Döme Barbara: Kovács Margit munkát keres

Halottasházban főzni? Mit találnak még ki? Kolbásztöltést, disznótort vagy szalonnasütést a szépséghibás koporsókból rakott tábortűzön? Bánja a fene, csak ki ne derüljön, hogy a szakácsbizonyítványomat a szomszéd Kati börtönviselt fia csinálta húszezerért. Ha felvesznek, hálából holnap olyan rétest nyújtok a Szűzanyának, hogy a gyönyörűségtől elalél. A kukába köpöm a rágót, bekopogok. Mióta ragasztva van a protézisem, rágózni is tudok. Jó íze van és végre nem büdös a szám.

Van nékem szaktudásom, ha bizonyítványom nincs is róla. A bélpoklos uramra meg a kölykömre negyven évig főztem, naponta háromszor. Begyakoroltam még a legkényesebb dolgokat is. Itt van mindjárt a kelt tészta. Na, azt nem sokan tudják jól csinálni. A fiatalasszonyok csak masinával dagasztanak, de nekem minden finomság benne van a kezemben. Addig kell gyúrni a tésztát, amíg szép fényes nem lesz és elválik az edény falától, de csak akkor van teljesen kész, ha csepeg a plafon. Ezt így mondják nálunk faluhelyen, mert a jó tésztát addig gyúrjuk, amíg a homlokunkról csepegni nem kezd az izzadság. Na, értik-e? De bármit megcsinálok én, amit kérnek. Tegyenek próbára nyugodtan! A múltkor is: azt mondja a szembeszomszéd unokája, csináljak neki krémesbrülét vagy mi a kutyafaszát. Jött a születésnapja, nem akartam szégyenben maradni. Megnéztem az interneten. Csudálkoznak, hogy ilyen modern dolgokat is tudok? Hát ne csudálkozzanak! A faluházban tanfolyamot tartottak nyugdíjasoknak, megtanultuk, hogy kell használni az internetet. Csuda jó dolog az, ha nem lenne, a szomszéd Kati börtönviselt fia sem tudott volna bizonyítványt hamisítani nekem. Meg hát azon nézem a Szulejmánt meg a Megasztárt, ha lemaradok róla, mert mondjuk Katinak éppen sürgős pletykálnivalója van. De találtam már olcsó télikabátot meg kredencet is az interneten.

Mostanában viszket és sajog a lapockám meg a karom, és olyan furcsa érzésem van. De hagyjuk, nem erről akarok beszélni.

Egyszer randevúztam is az internetnek köszönhetően. A Facebookon is rajta vagyok, na, ott találtam meg a régi iskolatársamat. Jaj, hát az még most is milyen jó svádájú! Írtam neki, ő is megismert ám, végül találkoztunk. Értem jött kocsival, ez már az uram halála után volt. Elvitt a szomszéd városba, beültünk a cukrászdába. Beszéltünk vagy egy órát, mire kiderült, hogy még él a felesége. A rossz seb vigye el, hát lopom én az időt süteményezéssel, ha tudom, hogy nős?! Mondtam is neki, takarodjék, még a Facebookról is kitöröltem.

Na, csak hogy visszakanyarodjak a krémesbrüléhez, hát annak a receptjét is az interneten kerestem meg. A szembeszomszéd unokája nem győzött hálálkodni. Azt mondta, eddig csak a szakácsműsorban látott ilyet, nem tudta, hogy ez pont olyan, mint a házi krémes. Na, jó, azt nem mondtam el neki, hogy kicsit eltértem a recepttől, mert nem volt a kisboltban minden, amit bele kellett volna tenni a krémesbrülébe, ezért egy cseppet átformáltam. De hát nem mindegy, krémes, krémes, oszt’ kész. Ízlett? Na ugye, akkor meg nem mindegy, hogyan hívjuk?

Ezt az álláshirdetést, amire most jelentkeztem, szintén az interneten találtam. Vagy várjunk csak! Ezt a reklámújságból néztem ki, amit bedobnak a postaládába. Az állt benne, hogy a halottasházba szakácsnőt keresnek. Meglepődtem, mert hát miért kell a halottasházban főzni? Azok a szerencsétlenek már nem esznek. Legjobb tudomásom szerint élő csak egy van ott, Jóska, az igazgató. Ismerem cseppnyi gyerekkora óta. Az anyja a kertfarunkban lakik. Jóska sokszor játszott az én gyerekeimmel. Ezért is gondoltam, hogy jelentkezem az állásra, biztosan felvesz. Bár kicsit félek ettől a dologtól, a halottakkal nem vagyok jóban. Anyámat meg apámat sem én öltöztettem fel, mielőtt betették őket a koporsóba. Juci néném óbégatott is: ilyen csúfságot, hogy idegeneket kérek meg!

