Sanyi, miért celluxoztad a Bibliát a lízingelt kecske tőgyire? Micsoda? Spirituális rendrakás? Igyad csak szépen a sörödet, aztán mondjad el rendre, ki az a japán asszony, akit emlegetsz. Remélem, nem a szeretőd! Jaj, csak nem egy újabb vírust fedeztek fel? Mossad le a kecskét Domestosszal, mielőtt kimúlik szegény!
Az én Sanyim nem fér a bőrébe, ha ivásról van szó, egyébként persze egész nap a sufniban henyél. Tegnap mondom neki, nagyon gyatrán muzsikál a Sanyi csodái elnevezésű programsorozatunk, ezért valamit ki kell találni. Előző nap épp azt kerestem az interneten, hogy lejárt szavatosságú húskonzervvel meg lehet-e mérgezni valakit, amikor megláttam, hogy lomtalanítás van a szomszéd városban. Arra gondoltam, elzavarom Sanyit lomizni, biztosan talál néhány dolgot, amit felújíthatunk és jó pénzért eladhatunk a drága vendégeinknek.
Nem is újságoltam, csináltunk az urammal egy internetes boltot. Mindent árulunk, azt is, amink nincs. Pár hete kitaláltam, hogy olyan szájmaszkot kell kínálni, amelyik imádság hatására aktiválódik. Vagyis, aki felveszi és elmondja benne a miatyánkot, soha többé nem tud megfertőződni a maszk alatt. Sanyi azt mondta, ez akkora hülyeség, hogy senki nem hiszi majd el. Tévedett. Elárasztottak bennünket a megrendelések, persze mindenkinek azt mondtam, már csak egy darab csodamaszkunk van, ezért azt nem tudom eladni. Erre alkudozni kezdtek, s így a kezdőárat szép magasra fel tudtam tornázni. A legnagyobb összeg, amit az imádságra aktiválódó maszkért kaptam, százezer forint volt. El sem akartam hinni! Persze akadtak reklamálók is, azokat leszereltem azzal, hogy a maszk megérzi, ha valaki csak kamuhívő, s annak a miatyánkjára nem reagál. Elvem, hogy pénzt vissza nem adunk, ennél az üzletnél is ehhez tartottam magam. A kisunokám, Virdzsike persze megint aggodalmaskodott: mama, ez a bolt bajt hoz rátok, hogy magyarázzátok ki magatokat az adóhatóságnál? Kislányom, azt én már kitaláltam, mondtam neki. Nálunk minden ingyen van, de ha ajándékba pénzt adnak érte, azt elfogadjuk, így nem lehet belekötni. Mama, egyszer nagyon megütitek a bokátokat!, magyarázta Virdzsikém, de attól kissé megnyugodott, hogy neki gyűjtünk egy szép új autóra. A lényeg, hogy a kis boltból van némi bevételünk, de ez persze nem elég – ahhoz, hogy mehessünk idén Balira, kellenek a drága vendégek és a Sanyi csodái sorozat is.
Szóval Sanyit elhajtottam lomizni azzal, hogy mindent hozzon haza, amit talál, és amit némi felújítás után eredeti antik műtárgyként értékesíthetünk. Aggodalomra semmi ok, az egyik szomszédunk fia olyan eredetiséget bizonyító iratot csinál, hogy arról pár nap múlva már ő maga sem tudja megmondani, az az igazi vagy a hamisítvány. Baracskán tanulta ki a szakmát, de csak nagyon kevesen tudják, hogy börtönben volt, a legtöbben azt hiszik, Londonban dolgozott pincérként. Sanyi egész nap odavolt, de estére akkora kupac cuccot pakolt le az udvaron, hogy nem lehetett tőle megmozdulni. Eleinte rettentően felidegelt, de aztán arra gondoltam, magának csinálta a bajt, neki kell majd mindent felújítani. Azt viszont rosszul gondoltam, hogy addig sem iszik, amíg barkácsol. Másnap reggel részegen fogott hozzá egy törött kisasztal felújításához, le is vágott egy darabot az ujjából. Mindig mondtam, hogy nem normális. Aztán ma reggelre meg rácelluxozta a Bibliát a kecskére, és beszél összevissza mindenféle japán rendrakásról.
