Tízéves lett a Helka! Nyulász Péter nagyszerű trilógiájának első kötete 2011-ben jelent meg először, és rögtön az Év Gyermekkönyvének választották, nem érdemtelenül. A szerző már-már tolkieni mesevilágot alkotott magyarországi helyszínekkel, ahol a törékeny harmóniát, a Víz, a Part és az Erdő népeinek békés egységét fenyegető sötét erők ellen újra és újra harcba szállnak azok, akiknek örökül kapott kötelessége tiszta szívvel és józan ésszel őrködni a rend felett.
A cselekmény lendületesen indul, hamar az események közepébe csöppenünk, minden főbb szereplő felvonul az elején. Már az első oldal koboldlábak neszezését és boszorkányszárnyak suhogását ígéri, és minden kötettel emelkedik a tét. Manók, varázslók, lidércek, sziporkák, csordásfarkasok és egyéb bűbájos csodalények nyüzsögnek a színen. Játékos, beszélő nevet viselő alakok ők, mint Nóniusz, a főlovász, Rigó Jancsi, a kiskukta vagy a nagyhangú szakácsmester, Ravi úr (bizalmasainak csak Ravi Oli).
Nagy kalandok, csaták, kémkedés, vándorlás, mágia – csupa izgalom, ami miatt az olvasó, legyen az felnőtt vagy gyerek, falja majd a lapokat. Igazi belefelejtkezős, nyári olvasmány mindhárom kötet, a Balaton miatt is, aminek ezer színét vonultatja fel, az ezüstön, haragoszöldön és az üde kéken át a merengő ólomszürkéig. Mesevilágba repít, mégis megismerhetjük belőle a Bakony és a Bükk fenséges erdeit holdviolástul, gímpáfrányostul, ördögcérnabogyóstul. Megtudhatjuk a kövek történetét, megleshetjük a sziklák születését, körbejárva a Balatont Tihanyból indulva Füreden át Egerszalókig, közben némi alföldi kitérőt is teszünk.
Olvashatunk benne eredeti és fantáziadús keletkezéstörténeteket, például a Szent György-hegyi bazaltorgonákét vagy a szentbékkállai kőtengerét, miközben bemutatja ezeket a valóban létező, klassz helyszíneket. Kedvet csinál meglátogatni a karcagi Zádor hidat vagy barangolni egyet a Gaja-patak völgyébe, és még vagy tucat hazai helyszínre, amelyeket a könyvek végén be is azonosít. A borítók belső oldalán tetszetős térképeket is találunk, amelyeken követhető, épp merre járnak a hősök, és hogy a több szálon futó, néha már túlságosan is szerteágazó cselekmény merre zajlik éppen.
Ez a burkolt tanítói igény nemcsak a helytörténeti érdekességek szintjén vagy a hínárfajták ismertetésében mutatkozik meg, hanem abban a magas színvonalú, igényes nyelvhasználatban, abban a gazdag és pazar szókészletben, amivel a szerző kényeztet minket. Zsomboly, csihatag, termik: csak néhány önkényesen kiragadott példa abból a sokszínű régies, tájnyelvi vagy épp szakszókincsből, amiből Nyulász Péter merít.
Biztosan nem véletlen, hogy egyre több iskolában választják kötelező olvasmánynak a Helkát, hisz a fentieken kívül egyéb érdemei is vannak, de talán ebből a szempontból a legfontosabb, hogy olyan értékrendet képvisel, amit bármely közösség örömmel vall magáénak: hűség, bátorság, jó szándék, titoktartás – hogy csak a legfontosabb erényeket említsem. Burkolt formában számos helyen figyelmeztet arra is, hogy nem minden és mindenki az, aminek elsőre látszik, úgyhogy nem érdemes elhamarkodottan ítélkezni. Biztosít arról, hogy a nagy egészben mindennek megvan az értelme, akkor is, ha te még nem tudod, mi az, és hogy mindenkire szükség van, nemcsak az óriásokra és a nagyobbacskákra, hanem az egészen aprókra is ahhoz, hogy tényleg kerek legyen a történet. A kalandokon, próbatételeken keresztül úgy mesél barátságról, felelősségről, csapatmunkáról és összetartozásról, hogy az semmiféle további magyarázatra nem szorul, könnyedén érthető és átélhető a gyermekek számára. Nyolc-kilenc évesek már önállóan olvashatják, de esti felolvasáshoz fiatalabbaknak is jó szívvel ajánlom.
És talán az is lehet, hogy ha a titokzatos bükki őserdő égerlápi oskolájának tudós magisztereitől hallják, még az unalmas „magadnak tanulsz, fiam” intelem is sokkal hihetőbben hangzik, nem igaz? Érdemes kipróbálni!
Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai. Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2011
Nyulász Péter: Ciprián – A Balaton hercege. Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2014
Nyulász Péter: Kamor – Helka menyegzője. Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2016
Ma éppen csendes volt a ház, nem hallatszott sem kacagás, sem a kis lábak dübörgése. Sára ugyanis szomorúan szipogott a kanapé támlájára borulva. Az öreg heverő vigasztalón ölelte, a napocska csalogatóan villantotta meg sugarait, de a kislány ebből semmit nem vett észre. Leheletével bepárásította az ablakot, és pici ujjával szívecskét rajzolt rá.
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!