Szilágyi Diána: Maléna kertje oly csodás! – Molnár Krisztina Rita meseregényéről

2021. július 25., 06:59

Molnár Krisztina Rita rajongója lettem, ami azzal kezdődött, hogy vettem a tízéves gyerekemnek egy könyvet, ami végül engem szippantott be teljesen. Saját örömömre nem szoktam young adult irodalmat vagy meséket olvasni, de érdekel, hogy mi foglalkoztatja a gyerekeimet, és először mindig belenézek abba is, amit a kezükbe adok. Azonban ritkán fordul elő, hogy késztetést érzek arra, hogy végig is olvassam, sőt megszerezzem a második kötetet is. Aztán pedig szép lassan minden mást is, ami fellelhető az írónőtől… 

Mentségemre szolgáljon, hogy a Maléna kertje alcíme Mese gyerekeknek és felnőtteknek, és meggyőződésem, hogy valóban elég univerzális ahhoz, hogy nagyjából iskolás kortól kezdődően több korosztály is megtalálja benne a számára érdekes tartalmat.

Korábban is feltűnt már, hogy a Naphegy Kiadó könyveit mindig mennyi szépség lengi körül; különleges és nívós kiadványok. A Maléna kertje pedig, köszönhetően Simonyi Cecília illusztrációinak, kiemelkedően szépre sikerült. A kézbe venni jó, keménytáblás kötet már a türkizben játszó, ötletes borítóval megragadja a figyelmet, és azzal kecsegtet, hogy valami hasonlóan formabontó történet várakozik mögötte. Belül különleges rézkarcokat, és további nyolc, teljes oldalas, szemet gyönyörködtető, színes kollázst találunk, amelyek önálló művészeti alkotásként is megállják a helyüket, miközben minden apró részletükben a történetre rezonálnak. Nagyon jó elveszni bennük és elidőzni a finoman megmunkált jelképek rendszerében. „Maléna kertje oly csodás! A fű, a tölgyfa és a hárs nyugalma átölel! Utas, pihenj meg itt, ha erre jársz!” Az egész kötet azt sugallja, hogy pihentető, lelket simító, kellemes és tartalmas időtöltést vár a belemélyedőre, és valóban nem is okoz csalódást. A vastag papírra nyomott, igényes kötet minden oldala tükrözi a gondosságot és a szeretetet, amivel készült, tényleg szinte a luxus érzetét adva az olvasónak. A minőség pedig nemcsak a külcsínen figyelhető meg, hanem a regény tartalmát és formai elemeit is áthatja.

Lassú cselekményszövés jellemzi, ráérősen építkezik, amely magában hordja annak a veszélyét, hogy nem tudja az első pár oldallal megragadni a fiatal olvasó figyelmét. Azonban ha sikerül leküzdenünk ezt a melankolikus, némileg eseménytelen húsz-harminc oldalt, akkor már együtt izgulhatunk Málival, hogy vajon teljesül-e a nagy álma.

A főszereplő a különleges nevű Füge Maléna. Csendes, szabálykövető, kissé koravén, magányos tízéves, aki testvér nélkül, sokat dolgozó szülők mellett szinte minden délutánját egyedül tölti otthon, a kertben. Olvasgat és zongoravizsgára készül, miközben titkos eszmecseréket folytat Szibillel. Szibill egy bölcs, kortalan tücsök, aki rengeteget mesél, moralizál és filozofál. Picit szócső, picit vátesz; picit pedig idegesítő, amikor túl didaktikus, ennek ellenére nagyon kedves, ötletes karakter.

Az egész történet kedves, idilli. Kicsit békebeli, Bálint Ágnes világát idéző, nyoma sincs benne a digitális világnak, a kortárs nyomásnak, a reklámok által generált fogyasztási dömpingnek, döntéskényszereknek, semmi olyasminek, ami egy mai tízévesnek teher vagy megküzdendő akadály. Nincs tévé, internet, a mai realitásból semmi sem, leszámítva a ritkán ráérő felnőtteket, pedig a beszélő tücskön kívül nincs benne egyéb csodás, fantasztikus elem. Kicsit olyan, mintha Maléna (itt maradt volna a 80-as évekből) egy elzárt kertben, egy óvó-féltő szeretetbuborékban élne, amin kívül rekedt minden, a külvilágból érkező zaj. Ennek ellenére, talán mert a szereplők annyira szeretetre méltóak, kíváncsi, romlatlan és nyíltszívű gyerekek, ha azonosulni nem is tud velük egy mai tíz-tizenkét éves, izgulni értük és velük örülni biztosan sikerül.