Sanyi, mondjad el érthetően, minek csináltad ezt a hülyeséget ezzel a szerencsétlen állattal? Hunyorog, vakarja a fejét, aztán arról beszél, tegnap este a tévében látta, hogy van valami japán asszony, aki arra tanítja az embereket, rendet kell rakniuk maguk körül, mert akkor megváltozik az életük. Hogy simogatni kell a zoknikat meg beszélni a pulóverekhez, mondja az uram, és röhög. Azt is láttam, hogy a japán nő egymásra pakolt dolgokat, mert azok így spirituálisan hatnak a környezetre, magyaráz. Most mit bámulsz, kérdezi, hogy én is tudok ilyen városi szavakat? Megnéztem az interneten, mit jelent a spirituális, és megtetszett. Arra gondoltam, kipróbálom, hogy a módszer működik-e, vagy csak kamu. Mari, mindig azt mondod, imádkozzak, hogy a kecske elég tejet adjon, mert különben megint címkézhetem át a diszkontos dobozokat. Egész éjjel törtem a fejem, és kitaláltam, hogy sokkal hatásosabb, ha egymásra pakolom a kecskét meg a Bibliát, ahogy a tévében mutatta az az asszony más cuccokkal. Próbáltam a kecskét ráállítani a Bibliára, de mindig elment, ezért ragasztottam rá végül a tőgyire. Ennél közelebb nem lehetne az imádság a tejhez, magyaráz Sanyi elégedetten. Estére majd megfejem, és a tej mennyiségéből megtudjuk, hazudott-e a tévé vagy nem. De ebből még nem lesz pénzünk, te szerencsétlen, vágom a fejéhez, úgyhogy kezdjél hozzá a lomokat átválogatni, nézzük meg, mit tudunk eladni belőle. Miközben az uram duzzogva indult dolgozni, az jutott eszembe, még egy bőrt lehúzhatnánk a lomtalanításról, ha élőben közvetítenénk Sanyi spirituális rendcsinálását. Az udvarról eltűnne az a sok kacat, az online közvetítést meg beillesztenénk a Sanyi csodái programsorozatba, kérhetnénk pénzt a nézőktől. Mondhatnánk azt, hogy aki figyeli az uramat munka közben, kigyógyul a bajaiból. De ami ennél is látványosabb lenne, hogy Sanyi ráncai kisimulnának a pakolástól, vagyis megfiatalodna. Csak át kell hívni a szomszéd lányt, aki sminkes a hullaházban. Olyan ügyes annak a keze, hogy csuda. Majd ő megöregíti Sanyit egy jó kis sminkkel, amit időközben leizzad, szóval tényleg látványosan megfiatalodik. Ez a terv több mint zseniális. Olyan boldog voltam az ötletemtől, hogy gyorsan meghúztam a dugipálinkámat, Sanyinak is adtam belőle egy kortyot, végül is szeretem, meg olyankor, amikor erősebbet iszik, este mindig benyúl az otthonkám alá. Most is ebben reménykedtem.
Petikém, gyere gyorsan, hozzad a telefonodat, élő közvetítést adunk apádról! A szomszédlány közben a lomok közül kiválasztott csillámpónis sminktáskáért cserébe elmaszkírozta Sanyit, aki így legalább tíz évvel idősebbnek tűnik. Így aztán még látványosabb lesz a változás. A homlokára egy vörös forradást is rajzolt, hogy ha azt majd leizzadja, a gyors gyógyulásra is legyen bizonyíték.
Mivel rendes feleség vagyok, a nagy spirituális rendrakás előtt adok Sanyinak egy sört és egy felest, megígérem neki ugyanezt a kört a pakolás utánra is, ha jól teljesít. Az uram elkezdi a munkát, s egyre többen kapcsolódnak be a fizetős internetes közvetítésbe. Jól van, gyűlik a pénz Balira. Persze most is akadnak fanyalgók, van, aki azt írja, ez az egész csak átverés, mert amikor elkezdődött a közvetítés még nem fájt a foga, most meg már kibírhatatlanul hasogat. Egy másik nő viszont esküszik rá, hogy neki elmúlt az évek óta tartó lábzsibbadása attól, ahogy az uramat nézte. Sanyi közben rendületlenül rakja a lomokat egyik oldalról a másikra, magyarázza, a rozsdás biciklit miért kell a mosógép tetejére rakni, hogy attól most éppen helyreáll a világ rendje, s a meddő asszonyok holnap teherbe esnek. Olyan szépen és meghatóan beszél, hogy szinte érzem, ahogy megmozdul bennem a nem létező gyerek. Közben mutatom neki, hogy néha törölje meg a szeme alját, hadd kopjanak a rárajzolt ráncok. Így láthatják, valódi csodára képes, megfiatalodik. Elismerem, jól csinálja a dolgát, a pálinkától megtáltosodott, olyan alakítást nyújt, mint egy ünnepelt színész. A smink is szépen kopik az arcáról. Magyarázom Petikének, közelítsen rá az apjára, hogy mindenki láthassa a változást. Bejön a tervem, többen is írják: halleluja, Sanyi tényleg csodatevő, és a spirituális rendrakástól valóban megfiatalodott.
