Döme Barbara: Sanyi kovászt etet

2020. augusztus 01., 12:07
Takáts Márton: „Vegyétek és egyétek” – illusztráció Szunyogh Szabolcs Jézus, az emberfia című könyvéhez (Noran Libro Kiadó, 2019)

Jaj, Istenem, meghalt, kimúlt, vége! Sanyi, hívjad a doktort, a plébánost, vagy ne is, gyere inkább, támaszd fel, de azonnal! Ébredjél már, te részeg disznó, miattad pusztult el, hát csináljál valamit, különben agyonütlek! Végünk van, most tényleg bezárhatjuk a boltot!

Fogom a dunsztosüveget, szemmagasságban tartom és könnyezek. Siratom az elpusztult kovászt, amit ez az impotens uram kinyírt. Egy hete neveli, eteti, már olyan szép kövér volt, most meg tessék, összeesett, olyan lapos, mint a gutaütés. Sanyi, gyere már!, kiabálok ismét neki. Mi a nyavalya lett a kovásszal? Most hogy sütsz estére kenyeret az internetes péktanfolyamon? Hogy vigyen el a devla, nem hiszem el, hogy veled ver engem az ég!

Csak hogy értsék: úgy kezdődött, hogy újabb programot kellett kitalálnom a drága vendégeimnek, különben nem jönnek a mi szerény kis vendégházunkba. Falusi turizmusból él a faluban szinte mindenki, nagy a verseny, ha nem adunk valami extrát, ránk se nyitják az ajtót. Aztán egyik éjszaka, amikor a vacsorára betolt disznótoros nem hagyott aludni, kitaláltam a „Sanyi csodái” elnevezésű programsorozatot. Volt ebben már minden. Sanyi, az uram, vízen járt, meghalt, karanténba került, hogy vírus fejlődhessen a testében, halott egeret támasztott fel, pálinkát fakasztott a kő-Buddhából. Azt most ne firtassuk, hogy ezek a programok sosem sikerültek tökéletesen, vagy inkább sehogyan sem, de a népek jöttek, mert kíváncsiak. Nekünk meg persze ebből van bevételünk. Mivel rossz alvó vagyok, és éjszakánként az internetet böngészve próbálom megkeresni a legdivatosabb programokat, most is találtam valamit, ami vendégcsalogatónak kiváló.

A városiak mostanság kenyeret sütnek, nem is akármilyet, kovászos cipót. Hogy a fene egye meg a jódolgukat. Az élesztős nem jó, mondták a Facebookon, az puffaszt, meg ártalmas. Még hogy puffaszt, röhögök, ha én adnám neked, és azt mondanám, kovászolt, semmi bajod nem lenne tőle. Tapasztalatból beszélek, higgyék el. Ezek a drága vendégek még a lejárt szavatosságú joghurt után is megnyalják az ujjukat, csak tudni kell tálalni, meg kínálni. Én meg tudom, mit hogy kell eladni. Szóval, miután kiböktem, hogy most a kovászolás az egyik legjobban keresett tevékenység, rögtön elhatároztam, Sanyival ezt fogom csináltatni. Azonnal fel is keltettem, adtam neki egy felest gyorsítónak és megnézettem vele vagy tíz videót a kovászkészítésről meg a kenyérsütésről. Köztük volt Peti, a pék kisfilmje is. Peti, a pék nagyon csinos fiú, szépen öltözködik, farmerből van a köténye meg a simlis sapkája is. Ilyet még nem láttam faluhelyen, de bevallom, nagyon tetszik. Aztán ez a Peti kitalálta, hogy az interneten tanítja a népeket kovászt készíteni, na meg cipót sütni. Amikor megláttam, hogy többen nézték meg a videóját, mint Sanyi fuldoklását a kanálisban – pedig az szinte mindent vitt –, elhatároztam, Sanyiból is péket csinálok, aztán idecsalogatunk mindenkit a városból. Egész éjszaka varrtam meg hímeztem, csináltam kötényt Sanyi vagyok, a pék felirattal. Később rájöttem, elég lett volna csak annyi: Sanyi, a pék, de akkor már késő volt, mert túl voltam a mosáson meg a keményítésen. Reggel Sanyit átszalasztottam a henteshez, hogy kérjen tőle egy fehér simlis sapkát, küldtem neki egy kis felmikrózott bolti pogácsát cserébe. Másnap megköszönte, azt mondta, érződött rajta, hogy szeretettel gyúrtam. Hát még jó, mondtam, nem adok ki selejtet a kezemből. A sapkára három napraforgót hímeztem, hogy jelezze a minőséget, és mindenki tudja, Sanyi nem gagyi, hanem a legjobb.

