Darvas Petra: Spiri

Simon csípőre tett kézzel toporgott az ablaktalan, zsúfolt padláson. A légypiszokkal pettyezett villanykörte halványsárga fénybe vonta a tér közepére kupacolt antik bútorokat, összetekert szőnyegeket, drapériákat. A gerendák között szövetszerűen összeállt pókhálók látványától megborzongott, és összehúzta bőrdzsekijét. A dohos szag megült orrában. Bosszúsan emlékezett vissza az ingatlanos szavaira, aki szerint csupán egy-két rozzant bútort talál majd a tetőtérben.

– Soha többé nem veszek látatlanban házat, ez állati rossz vétel volt – morogta az ajtó felé indulva, majd köhintett a torkára ült portól. Hamar befejezte a köszörülést, a kaparászó nesz mégis tovább hallatszott.

Odakapta fejét a lomrakás felé, ahonnan egy termetes fekete házipók iszkolt el. Kirázta a hideg a rántanivaló méretű szörnyetegtől. Úgy döntött, inkább levonul, és néhány üveg hűtött Heineken társaságában kicsomagol. Előkapta telefonját farmerzsebéből, és megírta Krisztiánnak, hogy majd egy másik napon hordják le a cuccokat. Visszacsúsztatta a mobilt, aztán a kilincsért nyúlt.

A szekrénykupac mögül kárpitszakadás hangja harsant ugyanakkor, amikor Corey Taylor felüvöltött a farzsebében. Megugrott, majd gyorsan kiröhögte magát, amiért megijedt. Füléhez emelte a telefont.

– Csá, haver – üdvözölte Krisztián. – Ugye nem töröd baromságon azt a kopasz fejed?

– Hagyjál már, dehogy!

– Csak azért mondom, mert van még annyi nő… Meg aztán foglalkozz, csak a pecóval. Amúgy jól döntöttél, az a csaj nem is volt hozzád való. Érted, mert….

Simon várt, de barátja nem folytatta az érvelést.

– Mert? – kérdezte fásultan, majd a képernyőre pillantott: a vonal megszakadt. Ekkor az egyik felhengergetett szőnyeg a földre puffant, fullasztó port kavarva a térben. A telefon kicsusszant kezéből, és kettőt bucskázott a födémen, mire a rakás mellett megállt. Simon hangosat nyelt, és óvatos lépést tett felé. Lehajolt, nyújtotta kezét, amikor idős női hang csendült fel a szemétrakás felől.

– Segíts már, hé!

Simon karja megállt a levegőben, épp csak oldalra billentette fejét.

– Kezicsókolom – bökte ki rutinból a nagymamája által belenevelt üdvözlést, majd észbe kapott, felmarkolta a mobilt, zsebre vágta és határozottan kihúzta magát. – Ki a fene maga?

– Ostoba kérdés – zsémbeskedett a nő, egészen másként, mint az egy öregasszonytól ildomos lenne. – Hamarabb a végére érnénk a dolognak, ha segítenél kibújni ebből a keretből.

– Mi van? – Tekintete a sarkok felé rebbent, keresve a kandikamerát, ám ekkor komód dörrent a betonon.

– Gyere már ide, az anyád úristenit! – rivallt rá az asszony.

Mind a hangsúly, mind a szavak triggerként hatottak Simonra, és mint jó kisfiú, készségesen a hölgy felé indult. Átlépett a komódon, majd belesett az egymásra tornyozott holmik között felszabadított résen. A sárgás fényben ódivatú, magassarkú, fűzős bokacsizma bukkant fel, mely egy kötött fehér harisnyába bújtatott, kalimpáló lábhoz tartozott. Ráncos ujjak is tapogatóztak a szekrény érdes hátlapján. Ezek a végtagok azonban nem szokványosan jelentek meg, hanem egy polcnak támasztott, jókora női portréfestmény szétszakított vásznából lógtak ki. Onnan érkezett a nyöszörgő káromlás is, mire Simon megragadta a kezet, kihúzta a rejtélyes öregasszonyt a cirádás, ódon képkeretből, majd kinavigálta a szűk járatból.