Jaj, már megint viszket és sajog a lapockám meg a karom, és olyan furcsa érzésem van. Na, mit is akartam mesélni? Ja, tudom!

Azóta félek a halottaktól, mióta anyám elmesélte, hogy a dédanyja halála után visszajárt kísérteni. Egyszer fekete macska képébe’ jött vissza, máskor meg angyal volt, ragyogó szárnyakkal. Nincs olyan este, hogy ne néznék többször is a hátam mögé, mióta ezeket a sztorikat hallottam. Halottak napján mindig gyertyát gyújtok, és arra kérem a Szűzanyát, ne engedje, hogy a kóbor lelkek itt kísértsenek a házamban. Menjenek inkább a szomszédasszonyomhoz, az csak pár méterre lakik tőlem, ráadásul megérdemli, hogy szellemjárás legyen nála. Nem vagyunk mi haragban, nehogy azt gondolják! Csak nehezen viselem, hogy az egyetlen fiam az ő Sanyija miatt lett olyan, na, tudják, más. Jaj, Istenem, csak akkor mondom el maguknak ezt a csúfságot, ha nem adják tovább! De ígérjék meg!

Már harmincéves volt az én fiam, amikor egyszer szóba hoztam neki, nagyon szeretnék már unokát, nősüljön meg végre. Azt mondta erre, rengeteg lány legyeskedik körülötte a munkahelyén, nehéz választani. Számítógépes, a városban dolgozik, ott, ahol a szomszédék fia, Sanyi is. Az én gyerekem szerzett neki munkát, amikor kirúgták a postáról. Ki tudta, hogy ennyire összemelegednek ezek a városban? Jaj, istenem, most is hányom magamra a keresztet, ha arra gondolok, ezek mit csinálhattak ott egymással… A lényeg, hogy a fiam egyszer részegen jött haza, ráadásul Sanyival. Csudálkoztam, hogy együtt mennek be a fürdőszobába, aztán belestem az ablakon. Szűzanya legyél velem, mondtam, amikor megláttam, hogy ott bent mit művelnek! Amikor kikergettem őket a házból, a fiam meg sem próbálta tagadni, hogy mi lett belőle. A pofámba vágta, hogy Sanyit veszi el, és ha én ezt nem tudom elfogadni, többet fel se hívjam. A szomszédasszony egyszer átjött egy tányér pogácsával – na jó, hagyjuk, milyen rossz volt az a pogácsa, a disznók sem ették meg –, és azt mondta, ő már beletörődött a dologba, ha így adódott, én is fogadjam el. De hát hogy tehetnék ilyet, mit szólnának a faluban, ha kiderülne? Tán még a templomba sem tehetném be többé a lábamat! Keresem én magamnak a bajt? Na, ezért akarom a szellemeket átküldeni a szomszédba. Nem vagyok én haragban a szomszédasszonnyal, de hát ezt lenyelni mégsem tudom.

Végre lépéseket hallok, valaki jön ajtót nyitni. Nem tudom, hogy szokom majd meg ezt a halottasházat, de a pénz kell. Kevés a nyugdíjam, abból épp hogy a fűtést, a villanyt, a vizet meg a gyógyszereimet tudom fizetni. Ételre alig futja. Ha nem lenne az a pár tyúk, a disznó meg az a kis kert, éhen is halnék. De hát azokat sem tudom már sokáig csinálni, egyre több nyavalyám jön elő. Ez az állás jól jönne kiegészítésnek. Egy emberre csak meg tudok főzni.

