Nádasi Krisztina: A bölcs papagáj – indiai mese nyomán

Volt egyszer egy szorgos szegény ember, akinek volt hét gyermeke: hat fiú meg egy lány. A fiúk szorgosan dolgoztak a rizsföldeken, a lány, Csírí, pedig rendben tartotta a konyhát és főzött rájuk. Csírí szerette az életét, élvezte a munkát, fivérei dicséretét.

Aztán egyik nap a legidősebb bátyja megházasodott. Nagydarab, tenyeres-talpas lányt vett el, aki átvette a háztartás irányítását.

– Bánj a húgommal úgy, mint egy hercegnővel – kérte őt az ifjú férj.

A menyecske így hát csak azt hagyta, hogy Csírí kisebb munkákban segítsen. De Csírí szomorú volt. Ő akart a bátyjairól gondoskodni.

Aztán egy másik fivér is asszonyt hozott a házhoz.

– Bánj a húgommal úgy, mint egy hercegnővel – kérte őt is az újdonsült férj.

Mivel már két menyecske dolgozott a háztartásban, Csírínek semmi dolga nem akadt a konyhában.

Kiment a mezőre, hogy nézze, ahogy erős bátyjai a földet művelik, leült a rizsmezőt szegélyező óriási aranyesősor alá, és sóhajtozott.

Egy papagáj szállt le a bokor erős ágára.

 Ne búsulj, Csírí, így van ez rendjén – mondta.

– Tudom – válaszolta a lány a papagájnak –, de fáj, hogy semmi szükség nincs rám. Most mihez kezdjek?

– Törődhetnél valamivel, amiben ügyes vagy. Hozd létre a szépséget!

A papagáj ezzel elrepült, és Csírí, látva szárnyai színpompáját, máris tudta, mit fog cselekedni. Visszaszaladt a házba és elővette a fonáshoz használatos gyékényleveleket. Térült-fordult, festéket főzött, beáztatta a növényt, majd kitette a napra száradni. Másnap kiült az árnyékba és káprázatos gyékényszőnyeget font: kék és piros papagájok táncoltak rajta.

Két sógornője nem hitt a szemének.

– Csírí, bámulatos tehetség vagy! – mondta az idősebbik sógornő, mire Csírí neki ajándékozta a szőnyeget. Másnap font egy újabb szőnyeget, ezúttal sárga leopárdot ábrázolót, és a fiatalabbik sógornőjének adta.

Csírí minden nap gyékényt színezett és szőnyeget font. A faluból csodájára jártak az asszonyok a lány híres tehetségének. Felfigyeltek rá az ifjak is, akik sorban jöttek megkérni a kezét, de Csírí mindnek nemet mondott.

– Nem akarok még férjhez menni – magyarázta a lány édesapjának –, fiatal vagyok még, szeretnék veletek maradni és sok gyékényt fonni.

Apja beleegyezett a lány döntésébe, hisz nagyon szerette Csírít.

Azonban egy nap a tartomány, Keralá hercege is követet küldött, vásároljon a lánynál gyékényt. Amikor Csírí meghallgatta a követet, kétségbe esett. Kiszaladt a földekre, nézte a rügyező rizst az immáron zöldbe borult aranyeső alatt. Nem várakozott sokáig, hamarosan megjelent a bölcs papagáj.

Csírí elmesélte neki, mi történt.

– Ha túl szép gyékényt szövök neki, minden bizonnyal feleségül kér, én pedig nem akarom elhagyni a szülőföldem – sírta el magát a lány. – Tudom, hogy igazságosnak ismerik, de azt hallottam, már két felesége is van, nem akarok én lenni a harmadik. Viszont ha nem elég szép a gyékény, megsértem, és ez nem illendő.

A papagáj így szólt:

– Ígérd meg a követnek a gyékényt s készíts zöld festéket. Még a mai nap folyamán küldök hozzád valakit. Tégy úgy, ahogy mondja.

