Fehér Miklós: Várakozás a palotában
Egy régi, elfeledett könyvben olvastam valamikor, hogy a múlt elfeledése egyenlő a jelen befogadásával. A vaskos kötet mindenki számára értéktelen volt, s miután magamra öntöttem a benne lelhető haszontalan tanácsot, úgy döntöttem, inkább felidézem a gyászt, amikor eltemettem anyámat, a királynőt.
Hideg csütörtöki nap volt. A szúnyogok épphogy csak előbújtak rejtekhelyükről, a krokodilok a mocsaras vízben várták prédájukat, egyéb csúnya teremtmények pedig az ásítozást tartották a legjobb tevékenységnek. Nővéremmel, Emmával, ebben az időben a palota kertjében szaladgáltunk, szőlőt csenve innen-onnan, csámcsogásunk közepette a tiszta kék égboltot lestük, amelyen a bárányfelhők békésen úszkáltak, és különös személyiségükkel azon ügyködtek, hogy beborítsák a magas kőtornyokat. Márkusz öcsénk ezüst diadémmal a homlokán rohant utánunk. Nevetése a buborékfújó játékából előbukkanó átlátszó, fényes gömböknek szólt. Vékony arcocskáját egy apró seb tette komolyabbá, mely sebnek okozója anyánk volt. A magas kapubejárótól egy komor tekintetű férfi közeledett felénk némán. Hosszú, fehér köpenyt viselt, vaskos nyakék lógott mellkasán. Lassan, lépésről lépésre vette az emelkedő jelentette akadályt, majd mellettünk foglalt helyet.
– Nem sok látnivaló akad ma – mondta, és kétségbeesetten maga elé nézett.
– Nem, valóban nem – helyeselt Emma.
– Anyátok meghalt – szólt így a férfi.
Emma a komor alak felé fordította a fejét. A nővérem arca egy csapásra megöregedett, szemöldöke V alakot formált. Orrlyukai hevesen kitágultak és összehúzódtak, mintha bármikor kész lenne megölni valakit. Minden mozdulatára kínosan ügyeltem, hátha kitalálom, mire gondol.
– Hogy halt meg? – kérdezte hidegen.
– Öreg volt. Az alultápláltság talán segített egy kicsit a folyamaton. Hamarosan temetjük – válaszolta a férfi.
Nem volt többé mit mondani. Emma és én felálltunk, hogy megnézzük halott anyánkat. Márkuszt magára hagytuk. Még nem értette a halált. Csak fújta tovább a buborékokat, szivárványszínbe borítva mindent.
Mi ketten végigsétáltunk a palota sápadt folyosóin. A márványoszlopok a padlótól a mennyezetig értek. Egészen a nagy, széles lépcsősorig mentünk, amely egy csiga alakjában vezetett fel anyánk hálószobájába. A helyiségben a függönyök a földön hevertek, az ágya darabokban terült szét a padlón, az ékszerek mindenfelé.
Anyánk ott feküdt élettelenül előttünk. A szeme még nyitva volt, a nyelve gusztustalan módon tapadt oda a szája széléhez. Egy pillanatra azt hittem, még lélegzik. Mintha láttam volna, ahogyan emelkedik és süllyed a mellkasa. Emma gyöngéden húzta el kezét anyánk arca felett. Nem reagált. Márkusz öcsénk ekkor szaladt utánunk. Emma egyenként végigtekintett kettőnkön tetőtől talpig, és bólintott. Minden erőnkre szükség volt, hogy hárman cipeljük a feszes, holt testet. Le a lépcsőkön, keresztül a folyosón, majd újra lépcsők, egészen a pincéig.
A föld alatti szoba teljes ellentéte volt annak, ami fényűző életünket jelentette: por és sár mindenütt, pókok a falakon, giliszták és egyéb kukacok a földön. Anyánk teste torzul nyomódott a talajnak. Ujjainkkal ásni kezdtünk. Emma talán egy könnycseppet is elmorzsolt, eközben Márkusz csak értetlenül állt mögöttünk.
– Segíts! – kiáltott rá a nővérem.
Márkusz elővarázsolta a karmait, és ő is vad kaparászásba kezdett. Pár perc múlva az előttünk tátongó lyuk már elég mély és széles volt ahhoz, hogy a királynőt belehelyezzük. Közösen emeltük fel, és tettük a sírjába, ahol már oly sokszor pihent. Sötét szőre hamar egybeolvadt a körötte lévő sárral és földdel. Arca felismerhetetlenné változott, a szeméből folyékony maszlag tört elő, amely pillanatok alatt beborította az egész testét. Az imént hatalmas hasadék önmaga zárult be.
