Azzal kezdődött, hogy a nő felébredt. Mindig így kezdődik. Mert ha a nő felébred, akkor rendszerint eszébe jut valami. Ha pedig a nőnek valami az eszébe jut, ne számíts többé nyugalomra. Persze hogy mire gondol a nő, azt ritkán lehet sejteni pontosan. Mert a nő gondolhat bármire. Arab teára az északi sarkon. Sámson sírjára a kánai menyegzőn. Párizsi hajnalra egy firenzei éjszakán. Mert olyan a nőben a gondolat, mint a dzsesszben a szaxofon, nyugtalanító. A nő tehát felébredt. A nő. Hívhatnánk Jolánnak, Amálnak vagy Matildnak, de valahogy egyik név sem passzol a pizsamájához. A nő felébredt, pizsamát visel, piros pizsamát. A piros pizsamás nő. Így hívják.
Azzal kezdődött, hogy a piros pizsamás nő felébredt. Szomjas vagyok. Ez volt első gondolata. Tegnapról maradt még egy kevés pezsgő, de inkább egy szem szőlőre vágyott. Miután a keserű magokat is elmorzsolta, ivott néhány korty vizet egy üvegpohárból. Április volt. A hajnal színei a verandára csábították. A francia ablakot is kinyitotta, hogy beáradjon a házba a tavasz. Madarak daloltak a fákon. A piros pizsamás nő magas sarkú cipőbe bújtatta lábait, megállt a ház és a kert küszöbén, igyekezett feloldódni a valóságban. Redőnyként leeresztett szemhéjai áteresztették a fény melegét. Azt hiszem, ha valaki elrejtőzött volna a kertben, és rejtekéből figyeli a piros pizsamás nőt, boldognak látja.
Azzal kezdődött, hogy a piros pizsamás nő megérezte, valaki figyeli. Olyan volt, mintha egy történet szereplője volna, aki nem tud elbújni az olvasó kíváncsi tekintete elől. Megérzi azt az ember, még ha nő is, hogy figyelik. Felrebbentette a szemhéját, kapkodva körülhordozta tekintetét a kertben, az egyik bokor mintha mozogna, de lehet, hogy csak az áprilisi szellő játszik a levelekkel, vagy a kíváncsi olvasó lapoz a könyvben. Ki vagyunk szolgáltatva a láthatatlan tekinteteknek, gondolta a piros pizsamás nő, és ez volt már a harmadik gondolata ezen a reggelen. Egészen nevetséges az ember, még akkor is, ha csak egy nő, amikor a saját gondolatától megijed. És ez a gondolat már a negyedik volt reggeli gondolatai sorában.
Talán azzal folytatódik a történet, hogy a bokor megszólal, mint az égő csipkebokor a Bibliában. Bocsásson meg, hogy megszólítom, de arra kérem, hogy ne ijedjen meg, ne féljen, nem akarok semmi rosszat. Ki van itt, kérdezte a piros pizsamás nő, a hangjában inkább kíváncsiság bujkált, mint rettegés. Vagyok, aki vagyok, nem fontos, mert nem azon van a hangsúly, aki figyel, sokkal inkább azon, akire a figyelem irányul. Maga leskelődik utánam, csattant fel epésen a piros pizsamás nő, de ennek a felcsattanásnak és ennek az epének a mélyén valami jóleső megelégedés bizsergette belülről. Azonnal szólok a férjemnek, tette még hozzá, ám ennek a mondatnak a végén erősen kornyadozott a felkiáltójel.
Tévedni méltóztatik, méltóságos asszony, a méltóságos úr egy pirítós, néhány falat sajt és egy csésze kávé elfogyasztása után automobilon távozott hazulról. A piros pizsamás nő arca egészen piros lett a szégyentől és a haragtól. Ne bújócskázzék, tisztelt Hang úr, bújjék elő a bokorból. A bokor mögül előlépő férfi sétapálcájára támaszkodva kihúzta magát, megigazította csokornyakkendőjét, megemelte cilinderét, meghajolt. Ha megengedi, bemutatkozom. A piros pizsamás nő karmos szemeket mélyesztett a hangba, amitől a hangnak elakadt a hangja. Mit meg nem enged magának, felháborító, megzavarja egy védtelen nő nyugalmát, kora hajnalban meglesi, mint azt a fiatal lányt azok a vének abban a Bibliában, mennyire vén maga, mondja.