A lány visszaszaladt a házba. Csodálatos, aranysárgán csillogó zöld festéket főzött, sógornői csak ámultak rajta. Csíri megfestette a gyékényszálakat és kitette őket a napra. Este, amikor beszedte őket, egyszer csak suttogást hallott az erdőből:

– Gyere velem, festő leány!

Csírí emlékezett a papagáj tanácsára, így bemerészkedett az erdőbe. A susogó hang hívta egyre beljebb s beljebb a sötét dzsungelbe.

– Megérkeztünk – mondta a hang. – Úgy hallottam, bajban vagy, és én is segítségre szorulok. Mondd, hozzám jönnél feleségül?

Csírí nem látta kérőjét, csupán mély hangját hallotta. Ám tudta, ha férjhez megy még napkelte előtt, a herceg nem viheti el a palotába, így igent mondott.

Egy óriási smaragdzöld kígyó tekergőzött elő a levelek közül.

– Akkor ezennel feleségem vagy – jelentette ki.

Csírí megijedt, de szavát nem vonta vissza. Azt is tudta, mit kell tennie a zöld festékkel.

– Fontos dolgom van, uram – mondta tisztelettel a hatalmas kígyónak. – Egy napra vissza kell térnem a házunkhoz. Megengeded, kérlek?

A kígyó visszakísérte Csírít apjához, és megígérte, hogy másnap eljön érte.

A lány beszaladt a házba, gyertyát gyújtott és megfonta a szőnyeget a szépséges aranyzöld gyékényből. Amikor virradt és bemutatta a követnek, a hercegi küldött szóhoz sem jutott az ámulattól.

– Ha a herceg kérdi – mondta a lány –, a gyékény a férjemet ábrázolja.

A követ egy zacskó aranyat hagyott Csírínek és máris felkerekedett. A ház népe viszont körbevette a lányt.

– Nem mehetsz férjül egy óriáskígyóhoz! – mondta az apja.

– Felfal a nászéjszakán! – hüledezett az egyik sógornője.

– Kígyógyermeket akarsz kebleden melengetni? – kérdezte a másik.

A lány nyugtatta őket.

– Ne aggódjatok, minden rendben lesz!

Ekkor kisiklott az erdőből a kígyó. A ház népe ijedten rebbent szét, de Csírí bátran állt az aranyzöld szörny előtt, mely nappali fényben még hatalmasabbnak tűnt, mint az erdő sötétjében.

– Mehetünk – mondta neki a lány.

Együtt mentek vissza a kígyó fészkébe. Amikor a kígyó a lányhoz simult, Csírí meglepődött, milyen meleg és puha a bőre.

– Nem irtózol tőlem? – susogta a kígyó.

– A papagáj már kétszer segített bajomon, hiszek neki. És te is kedves vagy velem. Kifejezetten kellemesen érzem magam veled.

A lány átölelte a kígyót és hozzábújt, mire láss csodát, a kígyó daliás ifjúvá változott. Karját Csírí köré fonta.

– Még a nevemet sem kérdezted soha – mondta neki. – Én vagyok Keralá hercege, akit egy gonosz varázsló elvarázsolt. Csak most vedlethettem le kígyóbőrömet, hogy egy olyan lány lett a feleségem, aki nem akart engem férjül, mégis szívesen hozzám jött.

– De én úgy hallottam, már van feleséged – értetlenkedett a lány.

– Az csak buta pletyka. Mióta az erdőbe menekültem és megismertelek, csak téged akarlak. És azt is tudom, nem szeretnéd elhagyni a falut. Építtetek hát egy nyári palotát a közelben, s itt fogunk lakni. Jó lesz?

Csírí olyan boldog volt, mint még soha. Hazavitte Keralá hercegét, bemutatta apjának s családjának, mire oly nagy ünnepséget csaptak, hogy a szomszéd faluig elhallatszott.

Csírí és a herceg azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 20-i számában.)