– És most mi lesz? – kérdezte szipogva öcsém.
Emma és én egymásra tekintettünk. A pincét elhagyva a palota kertjébe vettük az irányt. A férfi, aki közölte velünk anyánk halálhírét, az emelkedőn ült mozdulatlanul. Mindhárman a közelében foglaltunk helyet.
– Most várunk – mondtam. – Az újabb teliholdat.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. augusztus 21-i számában)
Juhász Kornélia
Szuvenír
Nem tudtam meg, milyen becsmérlő kifejezés lett volna, melyet dühöngő elméje és a mentálhálójába ültetett Hermes 6000 nyelvi program kigenerált volna a megsértésemre. Amikor beütöttem a manuális irányításhoz szükséges vizuális felületet megjelenítő kódot, és az űrhajóm elülső ablaka elől felhúzódott a Tannhäuser-acél védőmembrán, mindketten felordítottunk. A megaüvegre fekete, sűrű szemipermeábilis anyag bőséges adagja csapódott.
Kiss Edina
Katalinka, szállj el
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.
Nagy Erika
A titokzatos Góliát
Sofőrként értem a dolgom, mégis sikerült koccannom farolás közben. Annyira minimális volt a súrlódás, szinte észre sem vettem. A visszapillantó tükörben pedig azt láttam, hogy integetnek nekem. Jó, gondoltam, milyen kedves, s én is hevesen visszaintegettem, majd kiszálltam. Mosollyal az arcomon. Az integető nő hisztijét látva ez a mosoly egyre csak terebélyesedett.
Silling István
Dinasztia
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Szabó Zoltán Attila
Az építész bosszúja
Az építész nem értett sokat az egészből. Csak ült és bambán hörpölte a sörét. Hogyan lett egyszerre adósa az adóhatóságnak, ha másfél hete még azzal a jó hírrel ajándékozta meg a könyvelője, hogy jelenleg nincsen tartozása, tehát se pozitív, se negatív irányba nem billen az a rusnya mérleg. Akkor még, abban a mérsékelten vidám pillanatában Albee darabjának a címe is beugrott neki: Kényes egyensúly. Most meg itt ül, a söre egyre keserűbb. Már nem is igen ízlik. Ahogy semmi se körülötte.
M. Fehérvári Judit
A felhők fantomtáncai – Úti levelek
Az öregasszony görnyedt háta és botjának koppanásai hangtalan sikolyt tükröztek, habár a járókelők csak egy keresztet láttak, ha messziről követték tekintetükkel az útját. A temető felé botorkált. Néha egy-egy jajszó elhagyta ugyan az ajkait, de ezt senki sem hallotta. A felhők föntről figyelték a jelenetet. Rámosolyogtak, amikor széttárták uszályukat, s hagyták, hogy a nap megsimogassa meggyötört csípőit.
Száraz Miklós György
Még hintázom kicsit az ágon
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
Keszeg Tibor
Törés
Már háromnegyed éve ül éjjelenként ebben a cigarettafüsttel átitatott, rosszul világított, kopott őrszobában. Ide is csak ismeretsége révén, gyermekkori barátjának közbenjárásával alkalmazták, amikor a történtek után a gyülekezet érthető módon nem fogadta be, igaz, ő sem érezte volna már jól magát az új parókián. A püspökségben is nagyot csalódott, hiszen számára érthetetlenül a legkisebb segítő szándék nélkül teljesen magára hagyta, egyházon kívül, munka nélkül.
Lőrincz P. Gabriella
Margaréta
Anyám azt mondta, hogy menjünk, már az első nap. Először csak én jöttem. Akkor még nyitva volt a határ. Erzsike, a feleségem, és a kislányunk, Vicuska otthon maradtak édesanyámmal. Sor volt a határon, legalább öt órát kellett állni, mire átértünk. Az ukrán határőr mogorvább volt a szokottnál, de átengedett. A magyar oldalon meglepően kedvesen fogadtak. Kint, a határ szélén több ezer ember állt. Oroszok, ukránok, magyarok. Fotósok, tévések tolakodtak. Civilek szendvicset és vizet osztogattak. Bármerre néztem, kamerák vettek körül.
| Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 1 | 2 |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |
| Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 1 | 2 |
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| Hé | Ke | Sze | Cs | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |