Nyár
Méz szaga bódít, zümmög a nyár,
Szép dala szólít, messzire szállj:
Vár a kék tenger, hűs csobbanás,
Limonádéban jégkoccanás.
Folyik a napfény, aranypatak,
Kell most a napkrém, szalmakalap.
Puncs, vanília, citrom, csoki –
Nótázik a fagyis kocsi.
Izzik a hőség, izzad a kéz,
Port köhög a föld, bárhova lépsz.
Vakít a nap, szemed káprázik,
Az ég alatt délibáb játszik:
Kötéltáncol ökörnyálon,
Sárkányt röptet pókfonálon;
Pipacspöttyös rétek felett
Sóhajt tüzes leheletet.
Ha feljön a hold, s az est leszáll,
Lámpád legyen szentjánosbogár.
Tücsök ciripel esti mesét;
Nyársárkány is lehunyja szemét.
Vihar
Viharistenek küzdenek
Dúltfekete felhő felett:
Villámostor csattanása,
Csatamének dobbantása
Szikrázik a sötét égen,
Dörren nagyot visszhangmélyen.
A harc olyan rémületes,
Még a föld is beleremeg.
Álmából ébred a felhő:
Hol az ütközet, a zengő?
Tótükörben jól megnézi,
Úgy megijed, elkezd sírni:
Potyognak az esőcseppek,
Virágokat megöntöznek,
Tó tükrének inni adnak,
Míg könnyei elapadnak.
Akkor aztán megkönnyebbül,
A szél szárnyán tovalendül.
Hoppon maradt viharisten,
Kinek többé földje nincsen,
Hazabaktat paripáján
Szivárványív színes útján.
(Karantének)
Gyereknap közeledtével hosszan eltűnődik a rovatszerkesztő, hogyan ünnepelhetné meg releváns és érdemi tartalommal a napot. Hogyan lehetne olyan olvasnivalót vagy időtöltést ajánlani, ami újdonsággal szolgál? Minek örülnek közösen a családok, ami nem mindennapi élményt nyújt? Hiszen hétköznapi szokás az esti közös meseolvasás, és hétköznapi szokás a digitális szórakozás már a gyermekek körében is. – A természetbe kívánkozó nagycsaládoknak a korábban megjelent népi gyermekjáték-összeállításunkat, és az otthonülőknek is kulturális örökségünkhöz visszakapcsoló programot ajánlunk.
Hol volt, hol nem volt, réges-régen, világtenger idejében, mikor a teremtett világ még teljesen máshogy festett, mint napjainkban, mikor a nagy, borongós szárazföldek még kevesebben voltak, ám annál több vidám kis sziget meredt ki hetykén az óceánból, és rettentő sok hajó járta a végtelen vizeket, volt egyszer egy tizenkét árbócos, világtengerjáró vitorlás.
Pocak hosszas keresés után az almafa tövében találta meg Cinit. Sajnos, a derék eb orra nem volt már a régi. Azelőtt csak beleszagolt a levegőbe, és máris tudta, hány macska jár az utcában, melyik szomszédnál mi fő a fazékban, merre tart a postás a levelekkel, és ha leszáll a bicikliről, sántít-e még a kutyaharapástól.
Cini éppen szunyókált. Ki sem nyitotta a szemét a kutya közeledtére, csak a bajsza rándult néha, az is csak egy szemtelen légy miatt.
Pici és Boróka, az ikertündérek egyszerűen nem tudnak elaludni ezen a titokzatos éjszakán. Az egymást keresztező sok kis folyosóból, teremből álló tündérvárra rátelepedett az éjszaka, bár holdfényben fürdik a pompás palota, mégis néhány szobában, főleg a titkos folyosókon koromsötét honol.