesd,
Belzebubot ne kövesd,
Tilalmaska az ördögé,
rajzoljál kört magad köré.
Hosszú-kőtelke, Macskás,
összedőlt a farakás,
azt kelepeli a gólya,
nyávogás jön ki alóla.
Kökörcsines gyalogút,
mellette egy gémeskút,
finom a víz, olyan tiszta,
Benkő Géza mind kiissza.
Kisdobra
Nem verem én
nagy dobra,
meseszép hely
Kisdobra.
Nem láttam még
ilyen portát,
nem esznek, csak
dobos tortát.
Berek alja,
Borsószer,
komámasszony
babot mer.
Hasadt a zsák,
egye fene,
merne inkább
lyukat bele.
Eperjes
Aki nem járt Eperjesen,
nem kap földiepret,
másszon fel az eperfára,
arról talán szedhet.
Itt született Hamvas Béla,
hamvas arcú angyal,
minden este epret evett
egy nagy vaskalappal.
Kirakókocka a város,
ínyencnek ajándék,
egyszínű mind a hat oldal,
remek gyerekjáték.
Ágcsernyő
Tisza szélén
van Ágcsernyő,
boszorkája
kárörvendő,
szánon siklik,
ráz egy csengőt,
megveszi az
óesztendőt.
Ágcsernyőn a
vásártéren
rackajuhra van
még pénzem,
csavart szarva,
hosszú szőre
sokat ér majd
egykettőre.
Nagykövesd
Nagykövesden élő a múlt,
nagyot néz rád a szőlőszem,
Károli Gáspárnak szobrán
megpihen a hű ökörszem.
Nagykövesdi bús várromnak
udvarán hét tündér táncol,
kőkútjában a telihold
elolvad a boldogságtól.
Bodrogszög
Bodrogszögön
az alvégen
szomorúak
az ott lakók,
több a csillag
felvég fölött,
nem fi zetnek
többé adót.
Bodrogszögnek
hű bírája
fején találja
a szöget,
ki megleli a
kör sarkát,
az vessen majd
reám követ.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)
Ha Jakubecz Márta jelleme híven tükrözi a legutóbbi meseregénye történéseit, akkor én gondolkodás nélkül rábíznám a sorsomat. Sőt! Ha gyerek lennék, az ő könyvében szeretnék élni. A tisztaság Tüskevárában, tündérek és jóságos állatkák között. A tisztaság Tüskevára elnevezés a csodanádast illeti, ahol Kornél apó egyfajta Matula bácsi, a bölcs és jólelkű, magányos öregember.
De hát milyen a világ? Harmadnapra elfelejtik még azt is, hogy a világon volt. Ott van még a három. Van kikkel törődni. Itt van ez a Vándor! Nap mint nap keresni kell. Ahogy reggel kiment a házból, csak az esti szürkület vetette haza nagyobbacska korában. Most még kicsi, csak a sut tetején barangol összevissza, míg le nem pottyan a konyha földjére. Olyankor nagyokat nyekken, de mintha mi sem történt volna, tovább araszolgat, csontja se törik.
A legrosszabb az, hogy titoktalan a világ. Kisebb koromban sok érdekes, sőt csudálatos dolgokkal, lényekkel, emberekkel találkoztam, s minden hatalmas és változatos volt. Mára összementek és kifakultak. Persze, ebben is van jó – a részletekben olyan érdekes elveszni. Már ha – amint Gazda mondaná – van valakinek ilyesmire érzéke. Nekem, úgy vélem, van. Annak ellenére, hogy nagy kutya lettem, még mindig jó kihasalni a fűbe, elnézni a fehér csíkos fűszálakat, a szirombontó virágokat, a lepkék cikázását, s jó sétálni, bámészkodni, beleolvasni a könyvekbe. Ezt egyébként az emberek életnek mondják. Bár nekik hozzátartozik a munka is.
– A divat az divat! Mindenki csak a műkorcsolyázásról beszél. A nyulacskák még nem sokra jutottak vele, komolytalan népség. Hanem a borzok meg a sündisznók! És miután elkészült a jégpálya, Medvét is láttam korcsolyázni. Micsoda nyolcasokat írt le, majd kipukkadtam a nevetéstől! De most elmondom, mi történt az öreg Vakondokkal. Ez igazán a csudák csudája.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy széles folyó. Annak a folyónak mind a két partján volt egy királyság. Egymással szemben állt az öbölben a két királyi palota, és kicsit távolabb a két lakótorony.
Miért utálta egymást a két királyság, már senki nem tudta, de ez volt a hagyományuk.
Napraforgóvár királya türelmetlenül sétálgatott fel-alá az Ezüstszirom Palotában. Marwát, a jóságos boszorkányt várta. Szépséges leánya, Emília ugyanis hetek óta semmi mást nem volt hajlandó enni, mint gránátalmamagot. Az öreg király aggodalma napról napra nőtt, míg tündérszép leánya egyre csak fogyott, s mást sem csinált, mint egy aranyhintón érkező csodaszép tekintetű hercegről álmodozott.