Sanyinak nem sikerült vízen járni, és még csak meg sem halt, így aztán elmaradt a panziónk vendégeinek beígért exkluzív program, a nagyszabású falusi temetés. Ha nem találok ki újabb különleges műsort számukra, nagy bajba kerülök. Pénzt nem fizetünk vissza, mondom Sanyinak, miközben még mindig köhög a balul sikerült vízen járás közben benyelt mocsaras víztől. Nézem, ahogy krákog, és megvilágosodom. Karanténba rakom, ez lesz az újabb program! A vendégek jó pénzért megfigyelhetik, hogyan fejlődik ki Sanyiban a vírus. Ebből meggazdagszunk, mondom neki és meghúzom a pálinkát.
Az utóbbi időben szezonja lett a karanténnak, mint ahogyan ősszel a bor-, nyáron a levendulaszörp-hamisításnak. Ez most olyan menő dolog, mint tavaly nálunk a lomizás volt. Mindenféle ócskaságot felújítottunk, és mint eredeti antik darabokat eladtuk a panziónk drága vendégeinek. Abból kijött a lányunk lagzija, a karanténból bejövő összegnek is meg lesz a helye. Balira szeretnék utazni, hogy Jucit, a szomszédasszonyt kitörje a nyavalya, amikor majd a faluházban levetítem a luxusnyaralásunkon készült képeket.
Okos asszony vagyok, nem sokat kellett töprengenem azon, hogy tegyem Sanyit karanténba. A múltkor láttam egy filmet, abban a jóképű főszereplőt megharapta egy majom. Na, ettől kitört rajta valami pestisféle, és azonnal karanténba zárták: betették egy üvegkalitkába, úgy figyelték az orvosok. Senki nem mehetett be hozzá, az ételt is csak egy kis ablakon dugták be neki. Nekem is kell egy üvegkalitka, de azt meg honnan a frászból szerezzek itt a faluban? Miközben kimegyek a ház elé, hogy letörölgessem a hamis napraforgókat a homlokzaton, zseniális ötletem támad. (A két hamis napraforgót tavaly vettem Pesten, és feltettem őket a panziónkra, a két eredeti mellé. Ezek a szálláshely minőségét jelzik, és egy bizottság osztogatja őket. De minek várni, amikor az ilyen csekélységet maga is megoldhatja az ember? Eddig még nem buktunk le, a vendégek meg csak jobban jönnek, ha azt látják, hogy négy napraforgósok vagyunk, nem kettő.)
Az egyik vendégszobához tavaly új zuhanyfülkét csináltattunk. Tiszta üveg minden oldala, alkalmas lesz a karanténra és a megfigyelésre. Még szerencse, hogy plafonig ér, így tényleg olyan, mint amilyen az üvegkalitka volt a filmben. Na, drága vendégeim, kezdődhet a műsor, gondolom, és kirakom a reggelihez a diszkontból rendelt cuccokat.
Ugye, finom a friss házi tejecske?, kérdem tőlük. Ez egy órája még a bociban volt, teszem hozzá mosolyogva. Hallom, Sanyi a szomszéd szobában morog, hogy inkább a bocisdobozban volt az a tej. Elnézést, mondom a vendégeknek, s már sietek is Sanyihoz. Meghibbantál, te szerencsétlen, mondom, koldusbotra akarsz minket juttatni?! Fogd be a szád, mert holnaptól ugrik a pálinkád meg a söröd! Menj, vegyél öltönyt, mert egy óra múlva kezdődik az újabb szereplésed. Sanyi tiltakozik, hogy ő nem akar ma is vízen járni, inkább szerez egy disznót a szomszédból, vágjuk le, tartsunk tort, legyen az a program. Nem kell disznó, felelem, én már mindent elterveztem. Olyan műsort találtam ki, ami még a híradóban is benne lesz, na, menjél már, vedd fel a temetési öltönyödet!
A vendégek jóízűen esznek, viszem nekik a felmikrózott bolti pogácsát is: tessék, tessék, most jött ki a sütőből, reggel dagasztottam. Olyan ismerős nekem ez az íz, hunyorog az egyik vendég, amikor beleharap a pogácsába. Hát persze, biztosan a nagymamája sütött hasonlót, felelem. Árva vagyok, mondja a nő, gyerekotthonban nőttem fel. Elönt a víz, pont olyan, mint amikor tavaly klimaxoltam. Most mi a fenével vágjam ki magam? Csak nem ezek is a szomszéd diszkontba járnak pogácsáért?!, még a végén lebukunk. Bébi, ne szívasd már szegény nénit, még a végén elhiszi, hogy árva vagy, röhög a fiatalember, aztán rám néz: bocsánat, a feleségem szeret viccelődni. Szórakozzatok az anyátokkal, ezért este a lejárt szavatosságú joghurtot kapjátok vacsorára, gondolom.
Nagy hírem van, folytatom a társalgást, ma újabb programmal készültünk maguknak. Ideje volt, válaszolja a nő. Remélem, ez most jobb lesz, mint a vízen járás és nem marad el, mint a temetés. A végén még kénytelenek leszünk átmenni a szomszédba, disznótorra hívtak minket. Meglátjuk, talán még át is költözünk. Isten mentsen, hadarok, itt olyan műsor lesz, amire még a tévé is kijön. Látom, hogy a férfi szeme felcsillan, faggatózik, mire számíthatnak. Sanyit, az uramat karanténba kellett zárni, de maguk megfigyelhetik, hogyan fejlődik ki benne a vírus. Nem veszélyes, teszem hozzá, üvegfal zárja el maguktól. De hogy, értetlenkedik a nő, a vírust nem lehet látni. Jaj, dehogynem, nevetek, ezt lehet, ez különleges, ezért jön ki a tévé is. Kár, hogy nem ufóbébi fejlődik ki benne, én arra kíváncsibb lettem volna, mondja a férfi. Gyorsan kapcsolok, itt cselekedni kell, mielőtt ez a ficsúr tönkreteszi a bizniszt. Na, hallgassanak csak ide, hajolok közelebb hozzájuk, mint aki szigorúan bizalmas információt akar közölni. Az orvosok sem biztosak benne, mi van az urammal. Vagy vizet nyelt tegnap a vízen járásnál és abban volt valami mutáns vírus, vagy az éjjel elvitték az ufók, akkor viszont még az is lehet, hogy hamarosan ufót szül. De ezt rajtunk kívül senki nem tudhatja. Ha kiderülne, nem tarthatnám fenn maguknak a legjobb szobánkat, meg az exkluzív ellátást sem tudnám biztosítani, mert megrohamoznának bennünket a vendégek. Azt meg ki akarja? Bólogatnak, a nő azt mondja, megy és kivasalja a haját, hogy jól nézzen ki a tévében, ha interjút készítenek vele. Rendben, mosolygok, találkozzunk harminc perc múlva az egyes szoba előtt.
Sanyit az ágyon fekve találom, alig bírom felébreszteni. Megint bepiált, megtalálta a dugipálinkát. Öltözzél már, böködöm, nincs idő. Miközben nagy nehezen magára rángatja az öltönyét, felhívom az ángyom nagyobbik unokáját, aki lagzikban szokott videózni. Pistukám, át tudnál jönni hozzánk a kameráddal?, jópofizom vele. Majd itt elmondom, miről van szó. Lényeg, hogy amikor bejössz, mondd azt, a tévétől vagy. Jaj, Pistukám, hogy mit kapsz cserébe? Na, jó, elintézek nektek is két plusz napraforgót a vendégházatokra. Jó lesz-e így? Akkor megegyeztünk, siess!
Sanyit berángatom a zuhanyfülkébe, beteszek neki egy széket, erre ülj le, utasítom. Mit csináljak?, bámul rám bambán. Semmit, ülj és kussolj. Ha kérdeznek, csak annyit mondjál, fáj a hasad és veszettül viszket a bőröd. Bólint. Ha jól szerepelsz, este ihatsz még egy sört, húzom el előtte a mézesmadzagot. Hallom, már a szoba előtt toporognak a vendégek, sugdolóznak. Kimegyek értük. Tessék, fáradjanak beljebb, itt nézhetik meg Sanyit a karanténban. Biztos, hogy nem kapunk el semmit, én az uszodában is mindig gombás leszek, érzékeny vagyok az ilyesmire, mondja a nő. Ne izguljanak, drága vendégeink, itt semmit nem kaphatnak el. Ez az üvegkalitka vírusbiztos, innen semmi se ki, se be. A szoba meg olyan steril, hogy inkább kifelé kellene szájmaszkot felvenniük, nem befelé. Nevetnek, ez jó jel. Erre, erre, invitálom őket a fürdőszoba felé. Belépünk, Sanyi ott ül a zuhanyfülkében a fekete öltönyében. Úgy néz ki, mint egy akváriumba szorult gyászhuszár, még tátog is, ha jól látom. Hú, ez nagyon izgi, mondja a férfi. Fényképezni szabad, meg posztolni az instára? Ez olyan, mint az a tavalyi párizsi performansz, emlékszel?, kérdezi a nő a férjétől. Igazad van, baby, ez tényleg tök olyan, vigyorog az ember. Nem értem, miről beszélnek, de nem is érdekel, viszont ha ennyire lelkesek, kicsit megfejem őket. Jut eszembe, mondom, mivel ez egy extra, sőt exkluzív program, kellene még tízezret fizetni, fejenként. Jó, mondja a nő, de akkor szelfizhetünk is Sanyival? Felőlem, mondom, és már tartom is a markomat: a pluszköltséget most kérném, ha meg nem sértem a drága vendégeket. A férfi fizet, a felesége a haját igazgatja a fotózáshoz. Miközben hallom, hogy a ház előtt megáll Pistuka autója, a vendégek arról érdeklődnek, hol kell nézni a vírus fejlődését vagy az ufógyerek születését. Mert ugye vagy-vagy. A hasa tájékán mondom, ott mozdulhat meg először. De mi, a vírus vagy az ufó?, kérdi a nő. Na, ne legyen már ennyire türelmetlen, mondom neki, én sem tudom, hogy mi. Megmondtam, a professzorok is bizonytalanok. Figyeljünk, ez a lényeg!