Sanyi magyaráz, közben a csorba köcsög és a lyukas kosár alól előhúz egy kis festményt. Első ránézésre csak azt látom, hogy egy női alakot ábrázol, aztán Petike ráközelít és egyértelművé válik, hogy Szűz Mária van a festményen. Az egyik néző azonnal reagál, azt írja, ez csakis jel lehet, Sanyi valóban csodatévő. Egy másik asszony rákontráz, neki ebben a pillanatban szűnt meg a több évtizede tartó fülzúgása. Az uram közelebb hajol a képhez, elég vaksi, szerintem nem biztos benne, hogy valóban Mária van a képen. Néhány másodperc múlva valaki azt írja: nézzétek, a kép könnyezik! Petike most már csak a festményt mutatja, s valóban, annak arcán kis vízcsepp csordogál. Nem is egyszerű könny az, mutat rá valaki, Szűz Mária vért könnyezik, nézzétek! Közelebb megyek, s valóban látom a piros lét szétmaszatolódni a festményen. Arra gondolok, mégiscsak jó ötlet volt a szomszéd lánytól az a vörös forradás, mert így nem csak csodás gyógyuláson ment keresztül az uram, de még vért könnyező szüzet is talált.
Még többen csatlakoznak a közvetítéshez, sámánok, papok, apácák is fizettek, hogy lássák Sanyi csodáit. Én meg közben dörzsölöm a tenyerem, hogy holnap végre megrendelhetem a netről azt a szilikonos mellemelő szerkezetet, amire régóta vágyom, de eddig nem volt rá pénzem. Attól minden nőnek olyan keble lesz, mint egy óriás dinnye. Elégedetten mosolygok, mégiscsak vannak csodák, néhány perc alatt az én testem is fiatalodik majd minimum negyven évet. Miközben Sanyi egyre több vért izzad Mária arcára, én elhatározom, holnap meghirdetem a neten Sanyi és Mari fürdőruhás, páros vízen járását, ott majd mindenki megcsodálhatja a peckes melleimet.
Nem tudtam meg, milyen becsmérlő kifejezés lett volna, melyet dühöngő elméje és a mentálhálójába ültetett Hermes 6000 nyelvi program kigenerált volna a megsértésemre. Amikor beütöttem a manuális irányításhoz szükséges vizuális felületet megjelenítő kódot, és az űrhajóm elülső ablaka elől felhúzódott a Tannhäuser-acél védőmembrán, mindketten felordítottunk. A megaüvegre fekete, sűrű szemipermeábilis anyag bőséges adagja csapódott.
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.
Sofőrként értem a dolgom, mégis sikerült koccannom farolás közben. Annyira minimális volt a súrlódás, szinte észre sem vettem. A visszapillantó tükörben pedig azt láttam, hogy integetnek nekem. Jó, gondoltam, milyen kedves, s én is hevesen visszaintegettem, majd kiszálltam. Mosollyal az arcomon. Az integető nő hisztijét látva ez a mosoly egyre csak terebélyesedett.
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Az építész nem értett sokat az egészből. Csak ült és bambán hörpölte a sörét. Hogyan lett egyszerre adósa az adóhatóságnak, ha másfél hete még azzal a jó hírrel ajándékozta meg a könyvelője, hogy jelenleg nincsen tartozása, tehát se pozitív, se negatív irányba nem billen az a rusnya mérleg. Akkor még, abban a mérsékelten vidám pillanatában Albee darabjának a címe is beugrott neki: Kényes egyensúly. Most meg itt ül, a söre egyre keserűbb. Már nem is igen ízlik. Ahogy semmi se körülötte.
Az öregasszony görnyedt háta és botjának koppanásai hangtalan sikolyt tükröztek, habár a járókelők csak egy keresztet láttak, ha messziről követték tekintetükkel az útját. A temető felé botorkált. Néha egy-egy jajszó elhagyta ugyan az ajkait, de ezt senki sem hallotta. A felhők föntről figyelték a jelenetet. Rámosolyogtak, amikor széttárták uszályukat, s hagyták, hogy a nap megsimogassa meggyötört csípőit.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
Már háromnegyed éve ül éjjelenként ebben a cigarettafüsttel átitatott, rosszul világított, kopott őrszobában. Ide is csak ismeretsége révén, gyermekkori barátjának közbenjárásával alkalmazták, amikor a történtek után a gyülekezet érthető módon nem fogadta be, igaz, ő sem érezte volna már jól magát az új parókián. A püspökségben is nagyot csalódott, hiszen számára érthetetlenül a legkisebb segítő szándék nélkül teljesen magára hagyta, egyházon kívül, munka nélkül.
Anyám azt mondta, hogy menjünk, már az első nap. Először csak én jöttem. Akkor még nyitva volt a határ. Erzsike, a feleségem, és a kislányunk, Vicuska otthon maradtak édesanyámmal. Sor volt a határon, legalább öt órát kellett állni, mire átértünk. Az ukrán határőr mogorvább volt a szokottnál, de átengedett. A magyar oldalon meglepően kedvesen fogadtak. Kint, a határ szélén több ezer ember állt. Oroszok, ukránok, magyarok. Fotósok, tévések tolakodtak. Civilek szendvicset és vizet osztogattak. Bármerre néztem, kamerák vettek körül.