Balogh Ildikó: Jeges nyár

2022. szeptember 23., 09:12
Kuti Dénes: Évszakok (olaj, vászon, 100 × 100 cm, 1984)

A hétvégi, nyári délutáni szieszta bent a kis falusi ház hűs nappalijában megfizethetetlen. Főleg így, eltelítődve ebéd után. A kecskelábú, bordó simabársony fotelban ellazulva, kézben egy pohár hideg tejszínhabos gesztenyepürével áldozom a mai napnak. A gyerekekre rá lett ripakodva, keresztül-kasul rohangálnának a legelső „tiszta szobától” a leghátsó „tata” szobájáig. Az öt helyiség, melyeknek ha kinyitjuk az összes ajtaját, 25 méteres folyosóként nyitja egybe a teret, csodás látvány és egyben kiváló alkalmi futópálya is.

Hirtelen besötétedik. Jön a vihar! Rohanunk ki az udvarra összeszedni a kiteregetett, de már száraz ruhákat. Vagyunk vagy tízen, a kisgyerekek is itt sikongatnak, élvezik, hogy a szél majd´ felkapja őket. A hatalmas fa fészerajtó nehézkesen megered, majd egy erősebb széllökésnél kicsapódik. Mellette egy falhoz támasztott faragott szekrényrész vár javításra, s az a fészerajtó kilengésétől nagy csattanással előredől a macskajárdán. Félve állítom fel, s csak remélem, hogy semmi baja sincs. Óvatosan simítom, kezemmel ellenőrzöm, nem sérült-e a hosszanti irányban faragott díszítőléc. A tobozfaragványról bizony letörött két pikkely, próbálom visszaigazítani. Fene egye meg! Ez bizony javíthatatlan, sőt, ragasztani sem lehet! Nincs idő sopánkodni, hatalmasat dörög az ég, és olyan nagyot villámlik, hogy lebénulva nézünk fel mindnyájan. Ahogy elmúlik a nagy fényesség, ismét keresztül-kasul rohangálunk nem csak mi és a gyerekek, a macskák is a hosszan belátható, puha, zöldfüves udvaron. A kapunál kikészítve az összekötözött, papírgyűjtésbe készített csomag, amit most megkezd a szél, és néha felröptet belőle pár reklámújságot.

A gyerekek imádják ezt a látványt, sikítanak, próbálják elkapni. Az apró kis forgószelek sem veszik kedvüket, inkább beleállnak égre emelt kezekkel. Ijesztő látvány az egész, a forgószél már minden emelhető dolgot visz. Ha nem az ég dörög, akkor a pléhtetők, csatornák zengenek, a fák pedig vészjósló hangokat adnak ki. Furcsa érzés kap el, megmagyarázhatatlan, úgy érzem, jön valami, ami eddig még nem volt. A macskamama a padlásfeljárón keresztül a megrekedt meleg levegőjű padlásra menekíti az összes kölykét. A gyors széllökések a pince ajtaját is kivágják, a garázsajtó is csapdossa a falat. Rohan mindenki ajtót, ablakot bezárni, becsukni. A ruhákat, amiket nem sikerült még leszedni, viszi a szél csipeszestül. Egy könnyű lepedőt a diófa tetejébe egyenest.

