Takáts Márton: Kávéházak bolondja (café creme) (repesztés, aquatinta, metszet, 50 × 33 cm, 2001)
– A Le Petit Parisien falai között mindenki egyenlő, akárcsak a temetőben – mondogatta Jules oly gyakran, viccelődve.
Aki ide betért, egy-két kedves szót is kapott az itala mellé ajándékba. Igaz, a legtöbben nem vártak válaszokat a kérdéseikre. Mégis feltették őket. Nyugtalanul, zavartan, óriási kérdőjelekkel. A fény városában élők azért keresték az öreg főúr társaságát, mert kávéházában szégyenérzet nélkül próbálhatták pár pohárkával leplezni szomorúságukat.
Az őszes vendéglátós esténként a Marie Brizard-féle narancslikőrt is ajánlotta szívfájdalomra. Azt az aranyló nedűt, amellyel már 1766 óta próbálták kezelni a búskomorságot kisebb-nagyobb sikerrel. Olykor ő is kortyolt belőle. Ilyenkor a citrusos aroma hatására megelevenedtek lelki szemei előtt álomszép karácsonyai. A bódító fenyőillat, a harangmintás fényfüzér és az ezüstpapírba csomagolt, régimódi szaloncukor, amelyet Eta a vendégszoba vitrinjének mélyén rejtegetett, mert tudta, hogy a férje és testvére lecsennék mind a fáról. Az ünnep előtt elővette a gondtalanul korcsolyázó gyerekeket ábrázoló, féltve őrzött képeslapokat is, amelyek rendre a fiók mélyén várták sorsukat. Mindig vásárolt egy tucatot a Mirabeau híd környéki árusoktól, de sosem postázta őket, mert mire sétájából hazaért, beléjük szeretett. Sajnálta elajándékozni a varázslatos üdvözlőlapokat, ezért is őrizgette mind. Amikor Jules meglátogatta, minden alkalommal tejeskávét és kakaót forralt. Mellé pedig szigorúan fahéjas almás kalácsot vagy pitét és csokoládékrémmel töltött piskótát készített. Rokonai azt híresztelték, hogy mást sütni sem tud. Még ha így is lett volna… A koros pincérnek azóta is mindennap eszébe jutnak ezek a szinte mesébe illő pillanatok. Annak idején a Le Petit Parisien ajtaját is azért tárta ki, hogy mindenkivel megoszthassa az ehhez hasonló már-már gyermeki örömöket.
– Mindenem megvan, ezért csak annyit kívánhatok, hogy másoknak is legalább ennyi jusson – hajtogatta Eta, aki az adakozás szépségét hagyta örökül.
Jules ezúttal egy üveg vörös Dolin vermutot is kibontott drága testvérének emlékére. Az enyhén savanykás, gyümölcsös aromájú, fűszeres, boralapú italból bőségesen töltött törzsvendégeinek. Mandula, körte és mézeskalács illata lengte be a lokált. A bódult bárzongorista kérésre közönségkedvenceket játszott újra és újra. Most a C’est Si Bont szólaltatta meg a billentyűkön. Minden rendben, énekelte oly régen zsebre tett kezű lazasággal Yves Montand, aki számára a szerelem olykor édes kis semmiség volt. Ez alkalommal az italozók kórusának előadásában csendült fel ez az örökbecsű. Az egymással szemben ülő párok visszagondoltak fiatalságukra, amikor még kézen fogva sétálgattak Párizs macskakövein, csókokat csenve a kandeláberek fényénél. Apró örömök…
Etát is valahogy így hódította meg a választottja. Bár lehet, az ő helyzetük a férjével prózaibb volt.
– Gyönyörűen vasalt ingben és sötétkék zakóban jelent meg. Elsőre mégsem tetszett igazán. Mégis, később annyit unalmaskodott, hogy végül valahogy megkedveltem. Nekem ő és Jules a legszebb ajándék. Persze a család többi tagját is idesorolom – idézte fel.
Ezt az érzést hívhatják úgy, hogy a szeretet csodája. Eta kedvese korán, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Ezután a zenés vacsorákat és a vörös vermutot felváltotta a vajas pirítós és a palackozott víz. Eta a haláleset után nem nagyon járt emberek közé. Mégsem lett búbánatos, mert tudta, hogy őrangyala fentről vigyáz rá. Bárhol legyen is az a bizonyos odafenn. Amikor már ötödik éve élt özvegyként, azt kérte, hogy egy fotószalonban lőjenek róla pár képet. Kislányként is vágyott erre, de szüleinek sosem telt rá. Amikor meg már önerőből megfizethette volna, nem is törődött vele. Most mégis. Egy lilás virágcsokorral a kezében kapták lencsevégre.
Egy alkalommal, szokásos beszerző körútját követően, lehelyezte szatyrait az ágya mellé, ledőlt megpihenni, de már nem ébredt fel. Jules talált rá. Az idősödő vendéglős bőgött, mint egy csecsemő, amikor rálelt. A testvére ágya melletti asztalon volt egy kép az Etáról készült sorozatból. Miután kissé összeszedte magát, megnézte a fotó hátoldalát, amelyen csupán ennyi állt.
– A tejet tedd, kérlek, a hűtőbe!
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