Pistuka óriási lendülettel jön be az ajtón, kezében kamera, szemén napszemüveg, még egy szivar is lóg a szájából. Kicsit túltolja a tévés szerepet, de ezek úgysem veszik észre, mert Sanyit bámulják. A nő felszisszen, ott, mondja, a könyökénél, mintha megmozdult volna a vírus. Aztán legyint, hogy nem, az csak érzéki csalódás volt. Közben félrehúzom Pistukát, vázolom neki, mi a helyzet, s hogy nagyobb legyen a lelkesedése, az egyik tízezrest, amit az imént kaptam, a zsebébe csúsztatom. Angolul kezd beszélni, hiába integetek neki, hogy ez felesleges. Drága vendégeim, itt van a híradó is, kérem, engedjék kicsit közelebb a stábot. Sanyi kalimpál, mintha valamit jelezni szeretne, a hasát mutogatja. Veszem a lapot, most kell cselekednem. Drága vendégeim, nézzék csak, történik valami. Épp, hogy kimondom, az uram az öltönye belső zsebéből laposüveget vesz elő, vigyorog, meghúzza, aztán öklendezni kezd. A vírus, suttogja a nő, a vírus biztos nem bírja az alkoholt és ki akar törni a gazdatestből. Csak az lehet, válaszolom, de közben mutogatom Sanyinak, hogy még egy ilyen, és kinyírom. Azt is jelzem neki, hogy kezdjen el sürgősen vakarózni, mert ha nem történik valami, a vendégek elmennek és visszakérik a pénzt. Szerencsére megértette, már kaparja is a hasát. Aztán a zakója alá nyúl és valami mozgó dolgot vesz elő. A vendégek és Pistuka hátrálnak az üvegfaltól. Megszületett az ufógyerek, ordítja a férfi, vagy a vírus testet öltött, kontrázik a nő. Közelebb lépek, látom, hogy Sanyi bevitte magával a zuhanyfülkébe az unokáink fehér egerét, Amáliát. Addig szerencsétlenkedik, amíg az egér kiugrik a kezéből, és egy kis lyukon át kisurran a karanténból. A férfi kiabál, szökik a vírus, erre Pistuka felkapja a partvist és agyoncsapja vele az egeret. Némán bámuljuk az elpusztult állatot. Amália, megyek, kiabálja az uram, és ő is kitör a karanténból. A vendégek sikoltozva ugranak félre. Sanyi kezébe veszi az élettelen egeret, majd azt mondja: kelj fel és fuss! Erre Amália feltámad, és eltűnik az előszobában. Pistuka káromkodik, hogy elfelejtette bekapcsolni a kamerát. Nem ezt beszéltük meg, fordulok Sanyihoz, aki azt magyarázza: tegnap este unatkozott, videókat nézegetett, és megtanult halottakat feltámasztani, ha már a vízen járással ilyen csúnyán beégett. Azt hittem, örülni fogsz, fordul hozzám.
Látom, a férfi maradna még, de a nő feje egyre vörösebb. Ide se jövünk többet, mondja, se vízen járás, se temetés, se vírus, ezért a nyamvadt kis feltámasztásért meg kár volt fizetni.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 16-i számában.)
Döme Barbara | Drága vendégeim!
Mit lehet itt csinálni? Pihenni, mosolygok rá. Az elég uncsi, fintorog. Program nincs? Nálunk van program, vág közbe Juci. Holnap disznótor lesz, jó vidéki mulatság, evéssel, ivással, mindennel. De csak a saját vendégeinknek, sajnálom, hogy magukat nem hívhatjuk át. Ez a rohadt Juci, képes levágni egy disznót, csak hogy nekem keresztbe tegyen, gondolom.
