Na és veled mi van, nagylány? Estilla éppen visszatért a levegőzésből, s úgy tesz, mintha nem tudná, mi következik. Ártatlanul kezdi a választ, nagy-nagy bakugrásokkal bontja, faragja saját történetét; szülei eredetileg óvónőnek vagy jogásznak szánták, neonfényű termek teljhatalmú úrnőjének. De anya, én nem ártom magam mások dolgába, védekezett Estilla, s a nagynénik és -bácsik bólogatnak: Csináljon mást a gyerek, azt, amihez kedve van! S miután egyik téma követi a másikat, lassan kiderül, mi is volna az a más.
A lány először húzódozik, végül unszolásra bevallja, hogy néhány éve labdarúgójátékvezető-képesítést szerzett. A társaság felélénkül, minden szem kocsányon lóg, amikor elmeséli, hogy amíg hétköznapokon a kiskorúakat terelgeti a bölcsiben, hétvégén a nagyobbakat egyengeti. Bírónő, én nem követtem el semmit, ordította arcába egyszer az ismert középcsatár, mire Estilla egy közvetett szabadrúgással igazította helyre. Nekem egy nő ne dirigáljon, kiabálta a játékos fektében, mert a focista érzékeny szerzet és gyakran összeomlik a pályán, játékvezetőnő legyen a talpán, aki két percen belül talpra állítja.
A focisták női részvétet vártak Estillától, és vérig sértődtek, amikor az eleséseknél nem volt hajlandó hordágyat rendelni. Egyáltalán nőből van maga?, bődült a kórus, s hajtogatták mindaddig, amíg tiszteletlen beszédért sárga vagy piros lapot nem kaptak. Bezzeg a férfi bírókkal lehet tárgyalni, próbálkozott a makacs védősor. Mire gondol?, érdeklődött a játékvezetőnő, de az elképzelések az öltözők belvilágában rekedtek.
A pikáns sztorik rendkívül izgatják a rokon bácsikat, s bemutatandó, hogy évszázados előnyük révén komoly tapasztalattal bírnak e területen is, vizsgáztatják a leányzót.
Na és lefújod-e a meccset, kisanyám, ha húsz-nullára vezet az egyik csapat? Estilla állja a sarat, és megválaszol: Csak akkor, ha komolytalanul játszanak, például sorozatosan öngólt rúgnak, bohóckodnak vagy sportolóhoz méltatlanul viselkednek.
Hümmögnek, horkannak a szakemberek, érzik, komoly méretet ölt a rokonka képzettsége, és ahelyett, hogy mélyebben belemennének a szakirodalom taglalásába, archív sztorikkal jönnek elő. Legendás meccsjelenetekről mesélnek, amelyek akkor történtek, amikor Estilla még a kishúgát dajkálta, és fogalma sem volt arról, hogy majdan egy százhúszszor kilencven méteres rét jelent számára kiemelkedési lehetőséget.
Na és azt tudod-e, melyik volt a labdarúgás történetének legrövidebb mérkőzése? Esti nem tétovázik: Arra a meccsre gondol a Rezső bácsi, amikor a Nottingham Forest játszott a Liverpoollal. Hat perc után lefújták, mert az egyik csapat támadója kapufát rúgott, és az ellenfél szurkolótábora nekiment a másiknak. Kilencvenhat áldozat. Futballtörténet-órán tanultuk.
Nem találván fogást, hirtelen támadt ötlettel az ebédvendégség közös tervet kovácsol: Úgyis rég jártunk meccsen, a hétvégén kifigyelünk, leányzó, hogy megy a sípolás! A lelkesedés a tetőfokára hág, amikor kiderül, hogy a bírónő – a játékvezető… javít Estilla –, nem női, hanem férfimérkőzést vezet majd.
Kisanyám, fütyülőt vigyél magaddal aznap, ne bundát!, röhög saját viccén a család balhátvédje; egyszóval minden készen áll a kiránduláshoz. Szombaton kettőkor találkozunk a stadion előtt. Felhők telepednek Estilla homlokára, amikor megtudja, hogy a rokonok más-más csapatnak szurkolnak, és elhárítja a viccből jövő bundázási kísérletet.
Alig is lepődik meg, hiszen a játékosok közül már többen próbálkoztak: Különösen csinos ma a kisasszony… Meghívhatom meccs után egy kávéra? Anyukám, téged küldött az urad maga helyett? Estilla elengedte a füle mellett a csipkelődést, és teljes valójával élvezte, hogy kilencven percre nála van a kormányrúd. Erősnek érezte magát, hiszen megszerezte a minősítést, miszerint női mivolta ellenére fizikálisan és mentálisan képes levezetni egy futballmérkőzést. Kösz szépen…
Köszönte szépen a százhatvankilenc centiméter magas, rövid barna hajú női mivolt, de nem érzékenykedett. Ismerte a mérkőzések parázs hangulatát, s méltatlankodás helyett inkább játékvezetői edzőtáborba vonult, hogy pártatlan döntéshozói képessége mellett továbbélezze fizikai állóképességét, majd rövidesen megérkezett a vezetőnők karrierjének csúcsára: férfiak fölött is ítélkezhetett.
