A japán Nintendo az egyik legrégebbi, máig is aktív szereplő a konzolok piacán. 1889-es alapításuk óta – eredetileg kártyajátékok gyártásával foglalkoztak – a név egybeforrt a játékok fogalmával. Az olyan címek mint a Super Mario, a Pokémon, a Zelda-sorozat vagy a viszonylag újnak számító Animal Crossing széria világszerte ismertek. A cég hosszú távú sikerének kulcsa, hogy magas minőségű, a család minden korosztálya számára fogyasztható játékaikkal egy stabil és nem utolsósorban hűséges közönségbázist sikerült felépíteniük. A könnyen, intuitív módon elsajátítható játékirányítás az új érdeklődők számára vonzó, míg a konzolgenerációnként megújuló innovatív technikai megoldások, a régi rajongóknak nyújt kedvet az újbóli visszatérésre. A Nintendo aktuális masinája, a Switch eladásai nagyon szép kört futottak az Xbox és a PlayStation által vezetett mezőnyben, így a Super Mario és a Zelda: Breath of Wild után már csak idő kérdése volt, hogy harmadik húzócímük, az Animal Crossing: New Horizons mikor lát napvilágot.
A 2001-ben indult széria egy meglehetősen sajátos és üde folt a videójátékok palettáján. Nincs konkrét narratív története, az élményt inkább egy afféle szabadidős tevékenységként lehet felfogni. Az egymástól független epizódokban rendszerint egy gyerkőcöt irányítunk, akinek nevét, nemét és fizimiskáját is mi határozzuk meg. Utóbbival sokat nem tanácsos időznünk, ugyanis a játékban bőven nyílik még alkalmunk arra, hogy csiszolgassuk a külsőnket. Apró hősünk a korábbi kis falucskákkal ellentétben az új részben egy lakatlan szigetre érkezik, mindössze egy sátorral. Már a szigetre érkezésénél szembesülhetünk vele, miféle kihívások várnak majd ránk, midőn mi választjuk ki a sziget formáját, és azt is, hogy az északi vagy a déli félgömbön található-e. Ez annyiban fontos, hogy meghatározza a kezdő évszakot. Igen, az évszakot. Hogy ezt pontosan értsük, tudni kell, hogy a játék valós időben játszódik, tehát kiolvassa a pontos időt a konzolból és ehhez igazítja a játékbeli világ ciklusait. Ha a saját félgömbünket állítjuk be, akkor nemcsak az aktuális évszakunk lesz a játékban, de a napszakok is stimmelni fognak. Ha nálunk beesteledik, akkor a játékban is beesteledik, ha pedig valamire egy napot kell várni a játékban, az bizony tényleg egy nap várakozást jelent a valóságban is. No persze tétlenségre nem leszünk kárhoztatva, mert az elfoglaltságok lehengerlő tárháza vár majd ránk.
Kis földszeletünkből nekünk kell majd egy virágzó gazdaságot építenünk, illetve benépesítenünk egy baráti közösséggel. A ránk váró feladat persze apró lépésekkel kezdődik, rőzsét kell gyűjtenünk az első tűzhöz, majd kövekből és ágakból eszközöket készítenünk. A szigetünkön szinte mindenre nyersanyag-forrásként tekinthetünk, melyekből tényleg a legkülönfélébb tárgyakat készíthetjük, esernyőtől kezdve a ruhákon át a bútorokig. Persze ezek a nyersanyag-források idővel maguktól is megújulnak, de egyeseket segíthetjük is ebben, például fák ültetésével. Szerencsére ezek esetében nem kell éveket várnunk, mindössze három nap alatt kinőnek. Nyersanyagaink maradékát el is adhatjuk csengőkért cserébe, ami a játék univerzális fizetőeszköze is egyben. A gazdasági kötelezettségeink viszont kijózanítóan valóságosak: harangocskákat kell pengetnünk a szigeten való letelepedésért, valamint minden újabb otthon után, amit építünk. A játék egyik célja ugyanis az, hogy a szigetnek annyi lakója legyen, hogy hősünk kedvenc előadója, a fehér kutyus KK Slider hajlandó legyen idelátogatni és koncertet adni. Az aranyos kis antropomorf állatok formájában megjelenő lakók persze csak akkor maradnak, ha élhető körülményeket teremtünk nekik. Ennek érdekében átformálhatjuk a sziget geográfiáját, a házakat pedig berendezhetjük és csinosíthatjuk. A lakók persze azt is szeretik, ha rendszeresen érdeklődünk felőlük, megkérdezzük, hogy vannak, hogy telnek a napjaik. A játék emellett valódi barátokkal is játszható, akiket meghívhatunk a szigetünkre nézelődni, ismerkedni vagy akár azért, hogy segítsenek nekünk gyűjtögetni vagy termelni.
Néhány napja a Getty Museum több mint 79 000 digitalizált festménye is utat talált a játékba, így mostantól Monet, Rembrandt vagy Van Gogh képeivel is díszíthetjük a házakat, a ruhákat vagy bármit, amihez csak kedvünk támad. Az Animal Crossing: New Horizon egy békés, kikapcsolós élmény, amit nyugodtan kézbe vehetünk, ha csak tíz percünk van, és akkor is, ha éppen órák állnak rendelkezésünkre. Persze ne lepődjünk meg, ha néhány hét után még mindig azon kapjuk magunkat, hogy játszunk vele és közben csak újabb és újabb rétegek nyílnak meg előttünk.
(Animal Crossing: New Horizons. Platformok: Nintendo Switch.)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 25-i számában.)
Miért más a videójáték befogadása, mint a filmé? Előbbinél leomlik a negyedik fal, a befogadó egyszerre lesz előadó és készítő is. A játékos idézi elő a történetet pusztán azzal a ténnyel, hogy játszik. Amennyiben pedig a játék többféle befejezéssel operál, amik a játékos viselkedése, hozzáállása alapján jönnek létre, akkor pedig ténylegesen befolyásolja is a történteket. Remek példa az illusztrációra használt Witcher III: The Wild Hunt című játék is. Itt a történet bizonyos pontjain hozott döntések befolyásolják egy-egy karakter sorsát, ami így a végkifejletre is hatással van.
Szilveszter éjszakáján járunk, Clawville bűnös metropoliszának monokróm betonrengetegében. Hősünk, Santino „Sonny” Featherland, a vörös – esetünkben középszürke – kakas, a rendőrség ragadozási osztályának nyomozója. Belső monológjaiból kiderül, hogy már csak néhány napja van hátra a nyugdíjig, ám fásult közönye mögül önsajnálat, mi több önutálat is kiolvasható. Magánélete évekkel ezelőtt gajra ment, midőn csinos papagáj felesége, Molly a lányukkal együtt elhagyta őt. Szakmai renoméja sincs a csúcson, s bár egykori társával, Marty MacChickennel annak idején valóságos sztárzsaruk voltak, egy végzetes
A közel négy éven keresztül készített 1979 Revolution: Black Friday munkálatait a szokásos fejlesztési tevékenységek mellett szerteágazó kutatómunka is megelőzte. A játék rendezője, Navid Khonsari kisfiú volt még a forradalom idején, ám visszatekintve izgalmas témának találta a forradalom kaotikus közegét és annak egymással gyakran ütköző mozgató erőit. Izgatta a kérdés, hogy mit tenne ő vagy bárki más, aki belecsöppen Teheránnak azokba a turbulens napjaiba – hogyan navigálnának az ambivalens szereplők, illetve szituációk egymást követő sorában.
1984-ben járunk az angliai Shropshire egy fiktív, ám annál elvarázsoltabb völgyében, Yaughtonban. A hasonló nevű falucska melletti hatalmas obszervatórium bezárt kapuja előtt kezdünk, és mint játékosok nem tudjuk magunkról, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Hamar világossá válik, hogy nincs senki a környezetünkben, akitől ezt megkérdezhetnénk, ugyanis a vidék teljesen elhagyatott.
A játék tehát egy alternatív Bosszúállók univerzumba kalauzol bennünket, ahol Amerika Kapitány, Vasember, a Fekete Özvegy, Thor és Hulk mind szeretett és ünnepelt hősök. A történetet azonban mégsem velük kezdjük. Főszereplőnk ugyanis egy pakisztáni származású amerikai tinédzser lány, Kamala Khan, aki a Bosszúállók odaadó rajongója.
A játék története szerint a nem túl távoli jövőben a mindenható Orochi vállalat olyan jeleket észlelt a Marsról, melyeket a cég szakértői értelmes élet nyomaként azonosítottak. A társaság úgy ítélte meg, hogy az információ túlságosan kényes ahhoz, hogy a közönség elé tárják, így titkos küldetésbe kezdtek. Minimális személyzettel létrehozták a Marson az Invictus állomást, amelynek dolgozói hivatalosan a cég antarktiszi kutatóállomásán teljesítenek szolgálatot, valójában azonban a bolygót kutatják.
A Crusader Kings III a középkor egy nagyobb szeletét öleli fel, Hódító Vilmos 1066. december 25-i megkoronázásától kezdve egészen 1452. december 30-ig, azaz öt hónappal Konstantinápoly ostroma előtt ér véget. A köztes majdnem négyszáz évben nem annyira a konkrétan kijelölt célokért vagy egy-egy ellenfél legyőzéséért kell küzdenünk: az igazi ellenségünk a múló idő, erőfeszítésünk pedig, hogy mit hagyunk hátra magunk után.
Történetünk hőse Stella, a vidám és jókedvű révészlány, aki a nyugalomba vonuló Kharóntól megörökli annak munkáját. Feladata tehát az lesz, hogy felkutassa és segítse az elhunytak szellemeit átkelni a túlvilágra. Ezt persze nem a Sztüx folyó sötét vizén ringó ladikkal kell elképzelni, Stellának egy nagy, modulárisan bővíthető hajója van, melyet a fedélzetére fogadott szellemek igényei szerint tud átépíteni.
Ismét egy ismeretlen személyazonosságú illető számítógépének a képernyőjén kezdünk. Van itt játszható Pasziánsz program, Lomtár a fájloknak, szerkeszthető Jegyzettömb, valamint különféle dokumentumok és fotók, melyekből valamiféle képet alkothatunk a felhasználóról, akinek a bőrébe kerültünk. Az illető egy nő, akinek bizony valamiféle célja is van, midőn négy különböző ember privát beszélgetéseihez fér hozzá.