Vöröskéry Dóra: Hariwood

Ha elültetsz egy zacskó meggyes Haribót, gumicukorfa nő belőle. Ezt mondták a bátyjai Balázsnak, amikor otthon mesélte, hogy az elkövetkezendő technikaórákon fűszernövényeket fognak ültetni. A testvérei folyton rajta nevetnek, mindig csőbe akarják húzni, de Balázs eldöntötte, ezúttal nem dől be nekik: csak egyetlen szemet vetett el.

Néhány nap alatt mindenki cserepében elkezdett sarjadni valami zöldféle, egyedül Balázs és a csapata ücsörgött az üres föld fölött.

– A te ötleted volt ez a hülyeség! – Anna indulatosan pattant fel a helyéről. Balázs nagyon megilletődött, a lány mindig nyugodt volt, még zongorázni is tanult, azt pedig nem csinálhatják hirtelen emberek. A fiú sokszor figyelte délutánonként, ahogy apró ujjai a billentyűkön siklanak, és nagyon megörült, mikor egy csapatba kerültek. Most viszont Anna dühös volt rá, ráadásul egy határozott mozdulattal lesöpörte a cserepet az asztalról. A föld a padlóra hullott, a gumimeggy elgurult, a padon felejtett vizespohár tartalma pedig ráömlött. És akkor elkezdett duzzadni. A gumicukor először labdaméretűre nőtt, majd láthatóan elkezdett kérgesedni, és gyökeret eresztett. Morajlás futott végig a termen, a padló megremegett, a falak berepedeztek. A pánik gyorsan eluralkodott Balázsék osztályában, a szigorú technikatanárnő mindenkit az egyik sarokba terelt. Csak Anna maradt hátra, a lába beszorult két pad közé. Épp kiszabadította, amikor hirtelen a tanterem közepén előtört a földből egy hatalmas fa, gyökerei mélyen a város alatt futottak, teteje a felhőkbe veszett. Olyan irdatlan sebességgel tört az égbe, hogy az osztály nem is látta. Az egyik pillanatban Annát nézték, a másikban az óriási fa állt a helyén. És a gyümölcsei! A fa gyümölcsei gumicukorból voltak!

A technikatanárnő, Mó néni ijedt meg a legjobban.

– Vissza mindenki! – kicsit remegett a hangja. – Nem, ne másszatok fel rá! Megvárjuk, míg ideér a tűzoltóság, a katasztrófavédelem vagy legalább a szüleitek, de addig senki sem mozdul! – A tanárnőn megfigyelhetőek voltak a hisztéria első jelei.

– De Mó néni! – tiltakozott Balázs. – Anna alá nőtt a fa! Biztosan a tetején van, meg kell keresnünk!

Mó néni természetesen hallani sem akart az ötletről, de Balázs hajthatatlan volt: fel is út, le is út, ő fogja megmenteni Annát. Fel is kapaszkodott a fa legalsó ágára, majd felhúzta magát a következőre. Gyorsan elhagyta a termüket, majd a második emeletet és az iskolát. Néhány óra alatt olyan magasra ért fel, hogy a város makettasztalnak tűnt csupán apró, rovar méretű lakóival. Balázst csak Lilla, Anna legjobb barátnője, és Mó néni követte, utóbbi remegő végtagokkal. Balázs barátai nem csatlakoztak, fociedzésük volt délután, de Alex odaadta az új telefonját, hogy Balázs felvételeket készíthessen a fa tetejéről, így ők sem maradnak le semmiről.

Napokon át kúsztak felfelé, közben a levelekben összegyűlt, gyümölcs ízű esővizet kortyolták, és gumicukrot ettek. A sok édességtől persze Mó néni egyébként is tekintélyes hátsója még nagyobbra nőtt, ami így lényegesen lassította őket.

Két hét alatt értek a fa tetejére. A gumicukorfa egy erdőt nevelt a koronája csúcsán. Minden ág más és más gumigyümölcsöt rejtett. Leheveredtek, megpihentek egy kicsit, mert Lillának honvágya volt, Mó néninek pedig migrénje. De Balázs szeme előtt csak Anna hálás arca lebegett. Elszundítottak, ám nem lustálkodhattak sokáig, lépések döngtek a közelben. Bal, jobb, bal, jobb, kiabálta valaki a meneteléssel párhuzamosan. Elrejtőztek az egyik fa mögé, így őket nem vették észre, de mindent láthattak. Egy gumimacikból álló hadsereg masírozott éppen előttük. Balázs gyorsan készített néhány képet, el is küldte őket barátainak. A sor közepén négy nagyobb gumimaci lépkedett komótosan, arany trónt cipelve a vállukon. Balázs rázoomolt, és ijedten vette észre, hogy a selyempárnák között Anna ül. Biztosan fel akarják áldozni!

Végre egy csapatba került a lánnyal, aki már hozzá is szólt – igaz, hogy csak kiabált vele –, erre megjelentek ezek a medvék, és mindent tönkretettek. A fiúban eltört valami. Ordítva rontott ki a fák sűrűjéből és vetette magát a gumimacik közé. A megilletődött sereg az óriásfa pereme felé menekült, itt aztán Balázs egy Leonidasz királytól ellesett mozdulattal lökte le őket a fáról. Ebből odalent persze senki semmit sem sejtett, épp csak egy apró, magyar faluban záporoztak óriási gumimacik az égből. Már nyolc medvekatonát ítélt halálra, mikor valaki hátulról a nyakába ugrott.

– Mondd, neked teljesen elment az eszed? – Anna vetette rá magát. Hozzáért! – Ezek az izék királynőként bánnak velem, mi a frászt csinálsz?!

– Királynőként? – Balázs megszeppent. – Nem bántanak?

– Dehogy! Megengedték, hogy itt maradjak. Nem tudtam, hogy milyen magasan vagyok, haza tudok-e jutni.

– Nem vagyunk túl magasan – mondta Lilla, majd barátnőjéhez rohant.

– De, fránya magasan vagyunk – pontosított Mó néni.

A lányok bűnbánatosan integettek a maciknak, majd az óriásfa törzse felé vették az irányt.

Balázs megrémült, ha így indulnak haza, közte és Anna között semmi sem változik.

– Sajnálom – mondta. – Azt hittem, veszélyben vagy.

Anna megfordult. Elgondolkodott.

– Köszönöm, hogy utánam jöttél – és elmosolyodott.

– Szóval, nem haragszol? – Balázs előtt felcsillant a remény.

– Viccelsz? – Mutatott körbe. – Tuti ötöst kapunk.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. augusztus 3-i számában.)