A megbeszélt napon a család átverekszi magát a beléptető kapun. Rezsőnél kicsinyke zászló, Dezsőn klubszínű sál, az idős gyerekeknél kereplő, és a csoport beolvad a nagy egészbe. A szurkolók nem bízzák a véletlenre, s bemutatót tartanak, ki a legény a stadionban. Zúg a hajrá-rá; csapatmezbe öltözött kedélyek hullámzanak szektorról szektorra. Pontban fél háromkor a játékosok kivonulnak a csatamezőre, a játékvezetőnő földobja az érmét: fej választ, kézfogás, zászlócsere, középkezdés. Továbbra sem tétlenkednek a hangulatfokozók, síppal-dobbal buzdítják az övéiket és szórakoztatják önmagukat. Hajtós, ki-ki meccset várnak ezúttal, amelyen hol egyik, hol másik csapat szerez vezetést. Az első eseménytelen félóra után a szurkolók napirendre térnek a női vezetés fölött, már nem vizslatják, hol tudnának belekötni az ítélkezésbe. Unottan köpködik maguk elé a szotyolahéjat, s hogy tökéletes legyen a kedvetlenség, az eső is rázendít, a mezek hideg cafatként tapadnak a játékosok testére.
Szünet után folytatódik az érdektelenség, a focisták csúszkálnak a vizes füvön, többen a mérkőzés abbahagyását követelik. Ha a bíró földre ejti a labdát, és az nem pattan fel a sárból, le kell fújni a meccset, okoskodik egy szabálykönyvfejű figura, s egy kisebb csoport hangadója beszól: Fújd le, anyám, fújd le! Az óvatosabbak viszont másképp emlékeznek, és szakszakértőt kérdeznének – ha lenne közöttük olyan. Azután abbamarad a dumálás, mert a második félidő vége felé, eladott labdák sorozatából váratlanul kibontakozik a mérkőzés első jelentősebb kapura lövése. Megrezzen az oldalháló, szemből gólt kiáltanak, de a partjelző kirúgást ítél.
A kihagyott helyzet felrázza a játékosokat, dehogy is hagyják ők abba, épp amikor lendületbe jöttek, s a középpályán megkezdődik a munka. Fölugrik a kispadról a hadvezér, táblán rajzol, mutogat, a homlokán leszaladó izzadságcseppek esővízzel vegyülnek, az alvezér beüvölti a kigyakorolt figura számát, a partvonal mentén melegítő futár megviszi a hírt a játékosoknak, támadás indul.
A hazaiak beszorulnak, mindenki a vár elé csoportosul, a támadókkal azonban nem lehet bírni, s amikor egyikük merészen beront, a védelem elveszíti higgadtságát és szabálytalanul feltartóztatja az ellenséget. A játékos arccal a földre zuhan, hemperedik párat, végül a teste alfele a tizenhatoson kívül, deréktól fölfelé viszont azon belül hever, kinyúlva. A társak odarohannak, élesztgetik a hullajelöltet és a bírót keresik. Estilla közel a jelenethez, rendelkezésre áll.
Hevesen mutogatnak a férfiak, szorosan körülveszik, hogy ki sem látszik közülük. Ellentétes javaslatok hangzanak el, élet-halál kérdése az ítélet, mert mindössze egyetlen perc van hátra a mérkőzésből. A bírónő, miután meghozta az ítéletet, megpróbál kitörni a körből, felajzott, vörös pofák lihegnek a nyomában, és követelik igazukat. Páran fenyegetőn elé állnak, nem érnek hozzá, de izmot villantva próbálják a számukra helyes döntést kicsikarni.
A nő felszegett állal és feszes karral a tizenegyespontra mutat. A sérült meggyógyul, már rúgná is a büntetőt, a lelátón ülők felugranak, hogy jobban lássanak. A játékosok továbbra sem tágítanak; az egyik fél helyesel, a másik pfujol. A kedvezményezett csatár fölkapja a bőrt, ki nem adná a kezéből többé, és a szétázott fehér pacára helyezi. Az ellendrukkerek, miután a jelekből lemérték, mi következik, összehangolt próba nélkül rázendítenek: Mocs-kos ribanc! Mocs-kos ribanc! Dörög a félstadionnyi rágalom, amikor a játékvezetőnő a sípjába fúj és engedélyt ad a büntető végrehajtásához. Nincs visszaút, az elégedetlenkedő játékosok kínjukban vigyorognak (lám, megkapja a magáét a ringyó). A kijelölt játékos utolsót igazít a labdán. Mint a versenyló, lábával a földet kapálja, és nekifut a lehetőségnek. Pár lépés után kissé megtorpan, s mielőtt a labdához érne, egyik cipőorrát a másik elé lendítve becselez. A kapus elfekszik a mutatott irányba, miután a büntetés-végrehajtó nagyképűen az ellenkező sarokba gurít.
Góóóól! Kispadon, pályán, lelátón, ahol érik egymást, mámorittasan ölelkeznek a szurkolók, örömükben majd megfojtják egymást: orvos a pizzafutárral, nyugdíjas a diákkal, délceg a sántával, a vidámmal, a szomorúval, sok férfi kevés nővel. Az ellentábor újból erőre kap, és lendületesen ribancozik, öröm- és bánatkiáltások keverednek, amikor a játékvezetőnő mutatóujját jobbra-balra mozgatva jelzi: a gól érvénytelen, és határozottan a kezdőkörre mutat.
Kisanyám, te normális vagy?! A játékosok kivetkőznek magukból, az öklüket rázzák, és bő nyállal, mintha elkülöníteni akarnák a bírónőt az épeszűektől, látványosan körbeköpködik. Egyikük a saját mezét is megtépi, amikor értesül arról, hogy szabálytalan cselezés miatt érvénytelen a gól. A nő az órájára pillant, időn túl vagyunk, sőt három hetyke sárga lappal a tiszteletlen beszédért és ugyanannyi sípszóval véget vet a dáridónak. Edző, gyúró, segéd és töltelékemberek rohannak a pályára, a lelátón egyetlen száj sem marad tétlen. Hazai és vendégszurkoló konszenzusra jut, s egyöntetű, mélyről jövő basszussal fröcsögi bele a világba: Mocs-kos ribanc, mocs-kos ribanc! A rokonok lesütött szemmel ülnek, tétován mozog a szájuk.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. március 21-i számában.)
