Minden történetnek megvannak a hősei, akik talán nem minden esetben érdemlik meg ezt a titulust, ám mégis ők a kulcsfigurák, akiken keresztül az író azonosulásra bírja az olvasót. Személyiségük fejlődése sokszor hangsúlyosabb motívum, mint maguk a cselekedeteik, ám jöjjenek is bárhonnan vagy bármilyen időből, mellékszereplők nélkül nem tudnának érvényesülni. Az ógörög drámáktól kezdve a modern történetmesélésig a főszereplő jellemfejlődésének ábrázolásához használt egyik legkézenfekvőbb eszköz a mellékszereplő. A köztük lévő kapcsolat, illetve a kapcsolat minőségének dinamikája mind apró építőkockák lehetnek a főhős karakterének megformálásában. Emellett persze a mellékszereplők elláthatnak statisztaszerepet is, amikor funkciójuk nem több, mint benépesíteni az adott sztori világát, ilyenkor jelenlétük egy-egy fél mondatra vagy épp szótlanságra korlátozódik.
A videójátékokban mindig a játékosoké a főszerep, legyen szó egyetlen szereplőről, egy csapatról, egy hadseregről vagy akár egy egész birodalomról. A világokat itt is be kell népesíteni szereplőkkel, akikkel a játékos ilyen vagy olyan módon kölcsönhatásba kerülhet. Ezeket a szereplőket az angol az NPC (nonplayer character) összefoglaló névvel illeti, amit magyar játékokban gyakran NJK-ra, azaz nem játékos karakterre fordítanak. Ők alkotják a legyőzendő ellenségeket, az adott vagy jövőbeni szövetségeseket, a megmentendő szereplőket és persze a legkisebb statisztákat, a háttérben dolgozó földművestől kezdve a bolti eladóig. A játék természetétől, illetve a szerep jelentőségétől függően lehet az NJK sokszínű, mélyen kidolgozott figura vagy épp csak egyszerű díszlet.
A videójátékok hajnalán, az ugrabugráló sprite figurák után nagyon gyorsan megjelentek a beszélő mellékszereplők, akikkel – igaz, eleinte csak szöveges formában – már dialógusokat is folytathattunk. Persze ezek a párbeszédek gyakran csak a megbízások, illetve a teljesítendő feladatok kiosztására, valamint az ezekért járó jutalmak átadására szorítkoztak. Ezek a kezdeti NJK-k általában egy-két frázis végtelenségig való ismételgetésére voltak képesek, így a beszélgetés hamar megfeneklett velük. Innen ered a mai játékos kultúrában az az inzultus, amikor valakit NPC-nek neveznek. Ezt általában hajlíthatatlan, önmagát ismétlő személyekre aggatják.
Idővel aztán megjelentek azok a NJK-k is, akik döntések elé állítottak bennünket, melyek nemcsak a történet alakulását, de az adott szereplőhöz fűződő további viszonyunkat is meghatározták. Érdekes megoldások azok is, amikor egy-egy játék konkrét numerikus értékekkel méricskéli ezt a viszonyt. Ilyenkor általában módunkban áll különböző módszerekkel tetszés szerinti irányba terelgetni a köztük lévő köteléket, ám a valós emberi kapcsolatok efféle mesterséges modellezése néha nagyon szórakoztató eredményeket tud produkálni.
A technika fejlődésével a mellékszereplők nemcsak hogy ismert színészek hangján szólalhattak meg, hanem egyre gyakrabban az ő arcukat is viselik. Az emberi arcmimika virtuális leképzése évről évre újabb határokat hódít meg. Így születhetett meg a 2011-es L. A. Noire című nyomozós játék, ahol a kihallgatások során nemcsak a szereplők válaszait, hanem a hanglejtésüket, és bizony az arcmimikájukat, illetve a gesztusaikat is alaposan meg kellett figyelnünk, hogy képet alkothassunk vallomásuk igazságtartalmáról.
A mellékszereplők sokszor egyhelyben tartózkodnak, vagy előre meghatározott útvonalakon mozognak, virtuális életüket pedig előre programozott mechanizmusok mentén élik. Éjjel hazamennek és nyugovóra térnek, napközben mászkálnak vagy a dolgukat végzik, hogy ezáltal látható élettel töltsék meg a világot. Az őket irányító intelligencia képes reagálni a környezetre, letérni az útról, felderíteni, támadni, védekezni vagy menekülni. Ezen jellemzőik kiváló humorforrások lehetnek, nemcsak magukban a játékokban, ahol önreflexióba foglalt iróniaként találkozhatunk vele, de akár a médiumon túl is. A 2017-es Jumanji: Vár a dzsungel című filmben a főhősök egy videójátékba kerülve szembesülnek a játékok absztrakt szabályaival, a mellékszereplők korlátozott szellemi képességeivel vagy épp feláldozhatóságával. Utóbbit járja körül a 2020-as Free Guy című akcióvígjáték is, melynek hőse, a szürke banki alkalmazott Guy, egy nap rádöbben, hogy ő bizony egy mellékszereplő egy erőszakos, nyílt világú akciójátékban.
Programozásuktól függően az NJK-k tehát lehetnek ostobák, bosszantók és talán a legrosszabb pillanatban hagyhatnak cserben bennünket, de még a legjobb játékok is fájóan üresek lennének nélkülük. Esszenciális építőelemei a játékok digitális világának, így ha a való világban valaki ezzel a kifejezéssel inzultálna bennünket, bátran gondoljunk erre.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 9-i számában.)