A fodros sötét ruhát viselő nő köhécselve megigazgatta széles karimájú kalapját. Végzett két váll- és nyakkörzést, meghintáztatta csípőjét, és elégedetten szusszantott.

– Na, végre hogy találkozunk.

Simon megemberelte magát; szóra nyitotta a száját, de a nő szigorúan elragadta a szót.

– Tisztázzunk valamit. Ez az idős hölgy, akinek a testét reprodukáltam, itt lakott, ezerkilencszázkettőben halt meg, és a te egyik korábbi inkarnációd. Nem véletlenül ezt a házat tolta eléd a karma. Én választottam ki, hogy beszélhessek veled, mert ahhoz testet kellett öltenem, ugyebár, úgyhogy ez az asszony és a ház optimális választásnak tűnt. Szóval, lényegében, most saját magaddal állsz szemben.

– Mi van? – dörmögte Simon.

– Ó, elnézést, elfelejtettem, hogy ebben az életedben szűk látókörű jellemvonásokat választottunk neked, elvetve minden egyéb fejlődést, hogy végre csak egy feladatra koncentrálj, a beteljesült szerelemre és a családalapításra. Hoppá, ez kettő.

– Na jó, mi ez a spiri marhaság?

– A szellemi vezetőd vagyok. Kaptam az Egységtől egy órát, hogy észhez térítselek, mert képtelen vagy megoldani azt az ördögi kört, amit életek óta futsz. Látod, például ez az öregasszony egy zsörtölődő, elviselhetetlen teremtés volt. – Maga felé intett, és fintorogva összecsippentette a ruha egyik giccses fodrát. – Magányosan halt meg. Az ezutáni két leszületésed sem volt éppen diadalmenet, sajnos rövidek is voltak. Azért választottunk ebben az életedben férfitestet, hátha a sok női mivoltod után végre tudod már, mi kell a nőknek, és a következő leszületésedkor foglalkozhatunk fejlődésed egyéb színtereivel is. De most már negyvenéves vagy, és még mindig csak vergődsz és futod a köröket.

Simon megbabonázva állt a meggyőzően szövegelő asszony előtt, szavai zsigerekig hatoltak, noha sosem hitt az ilyesmiben.

– És most mit akarsz tőlem? – kérdezte őszinte érdeklődéssel, önmagát is meglepve.

A szellemi vezető felkapva ruhája szegélyét elindult a kijárat felé.

– Pontosan ötvenkét percünk maradt arra, hogy beszélgessünk – tudatta, és kitárta az ajtót. Fény tódult a helyiségbe. – Lemegyünk a nappaliba, felpattintunk két sört, és én lassan elmagyarázom neked, mi kell a nőknek.

Úgy is lett, Simon megbűvölve nyargalt le a lépcsőn a döngő léptekkel vonuló nő után. A nappali-konyhában dobozok és ikeás zsákok hányódtak, csupán a krémszínű sarokkanapé állt a helyén, illetve az étkezőasztal a beépített konyhabútor mellett. Múltbéli énje levágódott a szófára, és szoknyájával legyezte magát – fénykorában ez nyilván a legilletlenebb mozdulatok közé tartozott.

Simon kivett két üveg hideg sört a hűtőből, lekapta ajtajáról a nyitót, aztán felpattintotta mindkettőt.

– Poharat? – kérdezte, de az asszony legyintett.

– Csak hozzad, nem urizálunk.

Simon átnyújtotta a páragyöngyöktől homályos üveget, és a kanapé másik oldalára ült, oldalt a vendégnek. A nő jókorát nyakalt a sörből, majd csipkés ruhaujjával megtörölve a száját belekezdett mondandójába.

– Számos nő létezik, ahogyan férfi is, és mindenki megtalálhatja azt, akit neki szántak. Eddig érthető?