A szerző kifinomult, gazdag szókészlettel és szofisztikált nyelvezettel dolgozik, erős edukációs igény jellemzi. Ezért is tartom különösen ötletes és szerencsés megoldásnak a glosszák alkalmazását. Ezekbe a külön színnel kiemelt kis szövegpanelekbe tudás- vagy ötletmorzsákat helyezett el, de szerencsére jó arányérzékkel, ezért nem akasztják meg feleslegesen a mesét. Megmagyaráz velük egy-egy idegen szót, vagy plusz információval egészíti ki az olvasottakat. A regény végén mellékletet is találunk, amelyben dalszövegek és receptek szerepelnek – hát, ezt a gyerekeim különösen imádták!

A könyv felnőtteket megszólító rétegét átszövik az ókori mítoszok és utalások, főleg Ovidius Metamorphoseséből, amire már a zseniális borító is utal. Ilyen a babérfává változott Daphné, Philemon és Baucis története, vagy az Orpheusz-mítosz. Szerepel benne Ariadné és a Minótaurosz meséje is, a gyerekek számára is izgalmasan elmesélve.

Mivel Szibill hegedül, Máli pedig zongorázik, sokat hallunk Bach, Mozart és Vivaldi művészetéről, de a tudásra szomjas, érdeklődő gyerekek egyéb kultúrtörténeti ismereteket is felcsipegethetnek. Máli anyukája muzeológus, ezért az egyiptomi macskakultusztól kezdve a cikáda fibulán át a kükladikus idolokig változatos témák kerülnek elő.

Ez a művészettörténeti szál a második kötetben lesz igazán hangsúlyos. A Kréta-rajzban ugyanis Máli egy családi nyaralás apropóján megismerteti velünk az Iraklioni Régészeti Múzeum komplett leletanyagát, a mínószi kultúra miniatűr szobrait Kígyóistennőstül, Bikaistenestül, Mákkirálynőstül. Az illusztráció itt is tökéletes kiegészítője a szövegnek, ezúttal főleg akvarell technikát alkalmazva, ami annak köszönhető, hogy Máli nem felejtette otthon a zsebvízfestékét és színpompás kis festményekkel illusztrálta úti naplóját. De beillesztett ide Simonyi Cecília buszjegyet, múzeumbelépőt is, rajta az aranyméhes függővel, valamint festett színes pecsétnyomókat és a phaisztoszi korongot is megörökítette.

Ennek ellenére a Kréta szigetén játszódó cselekményszál önálló történetként értelmezve túl tömény és főleg kultúrtörténeti szempontból érdekes. Értőn, érzékenyen vezeti be a gyerekeket a műelemzés rejtelmeibe, Máli szemével segítve látni, hogy pontosan mi nézni- és csodálnivaló is van a pár centiméteres kükladikus szobrokban. Komoly ismeretterjesztést végez, míg eljutunk a mínószi kultúra fellegvárába, a knósszoszi palotába és a legjelentősebb krétai látnivalók többségéhez: az arkadi kolostorba, Rethymno erődjébe és Európa leghosszabb szurdokvölgyébe, a Tarraiosz folyó vájta Samaria szurdokba is.

Izgalmasabb játék, ahogy a szerző Máli két barátjának bőrébe bújva, bemutatja az ő naplójukat, nyári élményeiket is. A Kréta-rajz tulajdonképpen e három gyerek különböző környezetben eltöltött, egyes szám első személyben megírt nyaralási naplója, bár nem teljesen arányos, hisz Janó és Luca története együtt teszi ki a könyv felét, a másik fele pedig a görög úti élményeket beszéli el.

A szerény körülmények között élő Janó egy kétnapos balatoni kiruccanást leszámítva otthon tölti az időt, segít a nagymamának a ház körül, főz, megtanul horgászni, és picit eseménytelen, barátai nélkül töltött két hetében háborgó kis lelkében igyekszik békét találni. Nem fűlik a foga az íráshoz, rajzolni is csak keveset rajzol a kölcsönkapott, színes tollakkal, de azért becsülettel megörökíti napjait. (Ezeket az illusztrációkat Gyulai György Ákos készítette.)