Túl hosszúra nyúlt a piros pizsamás nő rövidke monológja. Sehol egy kérdőjel, sehol egy felkiáltójel, sehol egy gondolatjel. Az utolsó mondattöredékből is csak annyit lehetett érteni, hogy mmm. Talán szerencsésebb volna, ha a piros pizsamás nő megőrizné méltóságát, megközelíthetetlenségét és misztériumát. Talán a hangot se kellene kiugratni a bokorból. Egy testet öltött hang mindig illúzióromboló. Folytassuk talán onnan, hogy a piros pizsamás nő magán érzi egy láthatatlan férfi pillantását, mert csak egy férfi képes figyelni egy nőt. Egy nő egy másik nőt soha nem figyel, mindig csak kritizál. Abban a pillanatban, amikor a piros pizsamás nő szemhéja felpattan, tudatában van annak, hogy őt egy férfi figyeli.
Túl korán van még az ébredéshez. Álmodjuk tovább a történetet. Amikor a piros pizsamás nő szemhéját felvonta, mint a boltok kirakatredőnyét az álmos inasok, magán érezte egy láthatatlan férfi átható tekintetét. Mintha az egyik bokor megmozdult volna. Mit tehet egy piros pizsamás nő, ha a verandáján állva úgy érzi, elbújt a kertjében egy férfi, aki szemérmetlenül és szemtelenül őt figyeli, illetve dehogyis szemtelenül, szeme biztos van, ha szemérme nincs is, hiszen végső soron a figyeléshez és a megfigyeléshez szemre van szükség és jó ízlésre, szemmel és jó ízléssel pedig mégiscsak rendelkezik az a szemtelen férfi, hiszen mégiscsak őt figyeli, a piros pizsamás nőt, nem pedig valaki mást.
Túl lassú, ám meglehetősen határozott léptekkel indult el a piros pizsamás nő a bokor felé. A bokor megmozdult. A piros pizsamás nő lába elé három levél esett a bokorból. Az egyik zöld volt. Ne feledjük, április van. A másik barna volt. Talán az október hagyta itt. A harmadik fehér. Egy fehér boríték. A piros pizsamás nő a fehér borítékkal a kezében elindult visszafelé. A teraszon a francia ablak francia ablakszárnyának támaszkodva piros ujjaival felbontotta a fehér borítékot. A borítékban, amit piros ujjaival a piros pizsamás nő felbontott, mégsem levél lapult, hanem három ceruzarajz. A ceruzarajzokon a piros pizsamás nő saját magára ismert, ezen a reggelen rajzolhatta valaki.
Túl lassú, ám meglehetősen határozott mozdulatokkal közelített a nagymutató a kismutatóhoz. A pirozs pizsamás nő férje, aki reggelente automobilon szokott a hivatalba hajtani, arra gondolt, hogy elviszi a feleségét a belvárosi galériába egy most nyíló kiállításra. A képek különös hatással voltak a nőre. Ugyanazt látta, amit néhány nappal azelőtt a ceruzarajzokon. A pirozs pizsamás nő. A művész ezt a címet adta a kiállításnak. Elsőre talán különös ez a pirozs, nem gondolja, fordult oda Nádasdy doktor a férjhez, aki reggelente automobilon hajt a hivatalba, ám a zsé után következő pé miatt a zsét esnek ejtjük, piros, ahogy a nevemben az est zsének a dé miatt. Éppen fordítva.
Türelmetlenül várta a reggelt. Akkor sem aludt, amikor a férje kiosont a konyhába, ahol kapkodva elfogyasztott egy fél pirítóst, néhány falat sajtot meg egy csésze feketét, majd automobilon elhajtott a hivatalba. Amikor a motorzúgás foszlányai is emlékké olvadtak, kikelt ő is az ágyból, bekapott egy szőlőszemet, ivott néhány korty vizet egy üvegpohárból, aztán a francia ablakon keresztül a teraszra lépett. Az egyik bokor mintha megmozdult volna. Sietve leeresztett szemhéja mögött megpróbált elképzelni egy szép férfikezet, ami éppen az ő testét rajzolja valamelyik bokor mögött. Időérzékét teljesen elvesztette. Április van, csak ennyit tudott. A piros pizsamás nő kék pizsamát viselt ezen a reggelen.