Nyílik az ajtó. Öltönyös fiatalember áll előttem, rémülten néz rám, mintha szellemet látna. Maga meg kicsoda, kérdem, Jóskához jöttem az állás miatt. Maga özvegy Kelemenné született Kovács Margit, kérdezi. Én bizony, válaszolom. Jöjjön, már vártam, invitál. Bemegyek, de fél szemmel még mindig Jóskát kutatom. Tudom, hol van az iroda, jártam itt, amikor az uram temetését intéztem. Bemegyünk. Ez a hely korábban nem így nézett ki. Mindent felforgattak, kicsinosították. Ez a férfi is hogy ki van huzakodva, mintha lakodalomba készülne. Na, mondja már meg jóember, hol van Jóska, mert hozzá jöttem, mondom neki, de már egyre türelmetlenebbül. Ő már nem dolgozik itt, feleli, én vagyok a halottasház új vezetője. Jaj, Szűzanya, ne hagyj el, hogy lesz ebből munka, gondolom. Ennek a gyereknek nem én törölgettem a taknyos orrát, mint Jóskának. Nincsen protekcióm.

Egyre jobban viszket és sajog a lapockám meg a karom, és nagyon furcsa érzésem van. Fázom. Még a fűtésen is spórolnak ezek a városiak, mert ez biztosan onnan jött.

Maga tényleg szakácsnő?, kérdi a férfi. Hát persze, hogy az vagyok, mondom, és megpróbálok minél dölyfösebbnek tűnni, lássa, nem félek tőle. Kiveszem a táskámból az előkészített zacskót, abba tettem a bizonyítványt. Átnyújtom az új igazgatónak, az meg sem nézi, félreteszi. CV van magánál?, faggat. Az meg mi a pékfara?, kérdem. Itt a papír, hogy értek a főzéshez, minek kellene más? Kérdezze meg a falusiakat, főztem én már mindegyikük gyerekének a lakodalmában, de keresztelőre is szoktam süteményt vinni. Csináltam már krémesbrülét is. Na, fogadjunk, hogy az se tudja, mi az, mosolygok.

Ez egy bizalmi állás, nem vehetek fel akárkit, folytatja az öltönyös. Tudja, bővítjük a szolgáltatásunkat. Halotti torokat akarunk rendezni, itt az udvarban. Azért kell a szakácsnő. Szerencsére sok a jelentkező, tudok válogatni, teszi hozzá és beleiszik egy csuporba. Nagyon puccos csupor. Vajon ki jelentkezhetett még erre a munkára? Biztos Teri, azt mondják, kifelé áll a szekere rúdja a kisboltból, mert titokban megiszogatta a kőműves aktimeleket. Ja, az nem joghurt, hanem a féldecis kevert, meg pálinka, azt szereti szürcsölni Teri. Csak lebukott, ki akarják tenni a szűrét a kisboltból. Látom, hogy ez a férfi nagyon mismásol, nem akar felvenni, biztosan valami protekciósa van.

Tudom ám én, honnan fúj a szél, miért nem akar maga engem felvenni, vágom oda. Rám se néz, iszik a csuporból. Megtudta, hogy a fiam Sanyival hál együtt, az a baj, meg hogy öregasszony vagyok, igaz-e? De tudja mit, elmegyek én a miniszterhez is, bepanaszolom magát, hogy kivételezik.

Jaj, csak a lapockám ne viszketne ennyire, megőrülök tőle!

Már megint olyan furcsán néz rám ez az ember, mint amikor ajtót nyitott. Aztán egyszerűen a képembe vágja: Asszonyom, maga halott, mondja, hogy alkalmazhatnám? Csak azért nem küldtem el azonnal, mert az utcabeliek figyelmeztettek, egy halott öregasszony bolyong a faluban, aki nem tudja elfogadni az elmúlást. Itt kell tartanom, hogy visszaterelhessem a mennyországba, ahol már nagyon várja a férje. Inkább örüljön, hogy angyal lett magából. Vallja be őszintén, tudna főzni ekkora szárnyakkal? Szerintem azok mindig belelógnának a fazékba. Röhög.

Ez bolond, gondolom, hogy lennék én halott meg angyal. Nincs nekem szárnyam, csak a lapockám viszket kicsit. Meg kell szöknöm, mielőtt bedug egy tepsibe! Kimegyek az utcára. Ezt még megbánja, kiabálom, miközben nekifutok a felszálláshoz. A távolból ismerős hangot hallok: szegény Margit, nem tudja elfogadni, hogy meghalt, a múlt héten a postán és a sertéstelepen is jelentkezett munkára.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 1-i számában.)