A gyerekek – öt kicsi – a kapunál visonganak a cseresznyefa alatt. A verőcén elromlott a zár, néha kinyílik, ez most eléggé aggaszt. Odakiabálok, jöjjenek el onnan rögtön, félek, valami bajuk esik. Az istennek se jönnek, teljesen fel vannak villanyozva, mintha valamit látnának. Már szinte ujjongva kiabálnak kifelé, a kapun túlra a parkba. A többi felnőtt még mindig rohangálva zár, csuk mindent, a külső zsalukat is. A vizeskannákat, cserepeket is borítja a szél. A kölykök a kapuba kapaszkodva szinte őrjöngnek, valaminek nagyon örülnek. A napszakhoz képest ijesztően sötét van, nyugtalan érzés fog el. Rohanok feléjük, és amit a park felől látok komótosan közeledni, halálosan megrémít. Ordítok a többiek felé, jöjjenek segíteni, a verőcét muszáj lelakatolni, a gyerekeket gyorsan bevinni. Már a kölyköknél vagyok, akik ugyanúgy élvezik a látványt, mint eddig, félelemérzet nélkül. Kezüket alig bírom lefejteni a kerítésről, kapuról, szorítják markukkal, kapaszkodnak, visonganak. Nem értik, miért akarom, hogy halkabbak legyenek, ne hívják fel magukra a figyelmet. Rettentően félek, ideges vagyok, kezdem elveszíteni a fejem.

Az meg csak közeledik komótosan. Már csak pár méterre van. A verőcét nem tudom bezárni, és ha be is tudnám, mit neki egy kerítés, kapu!? Ráordítok a gyerekekre, hogy most nagyon gyorsan be kell rohanni a házba, és minden nyílást el kell torlaszolni! Nagy nehezen sikerül a görcsösen kapaszkodó kezeket lefejteni a kapu rácsairól. Rohanunk befelé, még az utolsó pillanatban az egyik kicsiért vissza kell nyúlnom. Az utolsó pillanatban kapom el, a hatalmas, háromméteres test már az udvaron van. Rohanunk a ház felé, a szél lassítja lépteinket, hajunk szanaszét repked, alig találjuk a bejáratot. Az ajtóból utolsóként még visszanézek, már itt is van, a nyomomban, lassan, komótosan lépked a zöld füvön. Jön, mint aki tudja, mit akar. Látom a szemében, hogy számára nincs akadály, be fog jönni hozzánk. Gyorsan zárom a ház dupla bejárati ajtaját. Bútorokat tologatunk az összes ajtó elé, az ablakokon a spalettákat is zárjuk. Eloltjuk a villanyokat is, ne szűrődjön ki semmi fény.

A bejárati ajtónál kezd kaparászni.

A lehető legtávolabbra húzódunk, az első szobába. Közben van még három ajtó, amit gondosan kulcsra zárunk, majd torlaszolunk. Csönd van, mi is csöndben vagyunk. Egy idő után meg kell tudnom, mi történik, úgy döntök, lassanként előrelopakodok. Óvatosan elhúzom a torlaszokat, és sorra nyitom az ajtókat. Osonva közeledem ahhoz, ami a konyhába nyílik, ott van, hallom a neszezést. Ezt nem nyitom ki, csendben kiveszem a kulcsot, és a lyukon keresztül kémlelem, mi történik a kivilágított konyhában. Amit látok, csak egy kicsit nyugtat meg, s arra gondolok, vajon meddig lesz itt, és milyen módon fog eltűnni ez a látszatra mesébe illő jelenség.

A nagy, karos hintaszékben kényelmesen, keresztbe tett lábakkal hintáztatja magát egy hatalmas jegesmedve, és fújja elégedetten a libatollakat a levegőbe. Hosszan nézem, ahogy egyenként fújja őket a plafonig, azok meg repülnek, mint a szappanbuborékok. Majd egy laza pillantást vet a kulcslyukra, tekintetünk találkozik...

Megijedek, elrántom magam az ajtótól, s hirtelen úgy érzem, a mellkasomon folyik végig valami sűrű, langymeleg ragacs. Félve érintem-tapogatom jobb kezemmel, nem merem kinyitni a szemem. Teljesen elöntött – gondolom –, s próbálok feltápászkodni. Másik ökölbe szorított markomban egy gyűrött ezüst csomagolás, amit kisimítok a térdemen. Egy rajzolt jegesmedvét ábrázol, mellette hatalmas betűkkel: orosz jégkrém.

Már megint elaludtam...

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. augusztusi számában)