A második élménybeszámolóban az állatszerető, vidám Luca fecsegi el zsibongó unokatestvérek közt, Nógrádgárdonyban töltött eseménydús két hetét, bohókás, színes ceruzás gyerekrajzokkal is megörvendeztetve az olvasót. A piacozás, a fűszerkert, a vidéki élet minden színe-szaga megjelenik benne, az öntörvényű tyúkocskától kezdve a most született kiscicákon át az órákig tartó borsópucolásig. A szerző nagyon jól visszaadja a dolgos vidéki hétköznapok hangulatát, ahol mindennek és mindenkinek ősidőktől fogva kijelölt helye és értelme van, a gyerekek pedig ezek közt a biztonságos keretek közt szabadon kószálhatnak, ha elvégezték a rájuk bízott ház körüli feladatot. Az örömmel végzett kétkezi munka fáradtságát az esti sorozat előtt ülve kipihenő falusiak egészen reális, hús-vér karakterek lettek, még akkor is, ha itt is visszaköszön valamiféle Szeleburdi család utóérzet. Üdítő és nagyon szórakoztató ez a csapongó és féktelenül vidám falunapló Janó gondterhelt és kissé szomorkás krónikája után, és Maléna picit művi és túl sokat megmutatni akaró művészettörténeti beszámolójához képest. Egyértelműen ez a könyv legerősebb része és ez hasonlít leginkább egy gyermekközönséget megszólítani vágyó, kalandos meséhez. Olvasása közben kicsit konszolidáltabban, magyar viszonyok közt, de mókás hangulataiban felidéződik Brunella Gasperini bolondos famíliája és a San Mametében töltött önfeledt napok, ami a nagy család akolmelegében, a sok unokatestvér közt töltött nyarak végtelen szabadságával és elvehetetlen élményeivel ajándékozza meg a gyerekeket. 

Az illusztrációknak nagyon szép, felfelé haladó íve van, ahogy az érzelmeit botladozó szavakba és suta képecskékbe öntő kisfiútól a Pöttyös Panni vizuális világát idéző, humoros, színes gyerekrajzokon át eljutunk a krétai akvarellekig. A repülőgép landolása után szinte elborít minket a sok fény, kibomlanak a színek, vörösök, kékek, aranysárgák és telt narancsok borulnak a papírra. A leanderek és murvafürtök színorgiája, a virágzó kakukkfű a kolostorkertben és persze a tenger, a tenger, a tenger ezernyi, megunhatatlan kékje. Nagyon erősen megtámogatja, szinte fel is oldódik a szöveg szárazsága ebben a tobzódó színkavalkádban, élvezhetőbbé és befogadhatóbbá teszi azt. 

Krétára induló családoknak ezért rögtön a kezébe adnám, és nosztalgiázóknak is ajánlanám a kötetet, mert az élmény feldolgozásában nagy segítség; felnőtteknek pedig remek kedvcsináló a görög szigethez.

A Maléna kertjéhez képest érezhető, hogy a szerző itt már hajlandó többet megmutatni az önfeledt gyerekléten túli világ szürkébb oldalából. Ahogy a három gyerek kilép a kert védettségéből és elutazik, úgy nyílik ki a szemük a nehézségekre. Janó ugyan nem megy messze, ő befelé utazik, a „kötelező” naplóírás segítségével, amely saját, belső világával való szembenézésre ösztönzi; egy esős délutánon előkerült fénykép pedig szembesíti az édesanyja hiánya feletti bánattal. Luca rácsodálkozik egy tisztességesen dolgozó, őstermelő család és a vidéken élők mindennapi nehézségeire, de a legnagyobb sokk egyértelműen Malénát éri, aki amellett, hogy a szigetre sodródott menekültek kiszolgáltatott tömegében megtapasztalja a háború realitását, először kényszerül végleg elbúcsúzni valakitől, akit igazán szeret.

Véleményem szerint a Maléna kertje stilisztikai szempontból ügyesebb megoldással operált, amikor a hortus conclusus intim terébe zárva képes volt megőrizni a narratíva folytonosságát. Ezzel szemben a Kréta-rajz három szólama sajnos nem tudott azonos minőségben megszólalni, ezért nem jött létre kiegyensúlyozott egység. Aránytalan súly került a címadó beszámolóra, amely ettől kissé fárasztóvá és nehezen befogadhatóvá vált. Azáltal azonban, hogy az első kötetben megszeretett karakterek itt kalandosabb körülmények közé, megoldandó helyzetekbe kerültek, jóval vitálisabbá is lettek, amely egyértelmű előnyükre vált, hisz ez segítheti a gyermek olvasóknak a velük való azonosulást.

Mindkét kötetre egyaránt jellemző viszont az a tény, hogy Molnár Krisztina Rita tiszteli és nagyon komolyan veszi a gyerekeket. Nyelvileg és tartalmilag egyaránt igényes műveiben magasra téve a lécet bízik benne, hogy a gyerekek képesek lesznek megugrani azt. Meséinek népszerűsége mindenesetre azt mutatja, hogy igaza van.

 

Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje, Naphegy Kiadó, Budapest, 2016.
Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz, Naphegy Kiadó, Budapest, 2016.