Amikor a körítéssel elkészültem, rögtön feltettem az internetre a legújabb programunkat, Sanyi fotójával. „Sanyi, a pék internetes tanfolyama, minden hétfőn reggel kilenctől.” Azért hétfőn reggel, mert akkor Sanyi talán még józan, ha figyelek rá rendesen. Megadtam a számlaszámot, hol lehet fizetni, meg a vendégházunk címét, ha valaki esetleg élőben szeretne találkozni a sztárral. Mert ahhoz kétség sem fért, hogy az uram ettől a zseniális ötletemtől most berobban a médiába. Sanyi a fotón az új kötényében és a simlis sapkájában úgy bazsalygott, mint a vadalma. Kezében egy szép kenyeret tartott, amit ugyan a diszkontból hozattunk, de cseppet megbabráltam, bevagdostam, kicsit megkapattam a kérgét, szóval megszólalásig olyan lett, mintha háznál készült volna. Reggel nyolckor tettem fel az internetre az új vendégcsalogatót, kilenckor már annyian lájkolták, mint a múltkor a pálinkafakasztást. Úgy látszik, rákaptak Sanyira, most már bármit csinál, nézik meg követik. Így kell mondani: követik. Az unokámtól tanultam ezt a szót, azt mondta, így hívják, ha valakinek a nyavalyáira sokan kíváncsiak. Virdzsikém tanított meg a facebookozásra is, azt mondta, mama, aki nincs fent a Bookon meg az Instán, az nem is létezik. Ezt az Instát még nem tanultam meg, mondtam neki, halasszuk húsvét utánra, akkor már jobban ráérek.

Miközben azt figyeltem, hogyan szaporodik a pénz a számlánkon a péktanfolyamnak köszönhetően, Sanyi elkezdte etetni a kovászt. Szerencsétlennek óriási fekete karikák lettek a szeme alatt a kialvatlanságtól, de hát valamit valamiért, mondtam neki, amikor panaszkodott. Emlékeztettem, hogy eddig mindig bejött, amit kitaláltam, minden egyes programunk busásan megtérült, még akkor is, ha tulajdonképpen beégtünk vele. Ezt is Virdzsikétől tanultam. Ő mondta: mama, nagyon égő, amit Sanyi papa művel. De ha égő, ha nem, mégis ezrek követik már, mi meg ebből élünk, ebből megyünk majd Balira, hogy Juci, a szomszédasszony megpukkadjon az irigységtől. Ebből futja pálinkára is, nekünk a minőségire, a drága vendégeknek meg a diszkontosra. De hát jó az is, a negyedik, ötödik pohár után már panaszkodni sem szoktak. Sanyi szeme meg azért kialvatlan, mert folyamatosan a kovászos videókat bámulja. Olyan, mintha tényleg érdekelné a dolog. Jegyzetel, bőszen bólogat, magában motyog. Amikor kérdezek tőle valamit, meg sem hallja. Úgy rágyógyult Peti pékre, mint tavaly a pornóra. Remélem, ebből több hasznom lesz, mint abból volt. Az elején ott is bíztam, reméltem, majd csak megkíván, ha azt a sok meztelenkedést nézi, de hozzám se szólt, nemhogy az otthonkám alá nézett volna.