– Igen – felelte Simon, majd nagyot kortyolt.

– Remek, mert ez csak a sablonos bevezető volt. Valójában rossz hírem van. Ismerem az ízlésedet, amit elképzelésem sincs, honnan, hogyan és miért kaptál… Komolyan mondom, az Egység mossa kezeit, bár azt ők is belátják, hogy szerencsésebb lenne, ha nem azok az elkényeztetett libák vonzanának, akik szabadidejükben a szépségipar fenntartásán szorgoskodnak ahelyett, hogy a közös fészket csinosítanák, míg te buldózer módjára dolgozol értékesítőként.

– Hát ja. – Simon bólintott, mert valóban nem bírt ellenállni a tip-top nőknek, ezért járt edzőterembe, és ezért vett menő Mustangot is; élvezte más férfiak irigy pillantását – az utcán. Amikor vendég érkezett hozzá, szégyellte agglegény életmódját, és meglepődött magán, amiért magyarázkodik emiatt, azt füllentve, hogy nem is vágyik tartós kapcsolatra. Valójában pontosan arra vágyott, ami néhány barátjának már megvan: szerető, takaros feleség, tisztelet és közösen felépített meleg, családi fészek.

Hívatlan vendége a kanapé melletti dobozra táncoltatta a sört, majd előre hajolt. Barna szemén pajkos villanás suhant át.

– Tudod, mi kell a nőknek? Ugyanaz, mint a férfiaknak; valaki, aki hozzájuk való. Simon, te fafej, biztosan jó ötlet volt elrohanni Kláritól, amikor felvetette az összeköltözést? Ostoba indok, hogy nem állsz készen, meg hogy nem tudod, mit akarsz, na ne már! – Röhögve felállt, és megigazgatta ízléstelen kalapját. – Ez akkora sablonduma, hogy az előző inkarnációid is sírva vihognak rajta. Azt reméltük, előző életeidben már megtanultad, hogy a változások előtt mindig van egy blokk, és ha ez a változás éppen egy fejlődési szakasz következő lépcsője, akkor gyakran megfutamodást is okozhat. Na, ez az, amit már ununk. Marhára. Szóval, remek, hogy megvetted ezt a házat, ideje lenne kihasználni az adottságait. – Teátrálisan körbenézett. – Hány szobás, három? Csodás! Talán Klári nem bombázó, és nem ájult el az autódtól meg a pénztárcádtól, de szerette azt a tökkelütött fickót, akit te a tükörben látsz. Valami csak megfogott téged is benne. Nem véletlen, hogy véletlen jobbra húztad Tinderen.

Szuggesztív tekintettel és címlapra illő mosollyal zárta mondandóját, majd a konyha végébe tipegett, ahonnan a padlásajtó nyílt. Simon felugrott, odasietett, hogy felsegítse a lépcsőn, de a szellemi vezető kacarászva rácsapott a kezére.

– Ha már el kell viselnem ezt a szörnyű testet, hadd kínozzam egy kicsit!

Azzal felcaplatott; döngő léptei alatt recsegett a fatákolmány. Simon mereven bámult utána, majd visszabandukolt a szófáig, és lehuppant rá. Előkotorta zsebéből a telefonját, miközben hosszasan őrölte gondolatait. Aztán tárcsázott. Néhány csengés után fogadták a hívását.

– Szia, Klári… Úgy érzem, elhamarkodtam a döntést. Lenne kedved holnap velem ebédelni, hogy megbeszéljük a dolgainkat? Ha még szóba állsz velem.

Sokáig csak a csend felelt a vonal végén, majd kisvártatva Klári sóhajtott, és válaszolt.

– Rendben. Hol találkozzunk?

– A Majorkában, fél egykor. Annál az asztalnál, ahol először randiztunk.

– Ott leszek.

Simon elégedetten tette le a telefont, és megkönnyebbülten hátradőlt a szófán. Már nem tartotta rossz vételnek ezt a házat.