Tegnap este azt mondta, kipróbálja a dagasztást, nem szeretne lebőgni az internetes tanfolyamon. Miután megitta a két sörét meg a pálinkáját, feltűrte az inge ujját és szitálni kezdte a lisztet. Közben bőszen nézte a jegyzeteit. Aztán levette a polcról a dunsztosüveget, amiben a kovászt tartja. Lássanak csodát, szép kövér, hízott kovász volt benne, úgy megnőtt az a kicsike liszt- meg vízkeverék, hogy csuda. Nagyon meglepődtem, bevallom, az elején egyetlen fillért sem tettem volna rá, hogy ebből bármi lesz. De úgy látszik, Sanyi mégsem annyira hülye, mint amilyennek gondolom. Ezt persze nem mondom neki, még csak meg sem dicsérem, mert a végén elbízná magát. Annyit azért kérdeztem tőle: mivel buherálta meg a kovászt, hogy ilyen szép lett? Vérig sértődött, csapkodta az ajtót, azzal fenyegetőzött, hogy leveszi a kötényt, és soha többé nem lesz „Sanyi csodái” program a vendégházunkban. Ettől persze kissé megijedtem, jobban, mint attól, hogy összeszűri a levet a szomszédasszonnyal, akinek nagy melle meg kerek csípője van. Anyám mindig azt mondta, attól nem kopik el az uram micsodája, ha másnál is használja, legfeljebb ügyesedik. Én is ezt vallom. De ez a köténylevétel azért más, ha ezt tényleg megteszi, nekem befellegzett. Már vagy százan kifizették az online péktanfolyam árát, én meg elköltöttem a pénzt, megvásároltam azt a takarítógépet, amilyet Jucinak vett a fia, nehogy azt higgye, hogy csak nekik futja ilyen puccos dologra. Miután Sanyi kihisztizte magát, gyorsan kibékítettem egy sörrel meg két felessel. Ha ügyes leszel a dagasztásban, kapsz még egy sört, húztam el előtte a mézesmadzagot. Hatott, azonnal nekilátott a gyúrásnak. Rossz volt nézni, amit művelt. Csiriz lett a lisztből, a vízből meg a kovászból. Minden ragadt körülötte, állandóan engem pattogtatott, hogy menjek és lisztezzem be a kezét meg a tálat. Majdnem sírva fakadtam, és azért imádkoztam, nehogy valaki betoppanjon, és meglássa Sanyi bénázását, mert ha ezt bárki elterjeszti, tényleg lőttek a péktanfolyamnak. Mivel láttam, hogy az uram baromi ideges, és én is az voltam, mindkettőnknek töltöttem a jobbik pálinkából egy kis nyugtatót. Az ötödik, hatodik pohár után már csak röhögtünk a borzalmas állagú kenyéren, ami Sanyi kezei közül kikerült. Kemény lett, mint a kő, a belseje meg tömör, keletlen. Próbáltam lenyelni belőle egy falatot, de olyan savanyú volt, hogy azonnal kiköptem. Öblítés gyanánt én is leküldtem egy sört, úgy berúgtunk mind a ketten, hogy a végén Sanyi csak felhajtotta az otthonkámat. Mivel így alakult az esténk, nem csoda, hogy az uram megfeledkezett a kovász etetéséről. Reggelre az addig már szép kövér kovász teljesen összeesett, használhatatlanná vált.

Na, most épp itt tartunk, s mivel Sanyi a füle botját sem mozdítja, kénytelen vagyok én kitalálni valamit, hogy feljavítsam a kovászt, mire kezdődik az internetes tanfolyam. Etetni már fölösleges, az attól egy óra alatt nem lesz jobb, úgy sejtem, végleg kinyírtuk. Rémlik, mintha tegnap este Sanyi pálinkát töltött volna bele, miközben azt hajtogatta: Igyál, kicsi kovászom, ma ünnepelünk, te is megérdemled a finom pálinkát. Valószínűleg ekkor ölte meg. Most már mindegy, nekem egy dolgom van, valamit csinálni a kovásszal, amitől olyan állagú lesz, mintha tényleg jó lenne. A kenyérbe majd titokban élesztőt teszünk, már ha egyáltalán Sanyi képes lesz tésztát gyúrni és nem ég be úgy, mint tegnap este. Az órámra nézek, harminc percem maradt a tanfolyam kezdetéig. Miközben Sanyit nyaggatom, hogy keljen fel, vegye fel a kötényt meg a sapkát, a kinyírt kovászt három edénybe töltöm. Az egyikhez jó habos mosószert keverek, a másikba kólát töltök, a harmadikhoz szódabikarbónát adagolok. Egyik rosszabbul néz ki, mint a másik. Ránézésre sem hasonlítanak arra, amire kellene. Közben Sanyi kitántorog a konyhába, bűzlik, mint a cefre, még jó, hogy ezt az internetezők nem érzik majd. Kezébe veszi a dunsztosüvegben maradt kovászt, beszélni kezd hozzá. Ne haragudj kicsi fiam, mondja neki, nem akartalak megölni. Sosem láttam még ilyet, Sanyi könnyezik, a könnycseppek a kovászban landolnak. Milyen undorító, gondolom. Ekkor veszem észre, hogy a kovász hízni kezd. Sanyi szeme elkerekedik a látványtól, aztán azt mondja: Ha ma nem hagysz cserben, kis kovászom, holnap más finomságot is kapsz apucitól. A kovász ettől még magasabbra emelkedik. Az órámra nézek, kilenc van, kezdeni kell az internetes tanfolyamot. Miközben bekapcsolom a kamerát és Sanyit a monitor elé állítom, arra gondolok, mekkora nézettséget tudnék csinálni, ha élő adásban ledarálnám Sanyit és belekeverném a kovászába. Ha egy csepp könnytől beindult, attól biztosan óriásira hízna, akkorára, amilyet még nem látott a világ. A szomszéd Jucit megütné a guta, ha látná.

Hol is van a húsdaráló?, kérdezem Sanyit, mielőtt beköszönök az élő adásba: Jó reggelt, drága vendégeink!

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 1-i számában.)